— Film

— 2013. April 19. 10:36

— Írta: Andok Tamás

Három doku: egy csaló, egy zenész és egy kis sushi

Összeállításunkban az elmúlt év bőséges kínálatából mutatunk nektek három nagyszerű dokumentumfilmet. A Jiro Dreams of Sushiban a keleti gasztronómia világa elevenedik meg, a Searching for Sugar Man a rég elfeledett és eltűntnek hitt Sixto Rordiguez énekes-dalszerzőt kutatja fel, végül az Imposter egy szélhámos kalandor színjátékának és egy szerencsétlen család kálváriájának történetéről szól.

Jiro Dreams of Sushi

Jiro Dreams of Sushi poszter Nagy szerencsénk van, mivel a Jiro Dreams of Sushi című, igazán remek kis doksit bemutatták Magyarországon Sushiálmok címmel, és még el is csíphető egy-egy moziban. A sokoldalú fiatal, amerikai filmes, David Gelb olyan témát választott, amivel nem lehet hibázni, hiszen a japán gasztronómia töretlen népszerűségnek örvend szinte mindenhol. A film ráadásul még azoknak is kínál élvezetet, akik a sushiban ezt nem találják meg.

A Sushiálmok Jiro Ono birodalmába vezet el, a föld alá, ahol az idős mester sok évtizede készíti igen puritán körülmények között vendégeinek a kiváló minőségű sushit, egy kis étteremben, melyet a Michelin Guide már három csillaggal jutalmazott. Az egy dolog, hogy Japánban mindenből “művészetet” csinálnak, pontosabban így látjuk mi, a nyugati világban, a valóság ennél sokkal érdekesebb, illetve egyszerűbb. Jiro nem tartja magát művésznek, csak egy rendkívül fegyelmezett, a mesterségéhez jól értő profinak. Az ő világában minden rendszerezett, minden pontos szabályok szerint zajlik, kiszámíthatóan. A szavai is erről tanúskodnak, letisztultságról és rendezettségről, pontosan úgy viselkedik, ahogy egy japántól várjuk. Megismerjük az alapanyagok beszerzését, a halpiacot, a zöldségest, a rizskereskedőt, az eszközöket, a szigorú hierarchiában dolgozó segédeket és szakácsokat.

Nem lenne azonban amerikai a film, ha a sushinál megállnánk. Kell a konfliktus, ezért bekerül a képbe a rivális tanítvány, aki elmenekült, és Jiro két fia, akik közül a nagyobb nem tud érvényesülni, hiszen neki az a dolga, hogy apja művét csiszolja tovább, a kisebb viszont virágzó üzletet nyithatott. Gelb sorban “hívja tetemre” a hősöket, akik meglepő nyíltsággal vallanak munkájuk és kapcsolatuk nehézségeiről és szépségeiről. Vannak problémás pontok a rendszerben, de végül nem marad más, csupán a tökéletes mozdulatok, az alapanyagok és a helyszín harmóniája egy olyan kis világban, ahol a sushiséf a vendéget figyelve készíti a menüt, személyre szabottan.

Aki legalább virtuálisan kipróbálná a kalandot, annak kitűnő lehetőség Gelb filmje, melyet a rendező maga fényképezett, láthatóan hatalmas örömet lelve a folyamatban.

Nagy Nikoletta Anna

Searching for Sugar Man

Searching for Sugar Man poszterA Searching for Sugar Man Sixto Rodriguez folk zenész nem mindennapi, meseszerű karriertörténete. Mivel szükségünk van hétköznapi csodákra, ezért mi is szeretnénk rajongani az Oscar-díjjal jutalmazott dokumentumfilmért, még akkor is, ha a film hitelességén ront is néhány tény.

A füstös kocsmákban fellépő, kenyerét fizikai munkával kereső Rodriguez dylani szövegíró tehetség birtokában hatalmas karrier elé nézett az őt felfedező producerek szerint. A detroiti zenész két albumot adott ki a hetvenes évek elején, és bár mai szemmel is érthetetlen, de a pozitív kritikai fogadtatás ellenére neve teljesen ismeretlen maradt az Államokban, karrierje pedig nem hogy felfelé szárnyalt volna, de el sem indult igazán.

Eközben a világ másik felén a liberális dél-afrikai fiatalok szupersztárjává nőtte ki magát ugyanez a tengerentúlon elfeledett művész. Valahol az élet iróniája (egyesek szerint a szerzői jogdíjakat lenyelő lemezcégek hibája), hogy bombasztikus sikereiről évtizedeken keresztül mit sem sejt, sőt a dél-afrikai rajongók milliói is holtnak vélik őt. Felgyújtotta magát a színpadon? Lelőtte magát?

Az igazság nyomába végül két dél-afrikai rajongó eredt, a Searching For Sugar Man nyomozásuk már-már meseszerű története. Hogy mennyire is mesébe illő, azt egy egyszerű Google keresés is bizonyítja: bár a dokumentumfilm Rodriguez újrafelfedezését a dél-afrikai expedíciónak tulajdonítja, mégis kiderül, hogy idő közben a zenész egy válogatás- és egy live lemezt is kiadott, sőt turnézott is Ausztráliában, Európa-szerte több országban szinte folyamatosan kaphatóak voltak albumai. Napnál is világosabb, hogy Rodriguez nem olyan hirtelen tűnt el és került elő, mint ahogy azt a film sugallja. Az Oscar-díjat érő sztori így nem egészen hiteles és becsapva érezhetjük magunkat, miután Malik Bendjelloul, a film író-rendezője mesterien csavart minket az ujjai köré.

Talán szalmaszálba kapaszkodom, de abban még makacsul hiszek, hogy Rodriguez tényleg olyan egyszerű és szimpatikus ember, ahogy a film lefestette. Még az Oscar-gálán sem jelent meg, mivel nem akarta elvonni a figyelmet a filmkészítőktől. Szerény, kedves előadó, nagyszerű dalokkal, amelyeknek értékét egy dokuként csomagolt, kissé illuzórikus, kipolírozott élettörténet sem csorbíthatja, sőt a Searching for Sugar Man sokat tett a zenészért. Bár elkésve, de segített Amerikának, hogy felismerjen egy méltatlanul mellőzött, természetes tehetséget.

Deák Ági

The Imposter

The Imposter poszterBart Layton több sikeres dokumentumsorozatban való közreműködés után vágott bele első filmjébe, amely remekül igazolja a mondást, hogy néha tényleg maga az élet és annak minden kiszámíthatatlansága írja a legjobb forgatókönyveket. Jelen esetben egy családi tragédia és egy megdöbbentő, bizarr átverés története biztosított kiváló alapanyagot az amerikai rendezőnek.

1994-ben a texasi San Antonioban élő, 13 éves Nicholas Barcley egy kisebb otthoni perpatvar után a barátaival kosarazni megy. Később még életjelet ad magáról, végül sosem érkezik haza. A rendőrség ugyan foglalkozik az esettel, csakhogy az Egyesült Államokban évente rengeteg gyerek tűnik el, így a Nicholas Barcley-ügy is végül statisztikaként végzi. Három és fél évvel később és több ezer mérfölddel arrébb egy este a spanyol rendőrség névtelen hívást kap. Egy fiatal fiút találtak az utcán, nincsenek papírjai, szótlan és rémült. A kölyköt átmenetileg árvaházba viszik, ám mivel továbbra is hallgat, az azonosításhoz ujjlenyomatot akarnak tőle venni.

Fogalmuk sincs, hogy a srác valójában az akkoriban 24 éves Frédéric Bourdin, a zseniális identitás-tolvaj, későbbi becenevén “a Kaméleon”. Bourdin megpróbál szabadulni a szorult helyzetből, éjjel titokban felhívja az amerikai hatóságokat, hogy a nyilvántartásukban találjon egy rá hasonlító eltűnt gyereket, akinek kiadhatja majd magát. Így születik meg Bourdin és Barckley közös személyisége: egy szerencsétlen amerikai tinédzser, akit San Antonioból elraboltak és évekig szexrabszolgaként fogva tartottak. Bourdin, bár eleinte csak menekülne, végül egy izgalmas és imponáló szerepben találja magát. Arra viszont ő sem számít, hogy nem csak a helyieket, de a repülővel oda utazó “nővérét” is sikerül becsapnia, aki magával viszi Amerikába.

Layton elég kuszán építette fel filmjét. A két különálló, később összeérő cselekmények pazar elbeszélésmódot biztosítottak. Használ thriller, dráma és dokumentumfilmes elemeket, fikciós jeleneteket, archív felvételeket, az interjúk során hol valós személyeket hallunk, hol színészek játszanak nekünk. A teljesen megvezetett Barckley-család története abszurd és megdöbbentő, Bourdin pedig látszólag boldog, hogy a filmnek hála, újra szerepelhet. Miközben mesél, bemutatja, mitől is olyan karizmatikus, arcpirítóan pökhendi csaló, és hogyan tudott erős francia akcentusa, más szemszíne és fülformája ellenére is sokakat megvezetni. Az ő élettörténete egyébként megérne egy portréfilmet is. Az Imposter csavaros, izgalmas film, viszont az élmény érdekében a megnézése előtt nem javaslom a túl sok utánaolvasást.

Andok Tamás