Egy romantikus vígjáték és a Stranger Than Fiction találkozása a Little Miss Sunshine alkotóitól. Így lehetne talán a legkönnyebben és legteljesebben összefoglalni a Ruby Sparks című filmet, ami bár fantasztikus, de valószerű is, tartalmas, mégis könnyed, így idén a zsáner egyik kellemes meglepetéseként tarthatjuk számon.
Calvin és Ruby találkozása nem hétköznapi: Calvin először álmában találkozik a lánnyal, akiről pszichológusa tanácsára kezd írni. Calvin számára fontos ez az írói gyakorlat, hiszen első, nagy sikerű regénye óta írói válságban szenved. Nemcsak dolgozni nem tud, de még társas kapcsolatokra sem képes. Most viszont úgy tűnik, visszazökken a régi kerékvágásba. Ruby múzsává válik, Calvin több tucat oldalt ír a lányról, szinte a megszállottja lesz, míg nem egy reggel a srác arra ébred, hogy álmai asszonya lenn várja a konyhában. Calvin először megijed, elmebajra gyanakszik, de kiderül, a lány hús-vér nő, aki a lapokra vetett sorokból elevenedett meg.
Magyarázatok nincsenek, a csoda egyszerűen csak megtörtént. A pár minden percét együtt tölti olyan harmóniában, hogy Calvin már nem látja szükségét annak, hogy továbbra is az íráson keresztül alakítsa a lányt. A nem mindennapi kapcsolat Calvin vezetése nélkül természetessé, reálissá válik. Ruby rájön, hogy barátokra, hobbira is szüksége van, hiszen egyre fojtogatóbbá válik számára kettejük közös boldogsága, ami egyben kettejük közös magánya is. Ruby kinyílik, de Calvin, aki továbbra sem képes túllépni zárkózottságán egyre mélyebb depresszióba zuhan. Bizonytalanságában újra a billentyűzet mögé ül és ismét él isteni erejével: Ruby franciául énekel, rántottát süt, őrületesen szerelmes, szomorú, boldog, elveszett, magabiztos, ahogy Calvin kénye-kedve kívánja. A lány folyamatos újradefiniálása viszont drámába torkollik, az egész lufi pedig – ahogyan azt várni lehetett – kipukkan.
Legyünk őszinték, a történet nem túl különleges. A Stranger Than Fiction is ehhez hasonló sztorira épült, csak ott az író (Emma Thompson) nem egy szerelmet, hanem alanyának (Will Ferrell) lehetséges halálát készíteti elő. Mégis, a Ruby Sparksnak van egy kellemes indie feelje, valami bája, ami egyrészről Zoe Kazan címszereplő és forgatókönyvíró kisugárzásában rejlik, másrészről pedig Kazan és a Calvint alakító Paul Dano (Little Miss Sunshine, There Will Be Blood) közti kémiának köszönhető.
Ők ketten nemcsak a vásznon alkotnak párt, sőt ez sem első közös munkájuk. Kazan kifejezetten kettejükre írta a Ruby Sparksot, emiatt pedig úgy érzem, hogy az író-színésznő nemcsak gondoskodott saját maguk foglalkoztatásáról, de akár valid lehet a feltételezés is, hogy részben kettejük immáron ötéves kapcsolatának tanulságaiból is meríthetett. A film ugyanis sok valós és általános párkapcsolati problémát érint: sokan idealizált képet festenek párjukról, míg a partner megfojtása sem ritka, de a párok hajlamosak saját világukba is bezárkózni hátat fordítva barátoknak, hobbinak és sokszor sajnos önállóságnak is. Hogyan maradjunk meg önmagunk, mitől működik jól egy kapcsolat? Hogyan kössünk békét a világgal egy szakítás után?
Bár ezek fajsúlyos kérdések, a Ruby Sparks mégis humorosan közelíti meg ezeket, s így értékes tartalommal bíró, de mégis könnyedén fogyasztható romantikus vígjáték tud lenni. Továbbgondolhatjuk, ha akarjuk, ha pedig nem akkor legalább azzal a tudattal hagyhatjuk lepörögni a szereplőlistát, hogy végre láttunk Woody Allen párizsi és római vakációin kívül még egy – ha nem is hiánypótló – de egy igazán kellemes és jó romantikus vígjátékot.
Ruby Sparks trailer
Linkek: