Bruce Willis nélkül olyan ez a VHS Fever rovat, mint egy félkarú óriás. “A világ legdurvább nézése”-kategóriában életműdíjas hősünk a mágnesszalag és a legendás akciófilmek korának ikonikus figurája, és így nem hagyhattuk, hogy egy dollármilliós forgatókönyv és Willis papa találkozása szó nélkül maradjon.
Néha igazán meglepődöm, mennyire kultikus szeretet úszik át random ismerősök-ismeretlenek szemén, ha szóba kerül Az utolsó cserkész, amelyről azt se lenne teljesen ostobaság gondolni, hogy egy abszolút sokadlagos része Bruce Willis meglepően sokrétű filmes életútjának. Kezdve azzal, hogy az alapvetően akciófilmhősként – kiemelendő a film – emlegetett figura befutásában egy sorozat igen jelentős szerepet játszott, de A simlis és a szende (1985-1989) horizontján túl ugyanúgy feltűnt a Jóbarátokban vagy éppen az Ally McBealben epizódszerepek erejéig. De még ha ezen túllépünk, akkor sem csak John McClane pokoli tornya, farkasordítóan hideg kifutópályái és harlemi utcái maradnak. M. Night Shyamalan (A sebezhetetlen), Luc Besson (Az ötödik elem) vagy akár Terry Gilliam (12 majom) filmművészeti alaptevések főhősévé tették a karrierje kezdetén szinte kizárólag véres atlétában/ingben/stb. rohangáló Bruce-t. A hollywoodi Walk of Fame-en található csillagát valószínűleg jó szívvel odaadná akár csak egy Oscar-jelölésért is, bár ez a vonat már valószínűleg elment. A többség számára inkább marad meg Az utolsó cserkészben felfestett kép róla, mintsem a gilliami disztópiában a józan ész határán kóválygó James Cole-é.
De beszéljünk Az utolsó cserkészről, aminek legértékesebb része a maga idejében talán nem is valamelyik szereplő volt, hanem a film Shane Black által írt forgatókönyv, amelyért a pletykák szerint 1,75 millió dollárt fizetett a Warner stúdió. (Hozzá kell tenni, Black már korábban is magasan tartotta a tétet: a Halálos fegyver szkriptje is dollárszázezrekért ment el.) Az igazán szép nem is ez, hanem az, hogy állítólag a film végleges változata olyan sok helyen tért el végül a Black által megírttól, hogy felvetődik a kérdés: volt-e értelme ilyen vastag aktatáskát adni érte?
Az utolsó cserkészt látva egészen biztos volt, bár nehéz eldönteni, hogy kinek az érdeme istenigazából, hogy 1991-ben megszületett minden idők legnihilistább, legkilátástalanabb és legtöbb sorából szállóigét szülő akciófilmje. A rendező, Tony Scott (Top Gun, Beverly Hills-i zsaru 2) nem éppen a tévedhetetlenség pápája, inkább blockbustergyártásban, mint egy magas minőségi szint fenntartásában jeleskedett filmjei során. Bruce-ról már beszéltünk; Damon Wayans pedig oly egyértelműen a B-mozi és a TV-be száműzött sztárok ikonikus alakja, hogy vele magyarázni Az utolsó cserkész sikerét korrekt csúsztatás lenne. Említhetnénk Halle Berry-t is, aki olyan komoly szerepet kapott ebben a filmben, hogy feltűnését (és eltűnését) stopperrel mérve nem biztos, hogy átlendülne a kétszámjegybe a mutató. Maradjunk annyiban: Az utolsó cserkész azon ritka pillanatok egyike a mozi történetében, amikor az egyenként legkevésbé sem tökéletes hozzávalók összekutyulva valami igazán zseniálisat dobtak a kimeneti oldalon.
“Szart sem ér az élet.” Egy amerikai fociról szóló filmet eladni az Államokon kívül igazi bűvészmutatvány lett volna, talán ez is az oka, hogy a maga idejében Az utolsó cserkész nem volt igazán sikeres. De nem csupán a téma a lék ezen a hajón: maguk a főszereplők is. Joe Hallenbeck nyomozó ugyanis nem csupán egy kiégett nyomozó, láttunk ilyet eleget Zs-kategóriát bezárólag: egy önző, mocskosszájú, nihilista faszfej, akinek az egyetlen mentsége, hogy a világ tette ilyenné. Nehéz elhinni, hogy ez az ember egyszer megmentette az elnök életét, mégis, a film során szüntelen megjelenő flashbackek reálisak és hihetőek. Minden hős számára van lefele is út, és Joe leszánkázott a pöcegödör aljáig, ahol a felesége az ő munkaadójával kefél félre, lánya még nála is idegesítőbb, és botcsinálta barátként egy olyan figura jut neki, mint az exfocista, drogfüggő, saját romjain viháncoló Jimmy Dix (Wayans).
Mégis ennek a két figurának kéne felderíteni, hogy ki ölte meg Dix barátnőjét (Berry), és milyen szálak kötik a lányt az állam leghatalmasabb embereihez. Nem az óriási fordulatokon fogjuk kapkodni a fejünket, hiába a krimi-szál: Az utolsó cserkész mindmáig ható emlékezete annak köszönhető, hogy szinte minden egyes sora zsigeri keserűséggel átitatott, vérbeli akciófilmes humor, melynek lényege szinte a film legelején elhangzik, amikor Hallenbeck beszáll kocsijába, és a visszapillantó tükörbe nézve elsüti a élete legfájdalmasabb monológját, mi pedig elhisszük neki Az utolsó cserkész legutolsó filmkockájáig. Ahelyett, hogy felemlegetném az összes ehhez hasonló sort a filmből – erre se hely, se idő nem lenne itt -, álljon hát ez itt mementóként:
Az utolsó cserkész – “Mosolyogj, te barom…”