Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora

Akárcsak az élénk színekben pompázó borító, az alapötlet is rendkívül mutatós és csalogatóan harsány. A könyv belseje már kevésbé. Egy enyhén szólva is különc kisfiúval, Bullével indulunk útnak a Doktor Proktor Pukipora első részében, amely egy különös porról szól. Egy őrült tudós találja fel, aki mintha a Vissza a jövőbe dokijára akarna hasonlítani, ám sajnos nem kap többet néhány felszínes árnyalatnál. A lényeg azonban nem is ez, hanem az olcsón előállítható és teljesen ártalmatlan por. Elfogyasztója hangosabbat fingik, mint egy tucat petárda, melynek hallatán az almafák ijedtükben kivirágoznak, és amelyet el akarnak adni a NASA-nak, mivel kellő mennyiség elfogyasztásával egy embert akár a Marsig, de talán még a Merkúrig is ki lehetne lőni. A porra azonban hamar fájni kezd a foga az utca izomagyújának és két fiacskájának is, akik tőrbe csalják Doktor Proktort és Bullét, majd ellopják a port. A nagy visszaszerző hadművelet körülbelül tízezer hektoliternyi szennyvíz, egytonnányi használt tampon, összességében többezer decibelnyi öblös fingás és egy, az Amazonasból Oslóba tévedt óriás anakonda részvételével veszi kezdetét.

Durva, mi? Pedig nem, még azzal együtt sem, hogy gyerekkönyvvel van dolgunk. A hangosan durrogó és magasba röpítő pukik arányosan oszlanak el a 260 oldalon, így hiába gusztustalan a téma, mégsincs büdös sosem. Az első néhány fejezetet, és a bennük gyorsan szétterjedő gázokat övező meghökkenés hamar alábbhagy, így az olvasó máris elkezdhet a valódi történetre koncentrálni, melynél közhelyesebbet nehezen lehetne kitalálni, de hát ha már annyiszor működött, miért pont most ne működne. Végül aztán működik itt is, úgy-ahogy, főleg az utolsó harmad pörög fel igazán. De azért végig megmarad a kellemetlen, savanyú kétely: ebben a könyvben most végig az a poén, hogy az emberek pukiznak? Kár volt erre, és csak erre felfűzni az egész sztorit, hiszen van itt többek között egy remek kis fickó, Bulle, akinek már tízévesen is olyan dumája van, hogy beszarsz! De minimum pukizol. (Farkas Péter)

Jo Nesbø: Idővihar a kádban

Mozgalmas év volt a 2008-as Jo Nesbø számára. A Harry Hole oslói nyomozóról szóló regénysorozatának két, embert próbáló felvonása (Hóember, Leopárd) között nemcsak egy kiváló független thrillerrel (Fejvadászok) jelentkezett, de folytatta Doktor Proktor és a két tízéves gyerkőc, Bulle és Lise kalandjait is. Az Idővihar a kádban történetében a kelekótya professzor ezúttal Párizsba utazik, hogy megmentse rég elveszett szerelmét, Juliette Margarint, akire egy gonosz és ravasz üzletember, Claude Cliché is szemet vetett, és a lánnyal járó nemesi cím miatt csellel rákényszerítette a házasságra. Doktor Proktor rájön, bár a jelenben tehetetlen, két másik találmánynak, az időfürdőkádnak és az időszappannak hála, visszamehet a múltba és talán megszöktetheti Juliette-et. Elutazása után Bulle és Lise egy rejtélyes, segélykérő képeslapot kap tőle, és azonnal a bajba jutott barátjuk után indulnak. Előbb országokon, majd évszázadokon keresztül, nyomukban Raspa, a professzor egykori, ördögi asszisztense, előttük egy sor olyan kihívás, mint a Waterlooi csata, az Eiffel-torony megalkotása és az 1969-es Tour de France.

Míg az előző rész sok szempontból kidolgozatlan és bárgyú volt, itt már beérni látszik a norvég szerző gyerekirodalmi stílusa. A borítón ígért „elképesztően vicces és teljesen őrült” kedvcsináló viszont továbbra is totálisan célt téveszt. Az Idővihar a kádban pergő, fantáziadús, egyben visszafogott is, nem olyan harsány, mint amit a fenti mondat ígér. Ez főleg a klassz szójátékokban, nyelvi tréfákban és bolondos narrátori hangnemben mutatkozik meg. Komolyság és komolytalanság itt már ügyesen harmonizál egymással, így mulatságos, fesztelen és laza, de nem erőltetett vagy jópofáskodó. Bár a lányszöktetős, időutazós alaptörténet elcsépelt, Nesbø ügyesen gazdagítja a saját ötleteivel. Doktor Proktor háttérbe szorulásával pedig jelentősebb figyelem esik a két kisgyerekre, és főként a folyton dumáló, bátor kisfiú, Bulle tud nagyon szórakoztató lenni az őrületes szövegeivel. Az egész szerencsére továbbra sincs túl gondolva, és az Idővihar a kádban végre egy igazán élvezetes olvasmány lett. Várjuk a folytatást! (Andok Tamás)