Az elmúlt hónapban a Madách Színház két darabjához, a Producerekhez és a Diploma előtthöz is szerencsém volt, ráadásul három napon belül sikerült a két előadást megnéznem. A két színházlátogatás között eltelt rövid idő is valószínűleg ráerősített a Madách nyújtotta élmény végletességére. Az egyik darab teljesen megrengette a színházba vetett bizalmamat, a másik viszont helyreállította azt. Hogy melyik darab váltott ki ellenszenvet és melyik tüntette el azt, egy kattintással beljebb megtudhatjátok.
Szombat este, teltház, a jegyek gyorsan elfogytak elővételben, ami nem is lepett meg, hiszen a Producerek 2006 óta közönségsiker a Madách Színházban. Mel Brooks 1967-es filmjét 2001-ben mutatták be a Broadwayn, a Madách-musical ennek non-replica változata, azaz nem egyenes másolata, hanem a külföldi színpadi adaptáció magyar átdolgozása. Azt nem tudom megítélni, hogy az eredeti darabot mennyiben rontotta el vagy emelte meg a magyar alkotók kreativitása, mindenesetre az eredmény totálisan ledöbbentett. Sajnos nem pozitív értelemben.
A sztoriról röviden: Max Bialystock producer sikercsillaga már jócskán leáldozott a Broadwayn, mikor könyvelőjével, Leo Bloommal megtalálják a gyors meggazdagodás titkát. A világ legrosszabb, legabszurdabb forgatókönyvét sikerül megtalálniuk, amit egy extravagáns, meleg rendezőre bíznak, abban reménykedve, hogy az előadás hatalmas bukása esetén majd milliókat sikkaszthatnak el, és a zsebre tett pénzt a beruházó (egyébként szexszel megvett) vénasszonyok előtt veszteségként tüntethetik majd fel. A színpadra állított Hitler tavasza című darab végül nem felháborodást és megbotránkozást vált ki a nézőkből, bukás helyett dicsőséget hoz a producereknek, jelezvén, hogy a show businessben bármi bejöhet.
Ismerős azaz érzés, mikor a teletömött moziban mindenki más röhög az olcsóbbnál is olcsóbb poénokon, te meg egyszerűen nem érted, miért? Mikor egyértelmű, hogy a nagy költségvetésű film effektjei kilóra megvették a körülötted ülőket, te meg szinte kétségbeesetten keresed a visszaigazolást, hogy nem veled van a baj, nem vagy egyedül a véleményeddel? Nos, a Producereken ugyanezt éreztem, de másoktól kapott feedback alapján nem voltam egyedül ezzel. A bombajó, változatos és drága díszlet, a fények, a szikrák, a füst, mind illettek a broadwayi csillogás leképezésére, de mindez nem tudott kárpótolni azért, hogy Gálvölgyi János hangja nem ér fel egy musical főszerephez, miközben a döbbenetes torkú Serbán Attilának – bár több, kisebb szerepet játszott – kevés alkalma volt hangját igazán kiengedni; a már négy éve bemutatott darab tánckara pedig meglepően összeszedetlen volt. Bár Hajdu Istvánt is többször láttam már színpadon, és alapvetően kedvelem, de egyértelmű, hogy Alföldi Robit a meleg Roger szerepében szívesebben láttam volna komédiázni. Hujber Feri seggrázós homokosa mosolyognivaló volt, de nem értem, hogy Kökényessy Ági szexmániás öregasszonyként miért kapott nagyobb tapsot például a már felemlegetett Serbán Attilánál.
Csalódtam, nem csak a Producerekben, de a Madáchban is, meg valahol a közönségben is azért, hogy hagyták magukat megvenni. A keserű szájíz még három nappal később is tartotta magát, mikor ismét a Madáchba indultam a nemrég (április 24-én) bemutatott Diploma előttre. A Producerek által kiváltott ellenszenv, azt hiszem, akkor párolgott el, mikor Simon & Garfunkel beköltözött a zenekari árokba még a függöny felgördülése előtt. Aztán látva az egyszerű, de jól kihasznált, ötletes díszletet, az a félelmem is elszállt, hogy megint valami monumentális giccsel fognak vakítani. A Madáchnak sikerült tehát mind a látvánnyal, mind pedig a zenével olyan hangulatot teremtenie már az első percben is, mintha az 1967-es filmre ülnék be. Dustin Hoffmant Szente Vajk nem mosta le, de mindenképpen pozitívabb volt az alakítása a három nappal korábban, a Producerekben nyújtott teljesítményéhez képest. Nagy-Kálózy Eszter hitelesen adta elő a csábító, életunt anyát, Mrs. Robinsont. A poénok is szépen kijöttek, és bár sok ugyanolyan, egyhangúan szexuális tartalmú volt, mint a Producereknél, a humor a Diploma előttben valahogy mégis sokkal intelligensebb szintet tudott elérni, még úgyis, hogy utóbbiban elhangzott a “Beszéljünk inkább a zenéről… dugtál már zongorán?” szakállas poén.
A Diploma előttöt összességében csak ajánlani tudom, mivel egy nagy színházhoz illő, korrekt színvonalat volt képes megütni. Mindezt úgy, hogy nem okozott csalódást annak ellenére sem, hogy egy kultfilm színpadi adaptálásának nehézségeivel kellett megküzdenie, és ehhez mérten kellett megfelelnie a várakozásoknak. Nem mondom, láttam már idén sokkal magával ragadóbb előadásokat, mint például a Kamaraszínház Pszichója, vagy az Örkény egyszemélyes előadása, az Azt meséld el, Pista!, de a Diploma előtt a Producereknél mindenképpen teljesebb, kielégítőbb, igazán szórakoztató élményt adott.
Linkek: