— Vizuál

— 2008. April 8. 12:13

— Írta: Kriszta

Koncept koncepciók a Vasarely-ben

Csoportos kiállításra általában úgy szoktam elmenni, hogy nagy meglepetés nem érhet, pláne, ha már számomra jól ismert művészek általában jól ismert munkáit láthatom. Ez most sem volt másképp, leszámítva azt az egyszerű, ám nem elhanyagolható tényt, hogy egy kiemelkedően jól felépített és összeszedett, máshol eddig még sosem – vagy csak ritkán – látott, egymással összhangban lévő alkotásokkal megpakolt tárlatról van szó. A kiállítás anyaga egészen a ’60-as évek legvégéig nyúl vissza, amikor is Magyarországon, illetve egész Európában, valamint az USA-ban is virágkorát élte a concept art. Tehát ennek az irányzatnak egy átfogó, igényes bemutatására került sor. Végre!

Maga a concept art elnevezés Joseph Kosuth amerikai művész munkáinak elvén alapszik. Fogalmi művészetként tartjuk számon, azaz az alkotó szerint maga az ötlet a lényeg, a műalkotás, mint termék elhanyagolható, másodlagos. Erdély Miklós (1928-1986), az akkori “mozgalom” egyik vezéregyénisége szerint egy kiállításon egyre szélesebb és szélesebb skálát kell felvonultatni, ezzel bemutatva a régi és újabb alkotásokat, melyek ugyanazt a vonalat képviselik, de mégis fejlődést, változást mutatnak be.

Pontosan ezt az ötletet viszi tovább ez a kiállítás is, melynek kurátora az a Maurer Dóra, aki Erdéllyel együtt a magyar koncept irányzat egyik legjelesebb képviselője és úttörője volt – talán emiatt is vált számomra hitelessé az, amit a múzeumban láttam. Megtartva tehát Erdély alapelvét, a kiállítás a hazai – és főleg kelet-európai – concept art alapköveit lerakó művészek és a legújabb generáció tagjainak munkáit vonultatja fel, helyezi egymás mellé, megmutatva azt, hogy pontosan mivé lett, hová fejlődött ez az irányzat a ’60-as évektől egészen mostanáig.


Maurer Dóra: Keressük Dózsát / Looking for Dózsa, 1972

Az alkotások javarészt dokumentációk (szöveges, nem szöveges egyaránt), de megtaláljuk a filozófiai, vagy akár nyelvi elemeket, főleg szójátékokat felvonultató munkákat is. A kiállítás érdekességei közé tartozik Beke László ELKÉPZELÉS – “A mű = az elképzelés dokumentációja” című 1971-es felhívása, mely a mozgalom egyik “mozgatorugója” lett, illetve St.Auby Tamás Csehszlovák rádió 1968 című 1969-es munkája.

Azt hiszem, az utóbbi idők egyik legérdekesebb kiállítási anyagát nézhetjük meg a Vasarely Múzeumban. Talán ez az első alkalom, hogy az irányzat meghatározó alkotásait – ha csak a hazai viszonylatokat nézzük – végre egy helyen, együtt láthatjuk. Ennek épp ideje volt, a concept art úgyis reneszánszát éli mostanában. Nézzétek meg, egy-két képek alatti elírástól és a harapós teremőröktől (Varga Ferenc “Százezer falevél” című munkájának dokumentációjául szolgáló könyvhöz hozzá ne nyúljatok, nem szabad!) pedig próbáljatok majd eltekinteni!

Hely és idő:

Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma
1033 Budapest, Szentlélek tér 6.

2008. február 28 – 2008. május 4.

Kiállító művészek:

Attalai Gábor, Bak Imre, Hilla & Bernd Becher, Beke László, Beöthy Balázs, Dalibor Chatrny, Christo, Csiky Tibor, Erdély Miklós, Erdődy J. Attila, Ficzek Ferenc, Stano Filko, Galántai György, Ladislav Galeta, Gálik András, Gáyor Tibor, Sigurdur Gudmunddson, Gyulás Gyula, Halász Károly, Harasztÿ István, Havas Bálint, Josef Jankovič, H. W. Kalkmann, Károlyi Zsigmond, Konkoly Gyula, Koronczi Endre, Joseph Kosuth, Lakner Antal, Lakner László, Major János, Maurer Dóra, Nádler István, Dennis Oppenheim, Pauer Gyula, Perneczky Géza, Pinczehelyi Sándor, Sigmar Polke, Sáry László, Schmal Károly, Helmut Schweizer, St.Auby Tamás, Petr Štembera, Rudolf Sykora, Tarr Hajnalka, Tót Endre, Tóth Gábor, Richard Tuttle, Türk Péter, Timm Ulrichs, Jiři Valoch, Varga Ferenc, Várnai Gyula, Vincze Otto, F. E. Walther, Ryszard Wasko, Peter Weibel.

Linkek: