A londoni Terror Danjah a grime egyik legrégebbi és legnagyobb becsben álló alakja, aki rengeteget tett a színtér fejlődéséért és nemzetközi elismeréséért. Az instrumentális művei a stílus hibátlan tervrajzaként funkcionálnak mindmáig, kiadóvezetőként és tehetségkutatóként pedig előbb az After Shock, majd a Hardrive elnevezésű címkéin lehetőséget nyújtott több szerzőnek is, akik ismertek voltak a stílusban (pl. a N.A.S.T.Y-kollektíva, Joker), vagy később váltak azzá – D.O.K, Shola Ama, Champion stb.

“A grime-ot jobbára azok kezdték el csinálni és azoknak szólt, akik a millenium tájékán ráuntak a garage-re és a drum and bassre. Persze kétségkívül ezek voltak a gyökerei, mint ahogy a hiphop és a dancehall is, de az egésznek lett egyfajta posztmodern jellege, és izgalmasan hatott, hogy az alapjául szolgáló ritmusokat 140 bpm közeli tempóban variálták az emberek,” mondja Terror Danjah, akinek egyébként érdekes módon nem volt sok megjelenése az évtizedben, viszont 2009-ben a Planet Mu úgymond felfedezte magának, és bepótolta azt a nagy hiányosságot, amit senki nem akart: a Gremlinz (The Instrumentals 2003-2009) válogatás a címben megjelölt periódus legjobb és eltűntnek hitt gyöngyszemeit gyűjtötte egybe. Ez ráadásul – saját szavaival élve – “meghozta a kedvét” a művésznek, hogy rendszeresebben írjon zenéket, így nem sokkal később már Kode9 Hyperdub kiadójánál találta magát egy lemezszerződéssel (ez lett az Undeniable), amit idén Dark Crawler címmel már a második full produkció követett.

Mikor erről kérdezem a művészt, meglehetősen sokszor kerül elő egy olyan szóösszetétel, ami talán egy ideje már adja magát, de leírva mégsem találkozni vele gyakran: posztgrime. “A stílus sikeresen túlélte azt az időszakot, amikor felkapták és híres lett, és mindenki ilyen zenéket akart írni. Ma talán nincsenek annyian a színtéren, mint régen, de én a Hardrive-val, míg jó barátaim, például Elijay & Skilliam a Butterz kiadójukon igyekeznek új zenéket kiadni, emellett a Cable London klubban folyamatosan a legújabb és legelőremutatóbb zenéket játsszuk a közönségnek.” Ezután megkérdezem tőle, hogy mit gondol a mai grime-zenékről, amire azt válaszolja, hogy “már nem olyan nyers és újszerű, mint a születésekor, ezért sokkal többet kell törődnöd vele, hogy továbbra is izgalmas köntösbe öltöztethesd.”

A Dark Crawlerrel kapcsolatban azt meséli, hogy: “az alapötletet Lil Wayne Tha Carter IV című lemezéről vettem, különböző szegmensekre akartam tördelni a lemezt, aminek a címadó zenéje folyamatosan a visszatérő téma, de mindig más mc, vagy mc-k tolmácsolásában, különböző karaktert adva így a szegmenseknek.” Sok a kollaboráció az albumon, feltűnnek olyan állandó vokalisták, mint Ruby Lee Rider és Meleka a szexi női vonalról, vagy Trim és Riko Dan a hűvösebb, maszkulin társaságból. Mellettük külső producerek is jegyeznek számokat, köztük D.O.K, aki Terror Danjah régi barátja (“az iskola óta ismerjük egymást, és én adtam ki az első zenéit még az After Shockon, jelenleg egy utcában élünk”) és számos közös számot jegyeznek a múltból. “A Dark Crawler fő inspirációja az volt, hogy új dolgokat próbáljak ki. A vezérelv a bátorságra épült, igyekeztem olyan stíluselemeket is beleépíteni a számokba, melyekkel korábban még nem kísérleteztem,” zárja a beszélgetést a szerző.

Terror Danjah – Dark Crawler

Ami a lemezt kritikai szempontból illeti, valóban érezhetően változatosabb, mint az Undeniable, ugyanakkor kevésbé egységes, és sajnos a kiemelkedő részek mellett kevésbé jól sikerültek is vannak rajta. Az indulás mindazonáltal kiváló: megszámoltam, a Dark Crawler Intro a maga hetvenegy másodpercében öt különböző szegmensre oszlik, és mutat meg olyan hangzásokat, lehetőségeket, amik kétségkívül a posztgrime sajátjai, és ezek a dinamikus váltások kifejezetten izgalmassá, jó értelemben véve kiszámíthatatlanná teszik az irányzatot. A többi tizenhárom számban Terror Danjah jobbára ezeket járja végig, és szinte mindenhol bele tud nyúlni a jóba. A Mirror’s Edge drámai hatású zongorája és trance-es felpörgetései színpadiasan elnagyolttá teszik a stílust, úgy ábrázolva, mintha ez valami hatalmas dolog lenne, amivel ki lehet állni akár húszezer ember elé is. Az Air Max 90-ban Champion segédletével egy absztrakt UK funky ritmus kibontakoztatása a terv négy percben, a vissza-visszatérő Dark Crawlerek pedig a klasszikus grime-ot helyezik előtérbe. Vannak lírai, r&b-s vonulatok (pl.: Delicately, vagy az egyik korábbi hyperdubos kislemezről már ismert You Make Me Feel), és funkos/hiphopos kísérletek is (Full Hundred).

Érdekes és sajnálatos módon a szerző azonban néha váratlan hibákat ejt. Félúton megakasztja a lemez jó ívét egy jellegtelen zenével (Rum Punch), és érthetetlen módon pont a D.O.K-jel készített közös munkája – Dark Germlinz – válik fájdalmasan felejthetővé, pedig ők ketten azért már nem egy kifejezetten zseniális holmit összehoztak az évek során. A címadó szám folyamatos ismétlődése is idővel soknak hat, négy helyett két-három alkalommal elég lett volna szerepeltetni. Ugyanakkor viszont vannak kellemes meglepetések is: a Baby Oil az egyik legszebb és dobritmikájában legfurcsább zene az albumon, a zárás előtti fémes Moschinóban pedig nagyon jól teszi a szerző, hogy félúton felpörgeti és tomboló drum and bassben ereszti ki az összes bent ragadt energiát. Felemás így a végeredmény, de inkább jó: a változatos kísérletezés dícséretes, és hallható, hogy maradt még ötlet, de pontosabb kivitelezés szükséges. (Háromnegyed.)

Terror Danjah feat. Riko Dan – Dark Crawler