S Olbricht, avagy a pécsi Mikolai Martin a hazai elektronikus zene egyik legújabb és legizgalmasabb alakja. A saját, Farbwechsel nevű kiadóján megjelent tavalyi debütalbuma, a Last Act Of Dorothy Stratten új szintre helyezte az absztrakt house-t, januárban pedig a SILF projektjével adott ki egy hibátlan ep-t. Tavasszal ráadásul az egyik legforróbb nemzetközi kiadónál is bemutatkozik. Na de ki ő valójában, és miért zenél? Erről és még sok másról kérdeztük őt.
Az interjú tökéletes aláfestő zenéjeként ajánljuk, hogy hallgasd mindjárt a háttérben S Olbricht podcastját, amelyben a összefoglalta a Kultblognak, hogy milyen hazai előadókat érdemes várni a Farbwechsel közeljövőbeni kiadványain.
Tudnál mesélni arról hogyan kerültél kapcsolatba a zenével és miknek hatására döntöttél úgy, hogy te is zenéket szeretnél írni?
Tipikusan olyan kisgyerek voltam, aki nem volt hajlandó focizni, meg kint szaladgálni ész nélkül. Szóval a Sega Megadrive-SNES-Playstation háromszög bűvöletében cseperedtem szépen felfelé. Egyszer édesapám hozott egy Music címmel (rendívül kreatív) megáldott “játékot”, vagy mit. Volt benne egy csomó előre legyártott loop és sample, meg volt szép kis timeline hozzá, meg ilyen kis primitív sequencerek is, plusz minden további hülyeség, amivel el tudta magát foglalni a gyerek és elképesztően boldog volt, amikor megszólalt a kis “zenéje”. Aztán később, amikor középsulis voltam, eszembe jutott, hogy mennyire jó volt ez annak idején, és akkor összekukáztam valami hasonló szoftvert. Szóval ennyi. Rá lettem nevelve. Úgy is maradtam. Nem volt ez döntés, egyszerűen csak egy idő után megkérdőjelezhetetlenné vált számomra, hogy (akármilyen formában) ezzel kell foglalkoznom.
S Olbricht (Fotók: Virág Tamás)
Melyek a legnehezebb dolgok egy ilyen út elején és közben?
Az elején semmilyen nehézség nincs szerintem. Maga a tanulási folyamat meg a kísérletezési vágy hajtja az embert, hogy csinálja. A SILF-et is részben azért élvezem, mert olyan eszközökkel dolgozunk, amilyenekkel egyébként nem kerülök kapcsolatba. Viszont az embernek vannak olyan korszakai, amiket valamilyen oknál fogva később legszívesebben letagadna. De be kell látnunk, hogy ezek totál szükségszerűek, és el kell őket szépen fogadni. Általában legtöbbünknél ez szokott nehézségeket okozni. Persze ez egy bonyodalmasabb dolog, csak igyekszem leegyszerűsíteni a dolgokat. Vannak egyéb nehézségek is, de az ilyen közhelyszerű financiális siránkozásba meg egyebekbe most nem akarok belemerülni.
Mi a Farbwechsel kiadó története és célja? Kiktől akartok műveket megjelentetni?
A Farbwechsel egy egyszerű blognak indult, de egyre többet ábrándoztunk arról, hogy mi lenne, ha nem szarakodnánk demo-küldözgetéssel, hanem egész egyszerűen kiadnánk a kis dolgainkat ugyanúgy Farbwechsel név alatt. A Dorothy egyfajta teszt volt arra nézve, hogy mivel is jár ez valójában, és hogy van-e egyáltalán bárki akit érdekelhetnek ezek a zenék. Én eleinte meg sem akartam jelentetni, de az volt a kollégák kikötése, hogy csak akkor próbáljuk meg, ha “beáldozom” ezt az anyagot. Aztán vérszemet kaptunk, a blogot meg hamar el is felejtettük. Valójában az egész házat főleg a Zalkai Bálint és a Jani Dániel munkája tartja egyben, én csak belepofázok mindenbe. Magyar előadókat akarunk megjelentetni. Ez a legfontosabb. Alapvetően elektronikus zenével foglalkozunk, de nyitottak vagyunk minden egyébre (pl. jön majd a 12z zenekartól is album a közeljövőben). A cél talán az, hogy kicsit összetartsuk és kézzel foghatóbbá tegyük annak a zenei közegnek a jelenlétét, amibe mi is beletartozunk.
SILF a Toldiban
Mennyire nehéz fiatalként belevágni egy ilyen vállalkozásba?
Az elhatározás kicsit nehéz. Ilyen “fejjel a falnak” típusú dolog. De, ha az ember pozitívan áll az ügyhöz, akkor egyáltalán nem tűnik nehéznek. Az emberek alapvetően nyitottak, és mivel tök jól fogadják a kis próbálkozásainkat, ezért megmarad a lelkesedés is.
The Last Act Of Dorothy Stratten címmel adtad ki az első lemezedet S Olbrichtként tavaly októberben, amire Stephen Bishop, az Opal Tapes kiadó alapítója azt mondta, hogy neki ez az év albuma. Tudnál mesélni arról, hogy miről szól ez a lemez, miért olyan stílusok találhatóak rajta, amilyenek, és hogy mit szeretnél kifejezni vele?
Amikor elkezdtem ezt a lemezt készíteni, akkor egyszerűen csak elegem volt abból az élre vasalt mentalitásból, amit a house meg a techno magára húzott az ezt megelőző 10-15 évben (tisztelet a kivételnek, gondolok itt Danny Wolfers aka Legowelt Teac Life című lemezéhez csatolt kis mondókájára például). Nagyon sok helyen teljesen mellőzötté vált az ember jelenléte a zenében, a hibákat teljesen kizárták, minden ugyanúgy szól. Szóval megpróbáltam kicsit kevésbé foglalkozni azzal, hogy egy zene “jó” legyen, vagy “megfelelő”. Ez rossz house, ha úgy vesszük. A sztori és a korszak, amire a cím reflektál pedig ehhez a vázlatszerűséghez köthető. Egy fiktív, elhunyt és elfelejtett személy jegyzetei a saját munkáiról, amit egy szintén jóformán elfelejtett nő inspirált, egy olyan szalagon, ami egy padláson rohadt éveken keresztül.
S Olbricht – The Last Act Of Dorothy Stratten
A digitális megjelenések mellett miért választottátok a kazettát is formátumként? Mi szerinted az oka annak, hogy ez most rendkívül népszerű lett odakint is az ún. előremutató, “cutting edge” elektronikában?
Egyrészt ennél a kiadványnál a fent említett dolgok miatt törvényszerű volt ez a választás. Másrészt a kazetta nyilvánvalóan ad egyfajta esztétikai többletet. Emiatt meg is tartottuk ezt a formátumot. Én alapvetően imádom a kazettát. Ez is ilyen gyerekkori ügy. A cd kihal, gondolom ezt azért, mert az internet miatt nincs túl nagy szükség digitális adathordozóra. Ezzel szemben az emberek tök jogosan ragaszkodnak a fizikai kiadványokhoz. A bakelit meg ezek szerint nem elég. És a kazetta előállítása olcsóbb is, mint a bakelité. De őszintén szólva nem nagyon gondolkoztam még ezen mélyebben.
Mesélj légyszíves a SILF projektről! Kik vannak ebben pontosan, miért hoztátok létre?
Zalkai Bálinttal (Alpár) hoztuk létre olyan másfél évvel ezelőtt. Akkor még Matolcsy & György néven csináltunk egy ilyen zaj-acid-industrial hármasból kiinduló anyagot kb. viccböl. Akkor még csak feleannyi hangszerrel mint most. Egy MFB Kraftzwerg, egy Roland Sh-101, Roland Tr-626, Korg KPR-77, valami torzító, meg mindenféle effekt-cuccok… Azt hiszem ez volt a felállás. Aztán annyit bohóckodtunk, hogy végül született egy-két értelmesebb felvétel is. Közben a kolléga szerzett még egy csomó másik hangszert is. A SILF név eleve a levegőben volt: Bálint azzal viccelődött, hogy a régebbi szintiket Silfnek hívta (synth + milf) a M&GY-t meg nem igazán akartuk vállalni már. Később meghívtak minket a Toldiba a blesses srácok hogy menjünk le a kis hangszerekkel csinálni valamit, és akkor már úgy írtak ki minket, hogy SILF. Az volt az első értelmes koncertünk, ha jól emlékszem. Elég pozitívan reagált rá mindenki.
Szeretjük ezeket az eszközöket, amikkel dolgozunk, és szeretünk úgy zenélni, hogy nem kell számítógépet használnunk. Totálisan más igy a munkafolyamat, sokkal szabadabb az egész. Továbbá szeretjük a nyersebb house cuccokat. Most főleg a chicagoi meg detroiti ügyekre gondolok. Mr. Fingers, Model500, Rocky Jones, DJ Pierre stb.
Silf – Silf EP
A januári SILF EP-nek különösen érdekes számcímei vannak. Mi ihlet titeket?
A Miami Vice. De tényleg. Meg egyéb ’80-as évekbeli tévéműsorok. Nyárra tervezzük befejezni Jitter alatt a vizuális részét a SILF-nek, ami szintén erre a témára épül.
Mik a Farbwechsel idei tervei? A szerzőkkel találkozhatunk más kiadóknál is majd?
Nálunk a következő kiadvány Route 8 Mental Murder EP-je lesz. Aztán Imre Kiss, Danada Cry, 12z, Alpár, Clara Under Water stb. A SILF következő ep-jét a brooklyni barátaink tanácsára a W.T. Records-nál szeretnénk megjelentetni, a következő S Olbricht lemez pedig valamikor május környékén jelenik meg az Opal Tapes-en.
Tudnál mesélni a podcastről, amit a Kultblognak készítettél? Miről szól? Mindenki magyar előadó rajta?
Mindenki. Egyébként semmi extra tematika nincs. Szimpla ízelítő a Farbwechsel elkövetkezendő fél évéből.