— Zene

— 2013. January 6. 17:21

— Írta: Kalugyer Roland

Napfény, soul, elektronika – BBC Sound of 2013

Egyik évből a másikba fordultunk, és ez nálunk azt is jelenti, hogy kíváncsian várjuk a BBC zenei szavazásának végét, vagyis hogy mely csapatokat és előadókat lesz szerintük érdemes figyelni 2013-ban. A lista ezúttal habkönnyű kaliforniai poptriót éppúgy rejt, mint pengeéles angol grime-mal támadó rappercsajt: bemutatjuk a legjobb ötöst.

A tavalyi, kicsit kompromisszumos végeredmény után éppúgy voltunk elégedettek, mint álltunk értetlenül: Michael Kiwanuka és a Niki & The Dove képében voltak olyan friss, alig ismert előadók, akik megérdemelték a megsokszorozott sajtófigyelmet, azonban Skrillexet vagy a már évek óta köztudatban levő Frank Oceant tovább tolni kicsit fölösleges választás volt.

Az idei leosztás egészen másra sikeredett, és ennek igencsak örülünk: kizárólag nagylemezes debütálás előtt álló, kevéssé ismert, de annál nagyobb potenciállal bíró énekesnőket és zenekarokat sikerült kiemelni a tizenötös, első merítésből. Az alábbiakban pár szóban bemutatjuk mindannyiukat.

5. CHVRCHES

Két srác a háttérben, egy csaj a mikrofonnál: a skót trió már felállásával sejteti, hogy itt valami elektronikus játékról lesz szó, és valóban. A CHVRCHES neve alapján azonban mégsem a witch house vonalon érdekelt, mint inkább a slágeres szintipopban. A szemre 30 kilót alulról súroló, hűvös és nyugodt Lauren Mayberry nyújtja a show javát: hangja magabiztos, erős és sokkal acélosabb, mint amire lehetne számítani. Kicsit emlékeztetnek is a tavalyi szintén ötödik Niki & The Dove-ra, bár még annál is inkább a szintipopban örök origóként megragadt The Knife-ra. Az alább látható Lies az eddigi legnagyobb slágerük szinte drum and bass-es alapjával, de a Science and Vision is eléggé adja zaklatott, kicsit Kavinsky-s dobjaival.


CHVRCHES – Lies

4. Laura Mvula

Megnyugtató és lélekemelő soulból idén se szenvedünk hiányt, ezúttal viszont a férfi szakasz helyett a női vette be a lista élbolyát: Laura Mvula békét sugárzó és kristálytiszta orgánumára egyetlen szó van: profizmus. A hamarosan megjelenő Sing To The Moon album lehet az ő nagy áttörése, hiszen mind külsőre, mind hangja által erős és könnyen felismerhető jelenség.


Laura Mvula – She

3. Angel Haze

Létezhet-e brit zenei díjátadó tökös grime előadó nélkül? A szigetországban már jó ideje a mainstreambe ivódó műfaj felülreprezentáltságában is izgalmas pillanat, amikor feltűnik egy Angel Haze-hez fogható csaj, és leszövegel mindenkit a pályáról. A tavalyi Azealia Banks-mánia után még jól is jön egy ilyen “viccmentes”, pengés és sötét hangulatú hiphop. A ’91-es születésű Raykeea Wilson világa felidézi az Odd Future őrültségeit is – azt meg eléggé szeretjük.


Angel Haze – Werkin Girls

2. AlunaGeorge

Egy fiú-lány párost rejt az AlunaGeorge név: a lista második helyéig jutó angol duó klasszikus, enyhe elektronikával/witch house-szal feltupírozott popzene. Kicsit nehéz is eldönteni, hogy a hálószobákba vagy azokon kívülre szánják-e dalaikat, emiatt nálam ők a lista fekete lova. Mindenesetre bizonyos, a Your Drums, Your Love eléggé behúz hibátlan klipjével.


AlunaGeorge – Your Drums, Your Love

1. Haim

Napfényes kaliforniai csajpoppal egy brit zenei toplista élére jutni? Ez a mutatvány sikerült a csajtriónak, melynek minden tagja a Haim családnéven osztozik. És amennyire egyszerű és gondtalan világot festenek le, biz’ isten meg is érdemlik: ahogy a Don’t Save Me, úgy a Forever is az a típusú sláger, amire bemozdulnak a lábak, és az embernek ugrálnia volna kedve még a legrohadtabb hétfő reggel is. Nem véletlen, hogy a Polydor már szerződtette is őket – már csak az a kérdés, mire mennek egy nagylemezzel.


HAIM – Don’t Save Me