Néha azon kapjuk magunkat, hogy nagyon szeretünk egy számot és izgalommal tölt el, amikor megtudjuk, hogy van videója, majd amikor megnézzük azt, wtf?-olunk nagyokat. Néha pedig azon, hogy egy rossz zenéhez olyan ötletes és/vagy szemet gyönyörködtető klipp készül, hogy omg!-zunk naphosszat. Eminem napokban kiadott No Love videójánál megvizsgáljuk, hogy ebben a kérdésben eredményezhet-e a mínusszor mínusz pluszt.
Azt, hogy Eminem a világ egyik legjobb rappere, legfeljebb a krónikus mainstreamgyűlölők és azok vitatják, akik szerint fehér ember kezébe csak gitár való. Ellenben a saját producerei sajnos mintha nem igazán bíznának a tehetségében az elmúlt években, ezért mindenféle celebkoprodukciókba tuszkolják bele, amik valahogy sosem sikerülnek maradandóra. Ennek a sorozatnak egy új darabja az autotune hős Lil’ Wayne-nel készült No Love című track, amit a Recovery kritikájában inkább csak finoman említettem, hogy létezik, abban bízván, hogy nem kell többet foglalkozni vele – erre ez lett a harmadik single az albumról.
A No Love leg-wtf?-abb eleme, hogy Haddaway What Is Loveját samplerezi. A Morrison’s hangulat tehát az első pillanatoktól kezdve adott, nyakon öntve a napjaink klubéletében oly’ divatos crunkos-pergős hangzással, illetve a Lil’ Wayne-re rakott szoftver nyávogásával rögtön összead egy olyan alapot, hogy szegény Eminem ha élete rímeit is vetné hozzá papírra, az sem mentené meg attól, hogy ne karrierjének mélypontjaként emlékezzünk rá a későbbiekben. Em pedig, ha nem is élete rímeit nyomja, most is átlagon felüli szövegekkel és a flow-val tolja, egyetlen vicces résszel, mikor 3:20 tájékán túlpörög és úgy fest, mint valaki, akit csikiznek és nagyon érzékeny rá.
Eminem – No Love feat. Lil Wayne
Az amerikai zenepiacra egyébként még jó ötlet is lehet 2010-ben Haddaway-t lőni, mivel még mindig van néminemű Diszkópatkányok kultusz az emberek fejében; ha más nem, a bugyuta fejmozgásra és a korai Will Ferrell mókásan bárgyú tekintetére szívesen emlékeznek vissza. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy ez a zene hormonbombaként robbanjon be egy klub táncparkettjén, sőt, legfeljebb unott fejű csápolásokig vizualizálásáig jut el a fantáziám. Ha pedig egy másik oldalról akarják megközelíteni, és lehangoló szociális mesévé akarják változtatni a dalt, akkor:
- ne egy sokkal inkább simogatandó, mintsem sajnálandó mexikói kisfiút castingoljanak be a terrorizált általános iskolás diák szerepére, még nálánál is hiteltelenebb, béna felsőbb éves terrorizálókkal,
- minek van annyi sablonos felvétel a stúdióból, amin olyan totálisan érdektelen dolgok történnek, minthogy Em sétál egy folyosón, vagy éppen a füzetében keresgél,
- zavaróan vontatott a folyamatos slow motion, egy ilyen témában több valós feszültséget várnánk visszaköszönni, mint egy vállról levert iskolatáskát, ami 6-8 másodperc múlva esik le a földre,
- ne “uvhaú”-zzon folyamatosan az összes stúdióban lebzselő haver,
- Lil’ Wayne-nek még annál is hülyébben áll, amikor nem a pénzről, nőkről és saját faszaságáról beszél, mint amikor azokról, nem kéne erőltetni.
Egy szó, mint száz, ez a videó és zene így az összes médiafogyasztási formában értékelhetetlen. Ahogy egy ismerősömmel beszéltük ennek kapcsán, a legszörnyűbb, hogy nagyon érik már egy David Guetta – Eminem duett, ami a jövő nyár leginkább rádióbarát slágerévé cseperedhet fel, a balatonparti lángososok legnagyobb örömére. Addig is, a No Love osztályzata egyes úgy, hogy pótvizsgára sem jöhet már idén.
Az előző Track Reviewban: