— Zene

— 2010. November 27. 10:14

— Írta: Kalugyer Roland

Track review: We Love – Our Shapes

Mielőtt a kalkbrennerizmus végleg államvallássá fejlődik, csöndben megjegyezném, hogy a Berlin Calling OST szénné hallgatása mellett érdemes olykor végigtekinteni a zenei horizonton; a BPitch Control ugyanis Paul futtatása mellett szerencsére nem hanyagolja el az új előadók támogatását sem. A firenzei We Love számomra még Kalkbrenner anyagainál is szerethetőbb technoval betonozza be magát hetekre a fülbe, és electroclash-es hűvösséggel az agyba.

Hogyan érthetne két firenzei a berlini minimaltechnohoz, vetődött volna fel bennem a kérdés, ha hamarabb ismertem volna magát az előadót, mint a számot, azonban az Our Shapes-re egy komolyabb YouTube-szörfözés közepette (illetve neki köszönhetően a végén) akadtam rá, és teljesen berántott azzal a több forrásból táplálkozó hangulattal, amely – már a teljes lemez ismeretében mondhatom – nem csak ezt a kiváló tracket jellemzi.

A zenekar nevével azonos című debütlemezen ugyanis a BPitch Control kiadó jónevű húzóneveinek (Paul Kalkbrenner, Ellen Allien) rokoni hangjain túl két nagyon rokonszenves jellegzetességet fedezhetünk fel. Egyrészt a napjainkban ugyan már kevésbé nyomuló, de ugyanaddig ható electroclash-t (főleg Giorgia Angiuli énekében érzem a Ladytron legjobb pillanatait), másrészt Karin Dreijer Andersson globális hatással bíró zenekarainak, a Knife-nak és a Fever Raynek is jó sok köze van ahhoz, hogy a We Love albuma olyan beszippantó hatású lett, amilyen.

Talán nem is az Our Shapes-t a legcélszerűbb kiemelni a lemezről, hiszen vannak ennél összetettebb, okosabb számok is, mint az ADULT.-ot is megidéző No Train, No Plane, vagy a játékosan elegáns Don’t Cross, azonban a We Love instant partislágere egyértelműen a visszhangosított kezdésből hamar egyértelmű és katonás tempóba váltó Our Shapes. A szabályos és kemény főtéma megérkezésével sem veszti el azonban azt a meggyőző lezserséget, ami belengi az egész lemezt, és jórészt Angiuli angyalhangon, két-három szavakkal elrebegett soraiból nyeri erejét. A We Love talán feleennyire se lenne izgalmas, ha nem lenne erős, jelképeket és stíluson alapuló szimbolika a dalok mögött, márpedig nehéz elvonatkoztatni a gyönyörű minimál-romantikával megtervezett borítótól, a duó extravagáns jelmezeitől, és az összes apróságtól, ami az Our Shapes köré megteremti azt az atmoszférát, amit utoljára évekkel ezelőtt, Miss Kittin-albumok hátradőlős-cigizős hallgatása közben éreztünk szembehunyva. Négyötöd.


We Love – Our Shapes

Az előző Track review-ban: