— Zene

— 2012. June 27. 09:05

— Írta: Velkei Zoltán

Új arcok: Locked Groove

Tim Van de Meutter, művésznevén Locked Groove idén olyan pezsgést vitt a lecsupaszított, táncvezérelt house és techno zenékbe, amilyet újonctól rég hallottunk. Elmondjuk, miért gondoljuk így.

Túlzás lenne azt mondani, hogy sok történés van Locked Groove zenéiben. A belga producer maga sem titkolja, hogy az egyszerű megoldások híve, viszont kétségkívül kevesek közé tartozik azzal, hogy e puritánsággal hosszú perceken át képes érdekfeszítő és szavatos felvételeket írni. A főtémái rendszerint a deep house és a techno klasszikus vonulataiból állnak össze, de a körítésben van néha valami egészen érdekes, inkább a modern basszusvezérelt irányzatokra hajazó. Talán nem is véletlen, hogy elsőként Scuba szerződtette le a Hotflush-hoz, keresve a UK bass további lehetséges absztrakcióit. A végül januárban megjelent Rooted című kislemeznek a majdnem tízperces címadó zenéje önmagában bizonyítékul szolgált arra, hogy a mai fiatalok közül vannak még, akik ismerik és tisztelik az elektronikus tánczene múltját, de emellett jó volt azért hallani azt is, hogy ismét van egy előadó ebben a körben, aki tud négy percnél hosszabb terjedelemben is jó zenét írni.


A Locked Groove-diszkográfia eddig: Rooted, Different Paths, Keep It Simple EP

Az elmúlt fél évben további két bakelittel bővült a bemutatkozás, ráadásul az egyik – Different Paths – már a kanadai Tiga electrohouse kiadójánál, a Turbón jelent meg, ahol egyébként az utóbbi hónapokban markáns paradigmaváltás figyelhető meg. Locked Groove ezen a kiadványon talán a legdirektebb: nagytermes, döngölős technók szólnak erősen, már-már primitív ösztönösséggel. S talán e tulajdonsága az, ami különlegessé teheti/teszi őt napjainkban: érezhető, hogy a zenéiben nincsen sok gondolkodás, nem arról van szó, hogy ötletek épülnek egymásra szépen megtervezett struktúrákban. Sokkal inkább valami elemi, belülről jövő és azonnal felszínre törő nyersesség jellemzi ezeket a számokat, amik valószínűleg soha nem emelkednének ki a színteret elárasztó középszerű masszából, ha nem lennének a basszuslöketei olyan erősek, jók és egyediek, amilyenek. Alighanem ez Locked Groove titka. Persze borítékolni lehet, hogy ezt képtelenség végig tartani – de akkor is: már akkor örülhetünk, ha később csak minden második, majd minden harmadik ep-je lesz olyan jó, mint ezek.

Locked Groove új, Keep It Simple EP-je a Hotflushnál jelent meg.