— Ajánló

— 2009. September 1. 09:11

— Írta: Varga Csaba

2009/09/10-14: 8. L1 Kortárs Táncfesztivál

A 8. L1 Kortárs Táncfesztiválra a független táncművészekből verbuválódott L1 társulás olyan magyar és nemzetközi neves táncosokat hívott meg, akikkel munkájuk során személyesen találkoztak, és voltak egymásra hatással, a maradandó élményt pedig szeretnék megosztani a hazai közönséggel is. Szeptember 10. és 14. között 11 (Magyarországon még nem látott) produkciót lehet majd megtekinteni, de képzőművészeti kiállítás és koncert is került az idei programba. A helyszín bővült, idén ugyanis már nem csak a MU Színházba, de a Bakelit Multi Art Centerbe is beköltözik a táncfeszt. Annak is örülünk, hogy a rendezők voltak olyan figyelmesek, és némi kommentárral látták el az egyes fellépőket, így valami hátteret kapunk arról, hogy ki kicsoda, és ezt persze továbbítjuk is felétek – ez napi bontásban a kattintás után!


Szeptember 10.
, Bakelit M.A.C.

  • Kálmán Ferenc (H) – Szempár (duett)
    Ismert és elismert pedagógus és táncművész, aki először lép a színre rendezőként.

  • Dalija Aćin & Recognize Crew (SRB) – Oh no! (duett)
    Delija Acin kiemelkedő előadásaiért az Impuls Tanz 2008-ban elnyerte a fiatal alkotói díjat, a Fesztiválon egy új előadásával lép fel, amivel újra kiérdemelte a meghívást a híres bécsi fesztiválra.


Szeptember 11.
, Bakelit M.A.C.

  • Granhøj Dans (DK) – (…It’s a very big secret…) (szóló)
    A híres Granhoj Dans Együttes koreográfusa készített egy valódi összművészeti előadást Anne Eisenseenek, aki az előadásban énekel, zenél és táncol.

  • Blaskó Borbála (H) – Különbóra (duett)
    Táncosként 2008 óta tagja a Fortedance állandó társulattal rendelkező alkotói műhelynek.
  • McRibbentrop koncert


Szeptember 12.
, MU Színház

  • Bettina Helmrich (D)- Σmyself (szóló)
    Német alkotó és táncos, Hollandiában tanult, most hazájában készíti többszereplős alkotásait.

  • Lakat Andrea (H) – Rétegek (duett)
    A Még1 Mozdulatszínházban kezdte táncosi karrierjét, jelenleg az L1 rezidense és munkatársa, az utóbbi években Ladjánszki Márta előadásaiban táncol.
  • Pataky Klári (H) – Basta Cosí! (trió)
    A Lábán Rudolf díjas alkotó, koreográfus aki legújabb trióját hozta el a Fesztiválra.


Szeptember 13.
, Bakelit M.A.C.

  • Tamara Ober (USA) – Deep hold (szóló)
    A minneapolisi Zenon Együttes művésze, emellett elkezdte önálló alkotói munkáját. A fesztiválon legújabb szólójával lép fel, amit Európában először mutat be.

  • Góbi Rita Társulat (H) – Fehér fal (trió)
    2008-2009-ben az L1-rezidense, több ízben dolgozott Szabó Rékával, évek óta önállóan is dolgozik.


Szeptember 14.
, MU Színház

  • Debris Company (Slo) – Hexen (quartett)
    A kiváló szlovák táncosok a Szlovák Intézet támogatásával lépnek fel a Fesztivál záró előadásaként a Mu Színházban.

  • Dot 504 (CZ) – Hidden landscape (quintett)
    A prágai New Web (Nova Sit) produkciójaként látogat el az Európában elismert táncszínházi együttes, akik előadásukban Thomas Steyaert alkotását mutatják be.

A fesztivál teljes ideje alatt Korolovszky Anna tervezőgrafikus munkáit láthatjátok kiállítva a MU Színházban.

Linkek: