— Ajánló

— 2012. October 2. 08:42

— Írta: Nagy Nikoletta Anna

2012/10/09: Anathema @ A38

A fesztiválszezon után az október a gitárzenéből is jobbnál-jobb klubkoncerteket ígér. Az A38-on például hamarosan találkozhatunk a britek legjobb szomorkás alternatív/progresszív rockot játszó bandájával, az Anathemával, október 9-én.

A liverpooli Anathema a ’90-es évek legvégén vált az egyik nagy kedvencemmé, amikor a Cavanagh tesók (a zenekar alapítói és egyben aktuális tagjai között ugyanis hárman, Daniel, Vincent és Jamie testvérek) éppen kihozták zseniális, Alternative 4 című albumukat, így nem volt nehéz megszeretni őket. Bár legkedvesebb dalaimat az azóta sajnos kiszállt Duncan Patterson billentyűs-basszer (később Antimatter, most Íon) jegyzi, a srácok nélküle is tudnak maradandót alkotni (mondjuk az A Natural Disaster című, 2003-as albummal).

Szerencsére az Anathema fennállásának több mint húsz évében a magyar rajongók bőven kaptak kedvenceikből, de mindig öröm őket látni, főleg egy olyan remek hangtechnikával felszerelt helyen, mint az A38. Az sem mellékes körülmény, hogy idén áprilisban jelent meg legújabb, Weather Systems című albumuk, és némi fesztiválozás után az őszi, hosszú turnén (melynek egyik állomása Budapest) mutatják be a remélhetőleg már kellemesen beérett, megcsiszolt dalokat szélesebb közönségnek is élőben.


Anathema – Untouchables (part 1)

Az új album, mely feltehetően dominálni fogja az októberi koncertet is, szokás szerint tökéletesre sikerült. Továbbviszi azokat a stíluselemeket, amiket a zenekar védjegyeiként ismerünk, ugyanakkor több közép- és lassútempós elektronikát, akusztikus gitárt és dominánsabb női vokált (Lee Douglas énekesnő bevonása remek duettlehetőségeket kínál) pakoltak a szépen megfaragott, természeti és időjárási jelenségekkel fűszerezett melankolikus versek és szellős, többnyire lassan, de tökéletes ívben építkező dalokba. Csúcspontként emelkedik ki a lemez leghosszabb darabja, a gyönyörű The Storm Before the Calm, ami akár át is veheti a koncertráadásokban eljammelt Pink Floyd opuszok helyét a fellépéseken. Akárhogy is legyen, akármit is játszanak majd ráadásként, abban biztos vagyok, hogy hibátlan élmény lesz.

Plakát: