Még korántsincs nyakunkon a fesztiválszezon, de már szerintem sokan elkezdtünk két metrómegálló között, unalmas szemináriumok alatt és monoton munkanapok közben számolgatni, hogy idén milyen nyári események várhatók. Ahol teljesen elfogadottan – mitöbb, elvártan – ihatjuk vízszintbe magunkat, tombolhatunk magunkból kikelve átkozottul jó koncerteken, és etethetünk külföldi kiscsajokat azzal, hogy amúgy bankigazgatók vagyunk, BMW-vel járunk, csak most épp elvegyülünk a pórnéppel. Én speciel vigyázó szemeimet Dániára vetem mostanság: egy nagyon okés kis fesztivál alakul a dániai Roskildében, amit vétek volna kihagyni. Miért éppen Dánia? A tovább után kiderül.
Azon kívül, hogy a South Parkból tudjuk, hogy Dánia Európa Kanadája (bármit is jelentsen ez), illetve hogy a Carlsberg egy frankó sör, kis kárpát-medencei népünk világlátásából eléggé kiesik a hozzánk legközelebb fekvő skandináv ország. Nyáron inkább mindenki délre tart, télen meg még hidegebb van, mint nálunk, szóval abszolút kint vannak a pikszisből. Nyilván ezért van az, hogy nekem például helyből szimpatikusabbak, mint az átlagember számára. Már csak azért is, mert ott aztán nyugi van a javából – erre utal többek között az is, hogy felmérések alapján megállapították, hogy aktuálisan Dánia a legboldogabb ország a világon. Valószínűleg ebben benne van az is, hogy a történelem során sikerült kevéssé belefolyni az olyan csetepatékba, mint a két világháború, azóta viszont csöndes virágzás jellemzi az országot. Roskilde neve talán ismeretlenül csenghet, pedig Koppenhága mellett az ország legfontosabb városa, sokáig főváros volt és kereskedelmi szempontból is kulcsfontosságú helyen van (Koppenhága rajta keresztül van összeköttetésben az ország többi részével).
Roskildéből azonban 1971 óta minden évben pár napra eltűnik a békés, skandináv légkör, hogy Európa minden részéről érkező fesztiválozók dobják fel egy kis multikulturális injekcióval a várost. A két egyetemista, Mogens Sandfær és Jesper Switzer Møller, illetve egy promóter, Carl Fischer által az említett évben megalapított Roskilde fesztivál mára a legnagyobb és legnemzetközibb északi zenei eseménnyé nőtte ki magát, közel százezres mennyiségű látogatóval, és nem csupán a szomszédos országokból érkezők adják a vendégkört. Mára a Roskilde az európai fesztiválok között is a legjobb tíz között van számontartva. Nem véletlenül: számomra különösen szimpatikus, hogy a line-upot végigfutva észrevehető, mennyire széles spektrumú igényeket képes kielégíteni, és ami még fontosabb, aktuális és minőségi fellépőkkel.
Már a ’70-es évek folyamán is léptek fel a Roskildén (a hagyományos, skandináv felhozatal mellett) valódi, abban az időben is fontos sztárok: 1972-ben a Kinks, 1977-ben John Miles, 1978-ban Bob Marley and The Wailers és Elvis Costello, 1979-ben a Talking Heads neve virított a plakátok legtetejéről. Amellett, hogy ezek nagyon fasza koncertek lehettek, látható az is, hogy a Roskilde abszolút tartotta a lépést a korral, igyekezett mindig aktuális maradni, ami a legnagyobb elvárás lehet egy fesztivállal kapcsolatban. Ezt a tényt erősíti meg pár, a ’80-as évekből kiragadott név: U2, Mike Oldfield, The Smiths, The Cure, Ramones, Metallica, Sonic Youth vagy éppen Sting – mind az említett évtized fontos produkciói.
A ’90-es évekkel eljött az első alkalom, hogy a szervezők hatszemjegyű látogatót könyvelhettek el, és ez abszolút érthető is. Sikerült reflektálni a grunge-hullámra, és kielégíteni a nézőket (Nirvana és Pearl Jam 1992-ben), időben meglovagolni a britpop/rock és az alternatív rock hullámot (Oasis, Radiohead, Smashing Pumpkins, No Doubt, Suede), és egyben nyitni olyan irányokba, amelyek korábban nem voltak annyira jellemzőek (két véglet: Robbie Williams és Marilyn Manson).
Így el is érkeztünk az ezredforduló utáni évekig: a Roskilde fesztivál él és virul, és az az igazság, hogy az idei line-up talán minden eddiginél patentabb. Zenei mindenevőségem abszolút ki lesz elégítve, tekintve, hogy alig van olyan stílus, amelyet ne reprenzentálna olyan előadó, akire fel lehet nézni műfaján belül.
Ha akarom aktuális (Duffy, Adele, Kate Nash, Lykke Li), ha akarom oldschool (My Bloody Valentine reunion-koncert!); ha akarom rappes (Jay-Z, M.I.A, Cadence Weapon, The Streets), ha akarom rockos (Judas Priest, Grinderman, Slayer, The Cult); ha akarom indie (MGMT, Kings of Leon, The Gossip, The Notwist), ha akarom elektronikus (The Chemical Brothers, Goldfrapp, Digitalism), vagy legyen éppen egyéni (Radiohead, Gnarls Barkley, Battles, Holy Fuck, Liars).
Én már tömöm a malacperselyt, és tudom, hol a helyem július 3-a és 6-a között. Esetleg sikerült kedvet csinálni egy dániai utazáshoz?
Pearl Jam 1992-ben a Roskilde fesztiválon