— Egyéb

— 2012. March 22. 23:06

— Írta: Varga Csaba

Játék: A fekete ruhás nő premier előtti vetítés és könyv

Nagyon komoly klasszikus horror darabként érkezik a mozikba A fekete ruhás nő, ami egy ’83-as regényt dolgoz fel, és súlyos gótikus atmoszférát varázsol az ember elé akár olvassa, akár nézi. A Kultbloggal most mindkettőt kóstolhatod: nyerhetsz egyet a Partvonal által kiadott könyvből, vagy egy páros jegyet a film premier előtti vetítésére.

A sztori szerint Arthur Kipps, a fiatal ügyvéd egy Isten háta mögötti angol városkába érkezik, hogy rendezzen egy hagyatéki ügyet. Arthur a halott ügyfél, a néhai Alice Drablow házába költözik be, hogy minden családi iratot feldolgozhasson. A ház egy teljesen elzárt kúria, az elhunytról a helyiek csak összesúgva beszélnek, és persze hamar nyugtalanító dolgok kezdenek történni főhősünk körül. Először a temetésen lát egy sápadt, fekete ruhás női alakot, majd ahogy felderülnek a titkok, egyre jobban karmolunk a moziszék karfájába.

A történet eredetijét Susan Hill írta 1983-ban The Woman in Black címmel, amit ’87-ben adaptáltak színpadra. A színdarab hatalmas siker azóta is, a londoni West Enden az Egérfogó után a második legrégebb óta folyamatosan futó előadás valaha. Filmet először ’89-ben készítettek belőle, de a mostani verzió nem ennek a remake-je, hanem egy új adaptáció, ami ráadásul komoly hangulattal fogja borzolni az idegeinket. A trailer megnézése után nem is lehet kérdés, hogy gyorsan jelentkezz a játékra, és nyerd meg a könyvet vagy nézd meg a filmet még a premier előtt! (A premier előtti vetítés időpontja március 28-a, 20 óra.)


A fekete ruhás nő trailer

Játék

A játékban az alábbi kérdésre kell helyes megfejtést beküldened, így nyerhetsz egyet A fekete ruhás nő könyv változatából, vagy egy páros belépőt a film premier előtti vetítésére. A játékra viszont csak akkor jelentkezhetsz, ha a Kultblog közösség tagja vagy, amit egy Facebook page lájkkal jelezhetsz. A megfejtéshez a helyes válasz sorszámát kell elküldened a jatek@kultblog.hu címre 2012. március 26-a (hétfő) éjfélig. Ne felejtsd el megadni a teljes neved és Facebook profilod címét is, hogy beazonosíthassunk, ha nyersz. Sorsolás és eredményhirdetés március 27-én (kedd).

Kérdés: Melyik színházban mutatták be először A fekete ruhás nő színpadi adaptációját?

Lehetséges válaszok:

  1. Stephen Joseph Theatre
  2. Fortune Theatre
  3. British National Theatre