Kezdjük egy klasszikussal. Gondolom sokan ismerik a Tim Burton-féle Beetlejuice-ból Prince Vince karakterét, a mindig szomorú herceget, azt viszont talán kevesebben tudják, hogy ez a figura először 1982-ben kelt életre a szintén Burton nevével fémjelzett Vincent című shortban. Az stop motion (állóképek egymásutániságából animált) rövidfilm egy kisfiúról szól, aki képzeletvilágában maga Vincent Price, a fejében a hangok Poe-t szavalnak, és amint egyedül marad szobájában, megelevenednek az árnyak, és hűséges társául szegődik zombi kutyája. Zseniális darab, alapmű, induljunk hát innen.

Tim Burton és Rick Heinrichs – Vincent

Haladjunk előre az évtized végére, de a technika maradjon ugyanaz, adjunk hozzá egy Oscar-díjat és egy ikerpárt. Amit kapunk nem más, mint a német Lauenstein-fivérek akadémia díjas filmje, a Balance. A történet öt karakterről szól, akik egy üres térben lebegő lapon élnek, amelyet csak mindannyiuk közös egyensúlyozásával tudnak egyeneseben tartani. Mindaddig, míg valami bele nem kavar a képbe…

Wolfgang Lauenstein és Christoph Lauenstein – Balance

Ez után egy tér-idő görbítő vadhajtás következik. Az Adidas 1983-ban találta ki az Adicolor koncepciót, ami arról szólt, hogy a vásárló személyre szabhassa a megvett göncét. Ennek kerítettek 2006-ban egy olyan kampányt, amitől minden kisfilmes az állát kaparta a földről. Az Adicolor rövidfilm sorozat minden egyes darabja úgy csap oda, hogy az ember nem hogy az állát, de a fejét se találja. Ezek között egy animációs film is található (még mindig stop motion), a színekkel felcímkézett darabok közül a fekete (vagyis Black), ami nevével összhangban a leghúzósabb lelki süllyedése az itt szereplő válogatásnak.

Saiman Chow – Adicolor: Black

Nyergeljünk át a francia szcénára, és nyúljunk mélyre. 1984-ben készítette el Patrick Deniau egy novella nyomán az eredeti művel megegyező című L’Enfant de la haute mer-t. A szépen rajzolt és elbűvölő zenéjű animációs film egy kislányról szól, és a történeten messze túlnyúlva vetíti előre azt a hangulati és érzelmi világot, ami a mai napig átitatja a legnagyobb francia kultfilmeket – elég csak az Amélie-re gondolni. (Aki nem tud franciául, a YouTube kommentek között megtalálja a néhány soros szöveg fordítását.)

Patrick Deniau – L’Enfant de la haute mer

Továbbra is a franciáknál maradva ugrunk egy évtizedet, amikor már szinte kötelező jelleggel számítógépanimációról beszélünk, de a francia íz még mindig elképesztően erős. 2004-ben debütált filmfeszten a Franck Dion által jegyzett L’inventaire Fantôme, aminek produceri teendőit a Belleville-i randevúért is felelő Didier Brunner látott el. Egy lomraktárban lakó fantom (vagy inkább léleksereg) keményen odacsap, mikor egy behajtó jön, hogy zaciba vágja egy öregember kacatgyűjteményét. Ez az animációs film már egyértelműen az új kor Franciaországban: Belleville-en túl, de még a Renaissance előtt.

Franck Dion – L’inventaire Fantôme

Végül elérkeztünk oda, ami már nem csak egy országnak az új kor, de egy irányjelző az egész világnak. 2006-ban került bemutatásra a kizárólag szuperlatívuszokban leírható Elephants Dream. A számítógépanimált kisfilm különlegessége, hogy egy fillér ráfordítás nélkül készült. A világ különböző részeiről verbuválódott hetesfogat ugyanis kizárólag open source (vagyis ingyenesen hozzáférhető) szoftvereket használt – persze ez nem azt jelenti, hogy teljesen ingyen forgott a világ a készületek alatt, de az elv a lényeg. A projektet legalább annyira vezette a technikai kísérletezés, mint a művészi alkotóvágy, úgyhogy a végeredmény meglehetősen szürreális, az atmoszférája mégis ölnyi lánccal kötöz a monitorhoz.

Bassam Kurdali – Elephants Dream

Ennyi fért hát bele az első Kultblog virtuális rövidfilmfeszt-be. Ha tetszett, lehet virtuálisan tapsolni, mi meg majd virtuálisan elpirulunk, felbuzdulunk egy újabb hasonló megrendezésére, és talán akkor majd nem a lelkünk sötétebbik oldalát vesszük elő, mikor gyűjtögetünk. Amúgy pedig ne feledjétek, hogy a YouTube egy aranybánya, és aki leragad a vér gagyi fun videóknál, az nagyjából mindenről lemarad.

So Long!