Tron: Uprising (1. évad)

Az év meglepetése, pláne a 2010-es filmes folytatás felsülése után az a rajzfilmsorozat, ami visszahozza a Tron-univerzumba vetett hitünket. Az Uprising azt meséli el, hogyan emelkedik ki egy Beck nevű fiatal program és válik a gonosz Clu elleni lázadás vezéralakjává, mindezt olyan csodálatos formanyelvvel, ami még a két évvel ezelőtti film eyecandyjén is túlmutat. Gyönyörű neonok, vektoros-tűéles formák és hangulatos soundtrack kelti életre az intelligensen megírt történetet. Rajfilmsorozatos műfajban csak az X-Men Evolutionhöz lehet hasonlítani, ahogyan több rétegben kommunikál a sokféle potenciális közönségének: gyerekeknek ugyanúgy nézhető, ahogyan a régivonalas Tron rajongóknak. Mást visznek haza belőle, de mindenkinek lesz miért szeretnie. (VCS)

Homeland (2. évad)

Az Egyesült Államok aktuális legerősebb terrorizmus-tematikájú exportcikke kétségkívül a Homeland (bár filmes fronton a Zero Dark Thirtyre is kíváncsiak leszünk). A CIA ügynöknő és a feje felett kérdőjeleket (és Damoklész kardját) hordozó amerikai ex-katona feszült keringőjét mesélő sorozat a tavalyi premiertől kezdve uralta figyelmünket, és nem kis teljesítmény, hogy a második évadával is hasonlóan tudott tarolni. Az izgalom megvan, a sztori folyamatosan halad előre, a karakterek fejlődnek, és bár a második finálé végén lehetett volna akár betonfal is, mégis olyan svunggal szakították keresztül, hogy most izzadva szenvedünk jövő őszig, amíg megérkezik a folytatás. A szó, amit keresünk, a briliáns – aktuálisan futó sorozatok közül magasan a kedvenc. (VCS)

Game of Thrones (2. évad)

A 2011-es év meglepetéssorozata a második évaddal is megszolgálta a hírét, és különösebb félsz nélkül ki merjük jelenteni: a harmadik évad után se fogja kasza fenyegetni. Az értékeket sikerült megtartani: nincsenek előre lejátszott jelenetek, bárki bármikor csúnya véget érhet, és a háborús tematika felé terelt vezérfonallal erre még több is az esély. Hozza kell tenni, eléggé látszik, hogy nagyobb büdzséből dolgozhattak a rendezők, így végre láthattunk néhány tömegjelenetet, amit nem mismásoltak el – épp ideje volt már. A karakterek továbbra is viszik a prímet, egyetlen dolog miatt volt csupán keserű szájízem: kezd túlnőni a történet a sorozaton, és egyszerűen képtelenek érdemben foglalkozni az összes szállal. Ezt igazolja az HBO bejelentése, miszerint a következő évadban átlag 3-4 perccel hosszabb lesz egy rész. Örülünk, Vincent. (KR)

The Mentalist (5. évad)

Bár az évadnak még nincs vége, azt hiszem, nincs jobb alkalom szólni, hogy aki lekattant korábban a Mentalistáról, mert csapongó, mert következetlen és/vagy unalmas, az sürgősen vegye fel a fonalat az ötödik évadtól. Bruno Hellerék ugyanis szintén megtalálták az első két évadban elhagyott fonalat, és pezsgő, izgalmas és váratlan megoldásokkal teli krimisorozatot kezdtek írni, amiben végre nem csupán évadonként két alkalommal tűnik fel a vezérmotívum Red John-ügy. Simon Baker is régi fényében parádézik, mintha csak megörült volna, hogy nem tucatkrimiben kell játszania, hanem az elmúlt tíz év egyik legizgalmasabb sorozatgyilkosa után eredhet. Ráadásul ezúttal valódi nyomok birtokában, ez se volt eddig. Szóval nem késő beszállni. (KR)

Dexter (7. évad)

Valahol meglepő, hogy ennyi év után továbbra is képesek vagyunk izgulni kedvenc sorozatgyilkosunk sztoriján, de minden évadban akad olyan fordulat vagy történeti szál, ami hétről-hétre megnézeti velünk a következő epizódot. Ez alkalommal már masszívan csúsztak az írók a brazil szappanopera műfaja felé, viszont Hannah McKay karaktere bár megosztotta a nézőket, mégis jól színezte ki a cselekményt. A legnagyobb érték ebben az évadban talán egy-egy kiemelkedő beszélgetés vagy narráció megírtsága volt: élen azzal, amikor Dexter a maffiafőnök Sirkoval beszélgetett, illetve az érzelmeiről is volt pár szép monológja. Most már extázist nem várunk, de tekintve, hogy a nyolcadik évad hivatalosan is az utolsó lesz, ki sem fogjuk hagyni. (VCS)

Alphas (2. évad)

Szintén a tavalyi év sorozatpremierjei között tűnt fel gyöngyszemként a mutáns szuperhősös alapot újra feldolgozó Alphas. Ez ugyan akkorát nem ütött mint a Homeland folytatása, de azért simán megérte rá időt szakítani. Az erőssége továbbra is az, hogy éppen annyira visszafogottak a központi karakterek képességei, hogy minden apró varázslat hatalmasnak tűnik tőle. Emiatt volt szerethető és izgalmas az új szereplőként csatlakozott Kat a maga amnéziás-de-gyorstanuló agyával, és szerencsére visszatért a Terminátoros–Fireflyos Summer Glau szuperszerelő karaktere is. Hátrány, hogy annyira egy csúcspontra hegyezték ki a teljes évadot, hogy a kiszámíthatóság miatt szinte teljesen elveszett a katarzis. (VCS)

Eureka (5. évad)

Nem a kiemelkedő teljesítmény miatt szerepel itt az Eureka ötödik évadja, mint inkább memoárként, tekintve, hogy ez volt a záró etap a zsenifalu történetében. Akinek teljesen kimaradt volna, annak utólag sem késő és értelmetlen pótolnia, mert a szombat délutánok tökéletes kiegészítője (akárcsak mondjuk egy Sliders). A középpontban egy minitelepülés áll, ahol a világ legnagyobb agyait gyűjtötték össze, és értelemszerűen itt nő fel a legintelligensebb beltenyészet is. Ebben a környezetben van az időutazástól kezdve a térugró űrhajóig minden, és persze mindig akad valami, ami balul sülhet el, hogy aztán helyre lehessen hozni. Öt év alatt sok kellemes egy órát köszönhettünk ennek a sorozatnak, úgyhogy egy picit hiányozni fog. (VCS)