Ha egy filmtrilógia harmadik része nemcsak, hogy önálló darabként is kiváló alkotásként vonul be a filmtörténetbe, ráadásul úgy tudja lezárni a nagyobb történetet, hogy tulajdonképpen nyitva hagyja főhősének sorsát – nos, ott a készítők tudnak valamit. A magát hihetetlen túlerőn átvágó és helyzetekből kivágó Jason Bourne kalandja 2007-ben talán lezáratlannak hathatott, azonban a mondanivaló tekintetében mégsem maradt elmaradt szál. Eleve említésre méltó, hogy egy akció és kémfilm ötvözete esetében nem csupán látvány vagy atmoszféráról, de mondanivalóról is beszélhetünk.

A széria nyitása, A Bourne-rejtély amellett, hogy a valaha volt legjobb eurothrillerek egyike (nem a készítők, hanem a kisugárzás és a helyszínek miatt az euro- tag), végig egy bátor tempóváltásokkal tűzdelt, szüntelen bizonytalanságot tápláló, a megszokott recepteket elvető akciófilm volt. A további részek – melyek Oroszországtól Észak-Afrikán át egészen az USA-ig vitték a cselekményt – nem a rókabőrökkel üzleteltek, hanem tovább növelték a tétet, és kihozták a maximumot Jason Bourne életútjából. Így nem is aggódtunk érte A Bourne-ultimátum végén, sokkal inkább küzdhettünk a gondolattal, miszerint tényleg minden sarkon túl egy alvó ügynök várja a parancsot.

A stúdiók akarata viszonylag ritkán korrelál a közönség véleményével, azonban A Bourne hagyaték esetében legalább azt sikerült elkerülni, hogy egy újabb izzadtságú folytatással/előzményfilmmel/stb. meggyalázott legendával gazdagodjon a világ. Még talán egy kicsit örültem is neki, hogy a rendezői székbe se valami elsőéves szerencsétlent, hanem a tulajdonképpen minden részben valamennyire szerepet vállaló Tony Gilroy kapott újra lehetőséget, aki helyesen ismerte fel a status quo egyetlen helyes megoldását: tovább pörgetni a különféle titkos CIA-programok megingása miatti pánikot a szervezeten belül.

Ennek megfelelően A Bourne hagyaték kisebb részben szól az akcióról: talán legkevésbé az összes eddigi Bourne-film közül. És ha a legfőbb problémát kell kiemelni vele kapcsolatban, akkor az éppen ez. Ugyanis a szkript számottevő része arról szól, hogy az előéletéhez mérten döbbenetesen semmitmondó alakítást prezentáló Edward Norton hogyan próbálja egy válságstáb élén elvágni az összes lehetőséget, hogy a CIA titkos emberkísérletei napvilágra kerülhessenek, miközben hatásosnak szánt, valójában bullshitszerű monológokba bonyolódik. Külön félelmetes, hogy gyakorlatilag egy pillanata nincs a filmnek, ahol azt érezné a néző, hogy kifejezetten rá volt szükség ebben a filmben: teljesen súlytalan figura, miközben a harmadik rész enigmatikus CIA-igazgatója (Scott Glenn) körülbelül két jelenetet kap.

Gilroy rendezése ott bukik el az igazán jó mozik próbáján, hogy míg a fent említett unalmas oldalt agyonerőlteti, egy csomó jó karaktert egyszerűen eltékozol. Az alaszkai fagyban tréningező Aaron Cross (Jeremy Renner) váratlan barátja, a hármas számú ügynök (a Drive-ban is zseniális Oscar Isaac) messze érdekesebb figura bármelyik CIA ügynöknél. De ahogy a Drive-ban, itt sem élvezhetjük sokáig a játékát, és Cross karaktere részben miatta is ébred rá: fölöslegessé vált egy fölösleges embereket nem kedvelő rendszerben. Míg az eredeti Bourne-filmekben a múlt megismerése (és persze a bosszúvágy) volt a mozgatórugó, itt a puszta fizikai túlélésért harcol Cross, és a túlélést jelentő gyógyszerekért folytatott harcban csapódik Dr. Shearing (Rachel Weisz) mellé.

Sokatmondó, hogy amikor kifejezetten kettejükről szó a mozi, akkor simán hozza Gilroy az eredeti anyag színvonalát. Damon és Renner karaktere között ég és föld a különbség: Aaron Cross az olykor szerzetesi némaságba burkolózó Bourne-hoz képest sokat és jó kedvvel beszél, látszik rajta, hogy nem akarták megint a társadalomidegen szuperügynök stílust erőltetni – néha még egy jó poén is beesik. Persze ezúttal is kiderül, hogy van következő szint az “ügynökképzésben”, és a LARX béta program keretében egy igazi rohadékot sikerül Crosséknak a nyakukba kapniuk. A manilai helyszín motoros üldözése azért elég korrekt élmény a film végére, még akkor is, ha a “főellenség” Clive Owen professzorához vagy a második rész orosz ügynökéhez sehol sincs karizma tekintetében.

The Bourne Legacy trailer

Megérte a negyedik rész? Tulajdonképpen hibáival együtt is igen. Jeremy Renner személyében tökéletes Bourne-helyettest sikerült találni, aki méltó módon vette át a stafétabotot, ráadásul Rachel Weisz még jobb partner is, mint a kissé sablonos alakot játszó előd, Franka Potente. Edward Norton töketlenkedése viszont senkinek se hiányozna, ha esetleg egy újabb részre is megpróbálnák Gilroyt megvenni. Nem is biztos, hogy rosszul járnánk vele.