Gus van Sant az egyik legkedvesebb filmrendezőm. Csinálhatott szinte bármit, én nem csalódtam benne. Oda tudott szegezni a vászon elé akkor is, ha minimalista, egzisztencialista sivatagi drámát, deszkás misztikát, fiatal vadak életérzését vagy meleg, prosti junkie-k viszontagságait tárta elém. James Dean-féle szentté avatta River Phoenixet, dolgozott rockzenészekkel és adott egy-egy dobást a kevésbé mainstream vonalon olyan sztároknak is, mint Nicole Kidman vagy a Damon/Afflec páros. Legutóbb Harvey Milk meleg jogi aktivista és politikus történetét dolgozta fel.
Oldalán olyan főszereplővel és alkotótárssal vágott neki a munkának, mint a politikában, emberi jogok védelmében személyesen is aktív Sean Penn, aki egyáltalán nem mellesleg kiváló színész és teljesen megérdemelten immár kétszeres Oscar-díjas (bár én személy szerint a Milknél sokkal ellentmondásosabb Dead Man Walkingban szerettem őt a legjobban). Az alkotók névsora amúgy is sztárparádé, talán elég csak a zeneszerző Danny Elfmant megemlíteni.
Harvey Milk élete filmvászonra kívánkozik, de a gyártók rendkívül hosszan vajúdtak a témán, mire végre 2008-ban elkészülhetett az alkotás. Eddig csak dokumentumfilm, könyv és opera íródott a sztoriból. Milk átlagemberként “kezdte”, aki viszonylag sikeres volt az üzleti életben, monogám és boldog párkapcsolatban élt, de melegsége miatt rejtőzködésre és hazugságokra kényszerült. Szerelmével ezért úgy döntöttek, New Yorkból az elfogadóbb és a hippi mozgalmaknak is otthont adó San Franciscóba menekülnek új, nyitott és őszinte életet kezdeni. Itt, a Castro Streeten nyitottak közösen egy boltot, ami hamarosan egy meleg jogi főhadiszállássá változott, negyvenes évei elején pedig az intelligens és jó szónok Milk valahogy a mozgalom élére került.
Milknek egészen konkrét elképzelései voltak arról, hogy miként kellene változnia a (többek között radikális vallási aktivisták által gerjesztett) közhangulatnak és a törvényeknek, s ezt merte is artikulálni még ellenséges környezetben is. Kitartását és kemény munkáját végül magas állami tisztviselői székkel honorálta a szavazók többsége. Milk ezután sem adta fel törekvéseit. Az alkuk és érdekek pástján is megvívta ugyanazokat a harcokat, mint szócsővel és lelkes követőkkel háta mögött az utcákon.
Van Sant törekvése a hosszan dédelgetett téma feldolgozására, harcos kiállása a melegek jogai mellett abszolút pozitív, de kicsit túlértékelt annak fényében, hogy a film sajnos összességében nem lett túl jó. Az kétségtelen, hogy Pennen keresztül Milk életre kel, és ez a film legfőbb erénye. Segítségével az emberi jogok történetéből ismert név mögött az embert is megismerhetjük – bár kicsit jófiúsra fazonírozva. Ugyanakkor a háttért képező szerelmek és ellenfelek bemutatása gyengére sikerült, és az egész sztori erejét elveszi az olykor vicces, máskor maníros körítés.
Sajnos a rendező jellegzetes karaktere (amit a Gerryből, az Otthonom, Idahóból vagy akár a Paranoid Parkból is ismerhetünk) elveszik a dokufilmes stílus mögött. A Milk mégis nagy kritikai sikert hozott az alkotóknak, és hogy az Oscar-díjak hatására valószínűleg rengeteg helyen bemutatják, nagy nyereség az emberi jogi aktivistáknak. A film kicsit szájbarágósan-fájón melodramatikusan ugyan, de végre az átlagember számára is érthetően magyarázza el a mozgalmak törekvéseit, a melegek harcának állomásait, s azt, hogy miért is fontos társadalmi szempontból is az egyes emberek coming outja.
Milk trailer
Az egész produkció olyan, mintha dokumentumfilmekből és kampányreklámokból vágták volna össze, és minden kétséget kizáróan a “Castro Street polgármestere” és ügye mellett protestál, így kicsit egyoldalú lett a kép. Javára írható viszont, hogy érezhetjük a kor szellemének változástól izzó hangulatát, az utcák mámorát, a polgárok politikai aktivitását, a demokrácia működését, és ez mindenképp tanulságos. A nézőtéren ülve megérthetjük, hogy néha a csendes és jóérzésű többségnek is ki kell állni a jogsértések ellen, és érvényt szerezni a szabadságjogoknak. Felemelő, lelkesítő, már-már katartikus volt látni, hogy néha egy ember, akinek van egy ügye valóban képes elérni célját. Minden negatívuma ellenére is nagyon ajánlott a Milk, egy megtörhetetlen idealista portréja, mely mögött kirajzolódik a hetvenes évek liberális és balos fiatalságának, a hippi mozgalmaknak és az emberi jogok védelmezőinek története is.
Linkek: