Jason Statham két dolgot tud igazán jól: nézni és fegyvert fogni. Ez a fazon predesztinálva van arra, hogy az akcióhősök trónját (Bruce Willis nyugdíjba vonulásával) átvegye, és bár potenciális elsőszülött, filmjeivel mégsem jelzi egyértelműen, hogy ő lenne erre a legalkalmasabb. Most viszont azt látom, hogy felcsillant egy reménysugár, egy látványos lépés a B-kategória irányából az elsőosztályú, minőségi és cool hősök tábora felé. A Banki meló című filmmel legalábbis az utóbbi idők parkolópályájáról újra a sugárút gyorsítósávjába teheti karrierjét.
A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, a Blöff, A szállító 1-2, a Crank, A király nevében – ami a közös ezekben, az nem más, mint Jason Statham. Végletes, nemdebár? Márpedig ez a fazon tényleg játszott Guy Ritchie fénykor-filmjeiben, aztán bevállalta egy korrekt filmjének érdektelen folytatását, sőt, horribile dictu, főszerepet játszott egy Uwe Boll-moziban. Ezek után döntse el az ember, hogy akkor most ezt a 35 éves faszit hova tegye – ennyi idősen azért mások már bőven képben vannak a karrierjüket illetően, Statham viszont mintha még most sem találta volna meg az igazán testhezálló szerepet. Most mégis azt hiszem, hogy nem marad örökké csak egy ígéret. Egy olyan világban, ahol az antihős Nicolas Cage is lehet akciósztár, Statham rossz karrierbeli döntéseivel együtt is össze fog hozni egy szép, bár cseppet sem hibátlan életművet. Amihez most alaposan hozzátett a Bank Job-bal.
Cseppet sem túlzás ennyit foglalkozni emberünkkel a film kapcsán, bár nem csak rá fogunk emlékezni az utolsó jelenet lepergésével. Mégis, hogy egyáltalán felkelti-e a film az átlag néző érdeklődését, az nagyban rajta múlik. Zseniális posztert hoztak össze a promócióhoz: alapvetően hidegen hagynak a retro-dolgok, de ez figyelmen kívül hagyhatatlan. Statham balra kinéz, egy olyan barna bőrkabátban, amit az utóbbi húsz évben már fel nem venne senki, harmadnapos borostától szennyezett arccal, és mindent elmond azzal a tekintettel.
A többi szereplőt gyakorlatilag felesleges kiemelni (amúgy jórészt tévéfilmesek, harmadvonalas filmek hősei), ez ugyanis nem a nagy alakítások filmje, hanem az okos, helyretett fogaskerekeké. Márpedig itt összességében jól szuperál a Bank Job. Az igaz történet alapján készült forgatókönyv az elején hol túl pörgős, hol túl szájbarágós, de aztán valahol az első fél óra után elkap a nagybetűs feeling, kitisztul a túl tömény pia, amit öntenek beléd, és összeáll Anglia sötét oldala. A figurák, a módszerek hasonlóak, mint NYC-ben vagy Los Angeles-ben, de sokkal, sokkal fanyarabb íze van a Bank Jobnak, mint egy átlag gengszterfilmnek. Nem egy Ocean’s Eleven, nem is egy Ritchie-film utóérzete, hanem jól vegyíti a különböző stílusjegyeket – emiatt a kezdeti töménység. Csak kapkodja az ember a fejét: emitt intrika, amott egy kis sötét múlt, zsarolás, szex, erőszak, ragyogás.
Banki meló trailer
A sztori lényegében annyi, hogy kis halak azt gondolják, hogy sok kis harapással nagyot lehet szakítani – és kivételesen bejön nekik a tuti balhé. A forró infón elindulva belenyúlnak a dolgok közepébe, ahol azonban nem csupán nagy adag szajrét húznak be, hanem jó pár olyan dolgot is a zsákokba tömnek, amelyeknek nem lett volna szabad napvilágra kerülniük. Spoilermentesen kábé ennyi mondható el, és lehet, hogy eléggé avítt szaga van az anyagnak, mégis sikerült kihozni belőle annyit, hogy 2008-ban is érdekes legyen.
Eléggé szenvedek, mert szeretnék kiemelni valami igazán kiemelkedő momemtumot a Bank Jobból, de nem megy. Egy pár napja már leülepedett a film, de még itt van a fejemben, és mégsem. Ugyanakkor még tudom, hogy ez egy jó film. Nem, nem is jó. Ez egy frankó film, haverokkal kell megnézni, csípős tacót rágni közben, és csettinteni az eltalált snitteknél, amelyekből lesz nem kevés.