Egy kicsit mindenki internetmilliárdos szeretne lenni. Fiatalon egyik napról a másikra hihetetlen pénzeket keresni egy olyan szimpla és jól működő ötletért, amelyre a világ azt mormogja maga elé a homlokát csapkodva, hogy miért nem neki jutott előbb eszébe. Ennél közelebb aligha kerülhetünk korunk sikeremberének képéhez, amelyhez szép ingeket és zakókat, szép sportkocsikat és házakat, meg még náluk is szebb nőket társítunk második gondolatra. Ezek az arcok tudnak valamit amit mi, internet előtt gubbasztók nem, ráadásul, hogy még rosszabbul érezzük magunkat, ők elég sokat tudnak rólunk tudtunkon kívül is. Az viszont, hogy ők saját magukról mennyit tudnak, és magukból mennyit hagynak el útközben a szürke kockából playboy-já váláskor, máris egy sebezhető pontjuk, ezért is láttunk nagy buktákat a való életben és filmvásznon egyaránt.

2009-ben elkészült a Middle Men című film, amit csak eldugva mutattak be az itthoni csatornák jókora csúszással és félrevezető magyar címmel (Szex a neten). A Middle Men valós történet adaptációja, mellyel betekintést nyerhetünk azoknak a félbolond programozóknak és menedzserüknek az életébe, akik majdhogynem véletlenül fektették le az e-kereskedelem alapjait az online bankkártyás fizetés algoritmusának megírásával a ’90-es évek közepén. A pornóiparban kamatoztatták azt elsőként, tranzakciók utáni jutalékos rendszerben. A két idióta geek, Wayne (Giovanni Ribisi) és Buck (Gabriel Macht) olyan kapcsolatban van a valósággal, hogy egy hamburger megrendelése is fejtörést okozna nekik, így értelemszerűen az egész világot megváltoztató újításhoz is elkel nekik a segítség. Itt jön be a képbe Jack Harris (Luke Wilson), az intelligens és higgadt üzletember, aki a nagy dobásra vár. Kiváló ötlet és tudás az egyik oldalon, pragmatikusság és kapcsolatok a másikon: a pénz mennyországában ez a tökéletes kapcsolat, maga az előre megírt szerelem. A Middle Men ugyanakkor a földön marad, és bő másfél órája alatt bemutatja nekünk azt, hogy miért is nem kereshet hosszútávon egy csapat napi negyedmillió dollárt annak ellenére, hogy minden adott volna hozzá.

A központi karakter és alkalmi narrátor Jack, a lelkiismeretes, visszahúzódó családapa, akit a személyisége alapján majdhogynem minden területen el tudnánk képzelni – a pornót kivéve. Küzd is az ellen eleinte, hogy pornósnak bélyegezzék, ugyanakkor ahogy nő a birodalom és kerül közelebb a gazdagok elitjéhez, úgy csitulnak el benne is azok a hangok, hogy ő csupán egy fizetési módszert értékesített. A film felvonultatja a szexipar összes kliséjét a gyönyörű, de veszélyes nőktől kezdve a drogokon át a maffiakapcsolatokig, melyektől könnyedén el is mehetne a kedvünk a Middle Men megnézésétől, ha az nem kanyarodna vissza mindig Jack körülményekkel vívott belső harcához. Wilson játéka kétélű. Azzal mindig is tisztában voltunk, hogy az a fajta karakterszínész, aki egy arcnál többet nem tud hozni egy filmben, azt pedig nem tudjuk, hogy ha nem futott volna be Owen, a karizmatikus testvére, egyáltalán ismernénk-e a nevét.

A script alapján vett szűk tízévnyi jellemfejlődéssel tehát feladta neki a leckét George Gallo rendező, amit igyekezett is megoldani legjobb tudása szerint: egy arccal. A film nézése közben nem egyszer gondolkodtam el azon, hogy vajon dühítő vagy hasznos-e az, hogy Wilson majd minden jelenetben a szorongó, komplexusos üzletembert hozza, legyen éppen egy party középpontjában, a felhőtlen családdal eltöltött percekben, vagy az orosz maffia per CIA tökszorításában. A válasz valahol a kettő között van. Egyfelől nyert volna a Middle Men egy magasságok és mélységek megélését jobban átadni tudó színésszel a főszerepben, a másik oldalon viszont kiveszhetett volna belőle az a folyamatos sötét tónus, amit Luke Wilson puszta tekintete közvetít, gerincet adva a filmnek. A többiek célzottan el is törpülnek Jack mellett, idővel a két ötletgazdával is keveset találkozunk, a növekvő számú ellenlábasok és fogyó barátok pedig némileg kiszámíthatóan, de mindenképpen elég súlytalanul váltják egymást a vásznon.

A Middle Men – akárcsak főhőse – nem rengeti meg a világot. Ugyanakkor érdekes és hitelesnek tűnő képet fest a ’90-es évekbeli amerikai dotcom boomról, amikor fiatal és a sikerességre lelkiekben éretlen emberek repültek fénysebességgel a semmiből a csúcs felé úgy, hogy mire odaértek, szétmarcangolták őket a különböző köntösökbe öltözött hiénák. Száz percre internetmilliárdosoknak érezhetjük magunkat ezzel a filmmel. Azok pedig szívesen lennénk a valóságban is.

Middle Men trailer