Egy film arról, hogy milyen az, amikor az önbíráskodás létjogosultságot és pozitív megítélést nyer. Tehát egy pszichopata agymenését látjuk. Ben Affleck megpróbált rendezni, ami nem nagyon sikerült, az öccse megpróbált színészkedni, de a száját nem igazán sikerült kinyitni, a végeredmény pedig egy morális nyaktörés, kusza sztori és egy adag elcsépelt klisé. (A tovább utáni írás spoilereket tartalmazhat.)
A Hideg nyomon (Gone Baby Gone) egy elrabolt kislány keresésének története, megspékelve néhány mellékszállal, thriller köntösben. A feldolgozott könyv olvasása nélkül nehéz eldönteni, hogy vajon a film azért sikerült mellé, mert az alaptörténet volt kérdőjeles, vagy azért, mert a feldolgozás nem ment, mindenesetre a szélesvásznú panelek és a nagytotálos odamondások alapján utóbbira tippelnék. Maga a plot amúgy rendben volna, egy megvalósítástól függően erős közepes és elmegy közötti mozit bármikor össze lehetne hozni belőle, normális esetben.
A sztori ott kezdődik, hogy Patrick nevezetű magánnyomozó főhősünket (Casey Affleck) felbéreli egy eltűnt kislány nagynénje, hogy találja meg az elveszett és/vagy elrabolt gyereket. A drogos anyuka le se szarja az egész ügyet, a nagynéni férje is húzza a száját, az egész nyomozás mintha csak a rendőröknek lenne fontos, innen már látszik, hogy valami bűzlik. Aztán nagy fordulatok és rájövések nyomán ki is derül, hogy hol van a gebasz. A baj viszont az, hogy ezekkel a nagy fordulatokkal és rájövésekkel eleve gebasz van. Nevezetesen az, hogy többször lefagytam nézés közben egy “most akkor mi a fene van?!” szavakat formáló összeráncolt szemöldökkel, és mire utánagondoltam, hogy most mire is kellett rájönni, máris lemaradtam egy újabb fejleményről. A másik gond pedig ezzel kapcsolatban, hogy a film lefolyása olyan, hogy fél órán keresztül majd elalszol, majd egyszerre rád dobják az összes hoppát, aztán megint húsz perc állóvíz következik.
Aztán ott vannak a szereplők. A főhősként megjelenő, gengsztert is befenyítő nyomozó figurája nagyon jó, de az aztán biztos, hogy nem a karakterben gyenge Affleck öcsit képzelném el erre a szerepre. Így mikor leosztja a kemény dumát a helyi drug lordnak vagy épp a kocsmatöltelékeknek, legalább annyira hat hiteltelenül, mint viccesen. És ezen az sem segít, hogy amúgy nagyon jól imitálja az alattomos pszichopatát a szorosra feszített szájjal, fogak között kiköpött szavaival. A rendezőnek még azt a Morgan Freemant is sikerült rosszul beállítania, aki amúgy bármikor simán alakít egy hibátlant, de itt a jóságos öregember versus nagyon zsaru egy olyan mixet alkot, ami sehogy sem áll össze. Mintha csukott szemmel húznál a Remény rabjai és a Hetedik karaktereinek jellemvonásaiból, és a disznó farkát a homlokára szúrnád.
Végül pedig, de korántsem utolsó sorban, ott van az a néhány gyönyörű képsor és monológ, ami tökéletes igazolást ad az önbíráskodásnak, majd puha ágyba fekteti és gondosan betakargatja azt a magvas gondolatot, hogy egy gonosz bűnözőt tarkónlőni a legnagyobb emberi erény, ever. Persze minden jóérzésű ember tudja, hogy az olyan állatokat, akik pederaszta kéjencként élvezik az életet, kiskanállal kellene apróra vágni, de hogy ezt vászonra vigye valaki, és néhány ügyesen elhelyezett bólintással helyeseljen is magának, az már necces. Nem az őszintesége, hanem ahogy ez aztán le van vezetve. Az most komoly, hogy a csávó simán kivégez egy embert (legyen most tök mindegy, hogy bűnös vagy ártatlan), aztán az egyetlen feedback ezzel kapcsolatban, hogy “well done”?
Ami pedig a fináléban számomra újabb nyomatékot adott annak, hogy ez vagy egy gyerekcipős első rendezés, vagy a tehetség meglehetősen visszafogott csillogtatása, az a széttárt karokkal nyitvahagyott kérdésfelvetés. Az egész ugyanis úgy zárul, hogy egy nagy morális problémával kapcsolatban ad egy rakás prot, és egy markáns kontrát, és végül mintegy rád bízza, hogy te hogyan gondolod. A dolog csupán annyiban furcsa, hogy egy ilyen filmben, ahol eddig mindig kérdéses dologgal kapcsolatban fröcsögő nyállal verték az asztalt a szereplők, valamiféle egyértemű szócsöveként szolgálva az alkotó(k)nak, itt nagyon szabadjára van eresztve, hogy akkor most a néző kivel ért egyet. Ha már eddig annyira biztos volt minden pártállás, ezt is be lehetett volna vállalni.
Gone Baby Gone trailer
Inkább már nem szólok az olyan vicc kategóriába eső sablonokról, mint a “de hát megígértem az anyának, hogy visszahozom a gyerekét” és a többi, hanem maradjunk egy olyan summárumnál, hogy még jó, hogy a filmet nem a rendezésért jelölték Oscarra. Amúgy jó kis mozi lehetne, ha az Affleck tesókat kihagyták volna a dologból. Így inkább kerülendő.
Linkek: