Tulajdonképpen csalódásként is elkönyvelhetném a White Materialt megtekintése után, hiszen két előzetes várakozásom volt vele szemben: egy legalább olyan erős Isaac de Bankolé, mint a Szellemkutyában vagy Az irányítás határaiban, illetve egy feszült, az eddigi “afrikai fegyveres konfliktusok” filmeknél többet mondó történet. Egyik sem jött be, de Claire Denis filmje így is számos értékkel bír.
A White Material esetében bevallottan a meglehetősen érdekesre sikeredett szereposztás terelgetett afelé, hogy végül is beüljek az Uránia nagytermébe. Alapvetően nem vagyok nagyon oda az afrikai belharcok vászonra vitelének, de ez igazából azzal magyarázható, hogy még nem láttam igazán jó darabot. A Véres gyémánt nem volt túl meggyőző, és az egy időben körberajongott és férfi főszereplői Oscarral jutalmazott Az utolsó skót király is elég vérszegény darabnak tűnt Forest Whitaker valóban erős Idi Amin Dadája ellenére is. A különös szereposztással megspékelt White Material azonban valószínűleg nem csak az én érdeklődésem keltette fel, amikor ugyanis először feltűnt a férfi főszereplő, Christopher Lambert a vásznon, derült moraj vonult végig a nézőtéren. Vagy ott van a smink nélkül egyre inkább Heath Ledger Jokerére hasonlító Isabelle Huppert, akire az “idegesítő fehér nagyasszony Fekete-Afrikában” szerepe jutott – az ő bolyongására, kávéültetvényének utolsó betakarításáról szól a film.
Nicolas Devauchelle a White Materialban
Amennyit emlegettem eddig a szereplőket, annyira érik, hogy kimondjam: ezek a szereplők színészi szinten abszolút felcserélhetőek. Nem kellett volna ide Lambert, megtette volna szinte bármilyen, átlagos színitudással bíró francia színész, és igazából Huppert sem egy nagy szám. Sőt, ő olykor kifejezetten idegesítő csőlátással megy előre, miközben a családja lényegében széthullik. Szinte mindenki felcserélhető, még Isaac de Bankolé is, aki legfeljebb egy statiszta súlyával bír a történetben. Menekül, elbújik, beszél egy keveset, meghal. Ennyi.
Egyetlen szereplő van, aki viszont jóval érdekesebb bárkinél a White Materialban: ez Nicolas Devauchelle, aki Manuel Vial szerepében végre egy valós, ha nem is feltétlenül szerethető alakot vázol fel, az életunt, Afrikában teljesen idegen testként létező francia fiút, aki aztán egy időre megtalálja élete valódi, de roppant kegyetlen értelmét. Vele végre feltűnik valami egyedi ebben a filmben, ami az első fél-háromnegyed órában alig több zavaros bolyongásnál, érthetetlen és értelmetlen jeleneteknél, és csak a nagyszerű filmzene teszi valamennyire koherenssé. Claire Denis rendező talán vizuális szintén akart a nézőre hatni, mert ebben nagyon erős a White Material. Nagy erkölcsi tanulságok levonására azonban nem kerül sor: Afrikában a helyzet változatlan. (Hármas.)
White Material trailer