Bruce Dickinson, az Iron Maiden torka rendkívül sokoldalú, mondhatni reneszánsz ember. Énekes, pilóta, zeneszerző, író, producer és hobbi okkultista is egy személyben. Legutóbb filmkészítésre adta a fejét, bár inkább ne tette volna. Egyik (amúgy zseniális) szólóalbuma a Chemical Wedding címmel jelent meg, elsősorban William Blake munkásságának és az alkímiának állítva emléket. Olyannyira belemerült a témába, hogy íróként, producerként és zenei tanácsadóként azonos címmel filmet is készített, melyben segítségére volt rendező barátja, Julian Doyle.
Külcsínben az alkotás egy közepesre sikeredett BBC tévéfilm színvonalát súrolja, szigorúan alulról. A főcím még bizakodásra adott okot, azt profin összehozták, jót tett neki a Chemical Wedding címadó dala is. Ezen kívül csak kétszer szerepel a filmben Dickinson-dal, de kétségtelenül azok a legjobb pillanatok. A zenére amúgy általánosságban sem lehet panasz, de igazán nem ártott volna, ha kicsit erőlteti saját műveit Bruce. Ettől valószínűleg az tartotta vissza, hogy ne bélyegezzék meg a váddal, csak egy hosszadalmas videót forgatott albumához. Pedig mennyivel jobb volna!
A sztori kellően bonyolult és misztikus, viszont olyan fényképezési technikát választottak, ami viktoriánus családi drámákhoz remekül passzol, de ebben az esetben megfeneklik a mondanivaló közvetítésében. Ráadásul Dickinsonnak sikerült kiválasztania az okkultizmus egyik legellentmondásosabb figuráját, az O.T.O. és a Golden Dawn befolyásos tagját, többek között a Book of the Law íróját, Aleister Crowley-t filmje központi alakjának. Crowley a történet szerint megszállja Haddót, a beszédhibás, halmozottan hátrányos helyzetű (de azért szabadkőműves) irodalomprofesszort, és felforgatja az egyetem békés életét. Célja egy titkos rituálé végrehajtása, a Holdgyermek nevű, nagy hatalmú elementál létrehozása, melyhez szüksége van a “babiloni szajha” korunkban élő megtestesülésére is.
Crowley nagy tudora és gyakorlója volt a szexuálmágiának, így az alkotók erre a népszerűnek tűnő elemre összpontosítottak, ebből adódóan aztán számos gusztustalan és érzékinek szánt jelenettel bővülhetett a produkció. Sajnos ez sem válik előnyére. Keveredik itt a tudomány és a misztika, a kiberkorszak találmányai és az ősi, okkult tanok, és az egészből egy értelmetlen katyvasz születik. A szereplők sajnos nem túl meggyőzőek, sem az egyetemi hallgatók, sem a titkos társaságba tartozó tanárok, sem a fura kísérleten dolgozó tudósok nem hitelesek. A megszállt irodalomprofesszort alakító Simon Callow kellően magnetikus képes lenni, de játéka csak helyenként élvezhető, többnyire csak ripacskodás. A vörös hajú újságírólány (és higgyük el, hogy ez a legfontosabb tulajdonsága), akit többen is maguknak akarnak, legalább elég szép ahhoz, hogy izgatottan várjuk, mikor kerül le róla a ruha egy szexi rituáléhoz. Sajnos azonban csalódnunk kell, helyette csak szobatársnője fonnyadt bájait kapjuk.
Chemical Wedding trailer
Összességében csak nagyon elvakult rajongóknak ajánlom a filmet. Nekem személy szerint nagy csalódás volt, és egyben megkérdőjelezte Dickinson hozzáértését a témához, aki szépen felmondja a leckét, de mintha nem lenne képes olvasni a sorok között. A film után sajnos már nem voltam biztos abban, hogy a Chemical Wedding (mármint az album) esetében tudta-e, miről beszél, vagy csak számára is értelmezhetetlen szövegrészleteket citált. Az albumot ettől függetlenül szívből ajánlom, a filmet viszont célszerű messze elkerülni.
Linkek: