Romániában az elmúlt öt évben egyre másra készülnek a jó filmek. A mozibubusok román újhullámról beszélnek, mert kategóriák nélkül nehezebb az életük. Persze amennyire különbözők, bizonyos szempontból annyira hasonlók is ezek a filmek: realista szemléletmód, kíméletlenül hosszú beállítások, társadalmi problémák, megfelelő adag szkepszis, szóval hitelesség a köbön. Olyan igazi. Corneliu Porumboiu rendező harmadik nagyjátékfilmje, a Rendészet, nyelvészet (Politist, Adjectiv) is ebbe a körbe tartozik.
Cristit (Dragos Bucur), a fiatal román nyomozót főnöke (Vlad Ivanov) megbízza, hogy füleljen le egy középiskolás fiút, aki időnként barátaival hasist szív. A gyerekkel más baj nincs, rendezett családi háttere van, időben hazajár, minden rendben. Cristi szerint sincs óriás gond a fiúval, kár lenne tönkretenni az életét. A törvény hamar megváltozik majd, gondolja, elég csak szétnézni Európában. Viszont nem tehet mást, megfigyelés alatt tartja a fiút, és alapos jelentéseket ír.
Érdekes helyzet. Ebből az alapból lehetne bármilyen bűnügyi film, klasszikus krimi, de akár akciófilm is. A Rendészet, nyelvészetben viszont kizárólag antiakció van. Nincs dráma, csak a valóság: egy érdektelen és veszélytelen megfigyelés aprólékos dokumentálása. Cristi áll, vár és cigarettázik. Cristi jelentést ír. Cristi telefonál. Cristi otthon valós időben ételt melegít, és vacsorázik. Ha a néző nem adja meg magának a lehetőséget, hogy a hosszan kitartott jelenetek alatt picit gondolkozzon, akkor nincs az az isten, hogy ne kezdjen el unatkozni. Annak ellenére, hogy a román színészek megint végtelenül természetesek és hitelesek; például nem tudom, tudna-e bárki kamerával az arcában olyan egyszerűen szépen megenni egy tál ételt, mint a Cristit alakító Dragos Bucur.
Dragos Bucur a filmben
Az egyik jelenetben Cristi nyelvtantanár felesége szimbólumokról magyaráz egy giccses popszám kapcsán, és a nyomozó jelentésében is talál helyesírási hibát. A férfi pedig értetlenkedik. Nehezen tudja felfogni, hogy ki és milyen alapon határozza meg, hogy mi a helytelen a nyelvben, mint ahogy azt is, hogy miért kell bebörtönözni egy tinédzsert egy olyan jogszabály miatt, ami idővel talán úgyis elavul.
Egyén és állam, egyén és törvény, különböző értékrendek feszülnek egymásnak a filmben, csak nagyon más stílusban kibontva, mint ahogy azt eddig megszoktuk. A főnök aztán egy végtelenül hosszú beszélgetésben Cristi kételyeivel szemben a “lelkiismeret”, a “törvény” és a “rendőrség” szavak definícióját sorakoztatja fel. Szótáraznak, igen. A film, ha jobban megnézzük, végig ezekről a társadalmat működtető alapfogalmakról beszél. Meg arról, hogy miképpen lehet ezeket kifejezni. Esetleg önállóan értelmezni?
A szereplők “csak” a szavak értelmén vitatkoznak, de a tét nem az, hogy a nyomozó végül engedelmeskedik-e, és elkapja a fiút, hanem az is, hogy meg tudja-e találni feladatának értelmét abban a rendszerben, amelyben dolgozik. Mindeközben végig meghúzódik valami a háttérben, ahogy a legtöbb román újhullámos filmben is, kimondatlanul: hogy a helyzet ma Romániában elviselhetetlenebb és abszurdabb, mint amilyen valaha is volt.
A film nagyon felturbózott előzetese