Az utóbbi években átformálódni látszik a tévéipar, és a kábelcsatornák egyre inkább prémium kategóriás sorozatok gyáraivá válnak (aki pedig úgy érzi, hogy ez csak Észak-Amerikában szokás, az vesse tekintetét a latin államok felé). Ezzel szeretnék majd bővebben is foglalkozni, most viszont térjünk ki arra, hogy nem vagyunk még olyan mélyen ebben a trendben, hogy ne lehessen nagyon ütőset és újat alkotni. Itt van mindjárt a Mad Men, ami a ’60-as évek reklámvilágába pillant bele, bár a karakterekre fókuszálás miatt inkább drámás, mint szakmás, és ez a nagyközönségre való tekintettel jól is van így.
Donald Draper amellett, hogy az accountok feje, a Sterling Cooper reklámvállalat egyik kreatív agyfélteke, van egy kényelmes irodája, titkárnője és egy rakás embere, akik felnéznek rá. Donald Draper gazdagon és elegánsan díszített kertvárosi házában lakik gyönyörű, egykori modell feleségével, aki főállású háziasszonyként neveli két gyereküket, és mindig meleg vacsorával várja haza férjét. Donald Draper a csúcson van, kagylót ebédel a legelőkelőbb éttermekben, és a cégtulajdonos páros után a legfontosabb ember az ügynökségnél, az ügyfelek bíznak benne, a konkurensek pedig zsíros fizetéssel próbálják elcsábítani.
Donald Draper első dolga minden ötödik percben, hogy rágyújtson egy cigarettára, és igyon egy dupla whiskyt, mert nagyjából ennyi idő alatt szívja el a cigit, és issza ki a poharát. Donald Drapernek van egy nagyon világi, a művészi és pacifista alternatívok világából szalasztott szeretője a városban, kellő messzeségben a családjától, akit lehetőleg gerincre vág, mielőtt hazautazna az asszonyhoz, és alkalomadtán egy hosszú hétvégére elviszi magával Európába. Donald Drapernek sok titka van, amiket legalább olyan féltve őriz mások elől, mint amennyire próbálja saját fejét is a homokba dugni, hogy ne lássa a múltját és az ott lakó csontvázakat.
Ennek a pasinak az életére fókuszál a Matthew Weiner fejéből kipattant Mad Men Jon Hamm főszereplésével. Fontos azonban, hogy nem egy egyszereplős történetről van szó, hanem folyamatosan megkapjuk az érintett karakterek saját mellékszálait is, amik nem csak a sztorit gazdagítják, és egyes részleteket bontanak ki, hanem teljesebbé teszik a korképet is. Mert amellett, hogy a sztori a főszereplőről szól, legalább annyira az Egyesült Államok ’60-as éveiről is szól. Arról a korról, amikor a nők azt mondják, hogy ők már modern nők, akiknek nem kell megfelelniük az általános elvárásoknak, amikor még él az amerikai álom, szárnyal a jazz, a swing, a rock and roll, az emberek rácsodálkoznak a tévére, és megnézik benne az első elnökválasztás előtti jelöltvitát. Mindeközben – modernség ide vagy oda – a megfelelési kényszer erősebb, mint valaha (homoszexuálisnak vagy szinglinek lenni például kínos), a karrier továbbra is férfi dolog, a külpolitika pedig főleg arról szól, hogy az USA a második világháborúból szinte egyenesen esik bele a vietnami konfliktusba. Azt leszámítva, hogy maga a sorozat középpontjában álló reklámügynökség fiktív, egyébként történelmileg nagyon hiteles, és mivel végtelenül korhű a megjelenítés, egy olyan képet ad, ami ha nem is egyedülálló, de legalábbis különleges.
Mad Men trailer
Az elképesztő mennyiségű elszívott cigi és megivott whisky az első számú dolog, ami a hangulatot megfesti, és jól fényképezhető képeket eredményez, de talán ez ábrázolja legjobban a füsttel és ködös tekintettel eltakart felszínt is. Persze azért kell a külcsín minden darabja, a kilónyi hajfixálóval belőtt séróktól a kifogástalan rakott szoknyáig, illetve egy olyan casting, ami a macsók és cicababák helyett életszerű karaktereket válogatott össze. A látványért egyébként állítólag nagyban felelt Hitchcockhatása a rendezőre, ami mindjárt a főcímben hommage-t kap, utalva a Vertigo poszterére és a North By Northwest nyitó képsoraira. És hogy vajon mit gondol egy “reklámos” a Mad Menről? Nagyon király, nagyon menő, de tényleg nem a reklámipari vonal az, amitől igazán értékes. Mellesleg kedvem támadt reklámszabályozásilag egyáltalán nem valid, hatalmas billboardokat gyártani dohánynak és piának. Habár a sorozat már önmagában felér egy egészségpusztítást népszerűsítő kampánnyal. Persze ettől (is) olyan cool.
Linkek: