Neil Gaiman, akinek munkásságát a Kultblogon is magasztaltuk már többször, íróként vitathatatlanul a kortárs fantasy királyai közé tartozik, olyan könyvekkel, amelyek csaknem a szépirodalmiság határán egyensúlyoznak. Más kérdés, hogy ami van például Tolkiennek, az neki még nem adatott meg – egy írásai erejével egyenértékű filmadaptáció. Vajon a Coraline és a titkos ajtó lesz az a film, amely megtöri ezt az átkot?
Az utóbbi években több ízben is megkísérelték a gaimani univerzumot vászonra vinni, és sokat elmond az ügy jellegéről, hogy a Guy Ritchie mellől szalasztott Matthew Vaughn ugyanúgy megpróbálta a Csillagporral, mint a Forrest Gump óta jobbára botladozó Robert Zemeckis a Beowulffal. Szó mi szó, a végeredmény a legtöbb esetben felemás, de inkább megosztó lett. Ezúttal viszont azt érzem, hogy jó helyre került egy Gaiman-írás. Habár Tim Burton animációs eposzai vagy a Coraline és a titkos ajtó rendezője, Henry Selick Karácsonyi lidércnyomása csak szegről-végről rokoníthatóak a gaimani univerzum különös törvényeivel és teremtményeivel, sokkal ígéretesebbnek látszott a direktor személye az eddigi elkövetők viszonylatában.
Coraline (és nem, nem Caroline, de nem ám!), a cserfes kislány “persze, szeretünk, de nincs elég időnk rád” típusú szüleivel valahová az isten háta mögé költözik, egy éppen annyira unalmasnak tűnő helyre, hogy a lánykát már az első napokban gyötörni kezdje a magány. A dimbes-dombos vidéken álló ósdi társasházban lakó, enyhén kattant szomszédok (elhízott, egykori primadonna vénlányok, ugróegércirkuszát trenírozó nyakigláb orosz) sem tudják kielégíteni Coraline pubertáskori kalandvágyát, de amikor felfedez egy titkos ajtót az egyik szobában, akkor aztán belecsobbanunk nyakig mindabba, amit már A halott menyasszonyban is imádtunk, és Tim Burtont piedesztálra emeltük érte. Ami egy mozifilmnél gyakori probléma, vagyis a kidolgozatlan, semmitmondó karakterek túlsúlya, az itt fel sem merül. Olyan varázslatosan olvad össze a még legutolsó mellékszereplőt is élettel csurig feltöltő forgatókönyv és a csak pasztell színeket alkalmazó, de így is lenyűgözően megrajzolt/megszerkesztett világ, amihez hasonlót utoljára a Wall-E során tapasztalhatott a nagyérdemű.
Bár a fiatalabb korosztály meséjének tűnhet, de azt meg kell jegyezni, hogy 12 év alatt azért okozhat pár nyugtalan éjszakát, mert Gaiman világa nem csupán varázslatos, de félelmetes is tud lenni. Eddig részemről az év animációs filmje, abszolút ötös. (Külön plusz pont a nagyon szuper honlapért!)
Coraline és a titkos ajtó trailer
Linkek: