Az utóbbi időben a magyar művész mozik kínálatában egyre több skandináv alkotás jelent meg, ami alapvetően nagyon is üdvözlendő folyamat. A főként svéd és dán művek között ugyanis bőven lehet gyöngyszemeket találni. Nem szabad azonban mindig feltétel nélkül elszédülni a kritikai hype-tól. Legutóbb a Csak egy szerelmesfilm okozott nekem csalódást. Ole Bornedal filmjének alapötlete jó, nagyon sokat ki lehetett volna hozni belőle, a kezdés biztató is, de aztán valahogy mégis elsüllyed a hajó a dramaturgia sziklái közt ide-oda csapódva.
A Csak egy szerelmesfilm alapkonfliktusa még impozánsan bontakozik ki, izgalmasan, érdekesen, de amikor a szerzők fel akarták dobni a sztenderd családi drámát némi krimi és thriller fűszerezéssel, kicsit mellényúltak.
Jonas (Anders W. Berthelsen), a főhős átlagember, van munkája (hullákat fotóz a rendőrségnek), van felesége, két gyereke, de nem elégedett szürkés árnyalatú sorsával. Álmodozó típus, aki utazni szeretne, természetfotókat készíteni a National Geographic számára, barangolni szerte a világban, izgalomra vágyik. A sors (szó szerint) útjába sodorja a vad, kalandor Juliát (Rebecka Hemse), a “múlt nélküli lányt”, aki a nagy találkozás következtében azonnal kómába is esik. S bár a baleset nem Jonas hibájából következik be, a mélyen feléledő bűntudat és a sérült, különleges lány vonzereje elszédíti a fotóst. Olyannyira, hogy adatokat lop rendőrtársaitól, és azok segítségével végül meg is látogatja az öntudatlan lányt a kórházban, ahol egy fatális félreértés miatt a család összetéveszti őt Julia eltűnt szerelmével. Jonas egyre nagyobb kockázatot vállalva be is tölti ezt a hálásnak tűnő szerepet, bár családja felé egyre nehezebben tud elszámolni idejével, és a felébredő, amnéziás Julia számára is egyre nehezebb közös, fiktív múltat kreálnia.
Nagyon jól eltalált a keretes szerkezet, a valóság és az álmok-vágyak elkülönülő, már-már szürreálisban találkozó ábrázolása. Ülnek a (sokszor halálosan fekete) poénok, valós a dráma, amely Jonas családját hadszíntérré változtatja. Izgalmas, éppen elég feszültséget tartogat a zavart, kómából felébredt nő életének rekonstrukciója. És ennyi elég is lett volna. Az alkotók azonban sajnos nem elégedtek meg ezzel. Beleerőszakoltak még egy drog- és gyémántcsempész, egy gyilkosos, egy bosszúállós, egy távol-keleti bűnbandás szálat, és a nagy tehertől az egész batyu kilyukadt.
Miközben lassan megismerkedhetünk a valós Julia valós múltjával, és lelepleződik Jonas (egyébként jóindulatú és sok szempontból rokonszenves) csalása, levonhatjuk a tanulságot, miszerint hiába akar valaki jót, ha hazugságokból ácsol magának várat, az biztosan leomlik előbb-utóbb.
Csak egy szerelmesfilm trailer
A színészekre egyáltalán nem lehet panasz, a főszereplők egészen kiválóak, de a mellékszereplő figurák többsége is nagyon jól eltalált, karakteres, szórakoztató és élettel teli, ami azért, lássuk be, nem kis dolog. Joachim Holbek zenéje remekül működik, és igazán izgalmas perceket tartogat a néző számára a veterán Dan Laustsen nevével jegyzett fényképezés is: Julia és Jonas első “találkozása” illetve a prelűd-finálé kiemelkednek az egyébként is színvonalas operatőri munkából. Ugyanakkor számomra a forgatókönyv hibái (logikátlan és értelmetlen túlzásai) sajnos elrontották a tökéletes élményt. Pedig értettem a címben bújó iróniát, a helyzet fonákságát és noirságát, mégis többre értékeltem volna, ha Bornedal alkotása mer egyszerűen csak egy szerelmesfilm lenni.
Linkek: