David Fincher Facebook-filmjét, a Social Networkot megelőzve 2010 januárjában jelent meg a New York-i hármas filmje. A Catfish ehhez mérten is, de az online közösségi platformok évek óta tartó folyamatos felfutása miatt is aktuálisnak számított, és még most is igen időszerű. Emellett olyan alacsony költségvetésű produkcióról beszélünk, amely még ha olykor pixelesen is, de intelligensen, okos rendezéssel  igazán mesterien merít öleteket a Facebookból és Google Mapsből. A Catfish újszerűsége, frissessége és igazán forró témája miatt kihagyhatatlan, egy abszolút must-see. Más részről ugyanakkor a film 87 perces játékidejének utolsó jó félórájában úgy éreztem, ezt a filmet semmiképpen sem lett volna szabad nem hogy bemutatni, de leforgatni sem.

Yaniv, azaz Nev Shulman fotós, bátyjával Ariellel és közös haverjukkal a rendező Henry Joosttal New York egy irodájában dolgoznak. Miután Nev egyik fotóját közli egy lap, nem várt meglepetést kap. Amerika egy eldugott, messzi szegletéből egy nyolcéves kislány megfestette az újságban megjelent fényképet, a festményt pedig postán Nevnek ajándékozta. A srác Facebookon veszi fel a kapcsolatot a különösen tehetséges kislánnyal, Abbeyvel, és idővel annak egész családjával. Először csak fényképek és festmények kölcsönös cseréje ad alapot az ismerkedésnek, majd a szálak szorosabbá válásával Abbey édesanyja, Angela és Abbey meglehetősen csinos nővére, Megan is felkerül Nev ismerősei közé. Megan és Nev aztán egyre többet kommunikálnak chaten, e-maileken, sms-ben majd telefonon keresztül, mígnem egy igazi virtuális szerelem kibontakozásának lehetünk tanúi. Nem meglepő, hogy a történet eddig túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, még szerencse, hogy Ariel és Joost már a legelejétől filmre vették Nev magánéletét, ami éppen a szemünk láttára fordul át valódi krimi-thrillerbe (legalábbis az izgalmas, de igen megtévesztő trailer alapján).

Igazán nehéz a továbbiakban úgy írni a filmről, hogy ne lőjem le a poénokat, de a Catfish esetében most úgy érzem, hogy néhány fontos pont megfogalmazása a spoilerek kerülése felett áll. Miután Nevnek több dolog szemet szúr Megannal kapcsolatban, és egyértelművé válik számára, hogy istentelenül bepalizták, bátyjával és Joosttal váratlan rajtaütést terveznek a michigani családon. Egy nagydarab, szőrös pasas is írogathatott volna Megan helyett – gondolhatnánk, de a helyzet sajnos sokkal szomorúbb. Nev soha nem beszélt Megannel, Abbey nem fest, a Facebookon megismert idilli életet élő család nem létezik. Mit talál a trió? Egy keserű negyvenéves anyát, Angelát, aki férjének előző házasságából született, szellemi fogyatékos fiait neveli egy isten háta mögötti, álmok nélküli helyen. Angela virtuális fellegvárat épített magának, tucatnyi fake profilt regisztrált a Facebookon, ahol nemcsak egy kitalált Megan életébe menekült, de annak ismerősi körét is mozgatta. Angela ebben az olvasatban egy igazi skizofrén pszichopata is lehetne, de a valóságban egy mélységesen elveszett, nagyon sajnálható valaki, akit ez a három fiatal, jóképű srác egyszer csak kamerák előtt leplez le.

Ez a leleplezés pedig – mivel dokumetumfilm készül belőle – kíméletlen, és Angela szomorú esetében pedig úgy érzem embertelen, még akkor is, ha Nev kedvesen, felnőtt és persze közönségbarát módon húzza ki a belé fülig szerelmes asszonyból az igazságot. Talán akkor szakad el végképp a cérna, mikor Nev megkéri az asszonyt, beszéljen Megan kicsit lassabb, fáradt hangján. Angela pedig ebben a szerepben kénytelen színt vallani. Tudván azt, milyen erotikus üzenetváltás folyt Megan és Nev közt, ez a színjáték nemhogy ciki, de egyenesen megalázó.

Ha már az elejétől egyértelmű volt számunkra, hogy Megan nem létezhet, akkor ugyanúgy hamar szagot kaphatunk, hogy az egész filmmel probléma van. Arielék miért kezdtek el olyan korán, még a történet talán semmitmondó elején filmezni? Mennyiben reális és normális, hogy egy 24 éves felnőtt egy nyolcéves, idegen kislány társaságát aktívan keresi? Egyáltalán őszinte-e Nev a virtuális Rómeó szerepében? A digitális világban jól mozgó fiatalok miért nem keresnek rá az interneten idejekorán az éppen megismert családra? Nem hiszem, hogy a magukat igen jól menedzselő Schulman testvéreknek és a haverjuknak egy ilyen helyzetben csak ennyire későn esik le, hogy valami nincs rendben. Fejétől bűzlik a hal… ha már a film szellemi atyjainak hitelessége is megkérdőjelezhető, akkor az egész produktum is gyanús lesz. Már annak lehetősége is, hogy a trió fabrikált történetet ad el dokuként – mivel kőkemény családi drámát állítottak mögé – felháborító.

Állítólag a film után Nev és Angela tartották a kapcsolatot, Angela pedig valós profilt készített magának a Facebookra. Amiről a Catfish nem szól, hogy Angelának (állítólag) a film után öngyilkossági kísérlete volt és (állítólag) családi felügyelet mellett éli online életét, nehogy abban ismét elvesszen. Angelánál (állítólag) skizofréniát is diagnosztizáltak. Tudom, sok az állítólag a film kapcsán, pedig egy doku esetében elvárhatnánk, hogy a sztori stabilan álljon meg a lábán. Most sajnos a készítők mellett akár Angelát is megkérdőjelezhetjük. Korrekt mérleget így nehéz vonni a filmről, mégis az az érzés motoszkál bennem, hogy három fiatal jó üzletet csinált és kihasznált egy nehéz sorsot, legyen az Angeláé, vagy bárki másé.  Mert ha már a Catfishben nem is lehetünk biztosak, abban viszont  igen, hogy nagyon sokan menekülnek a cybertérbe.  A cybertér viszont, ahogy arról már korábban is írtunk, nem hogy nem veszélytelenebb, de talán több csapdát rejt magában mint a sokszor félelmetesebbnek tűnő valóság.

Catfish trailer

Linkek:

• Catfish @ IMDb
• Catfish hivatalos honlap