Viszonylag ritkán foglalkozom egy film keletkezésének körülményeivel, de valahogy sorsszerű volt, ahogy a Felhőatlasz (Cloud Atlas) forgatókönyve megfogant Andy és Lana/Larry Wachovski elméjében. A V mint Vendetta forgatásán Natalie Portman olvasta David Mitchell sikerkönyvét, és ő ajánlotta a rendezőpáros figyelmébe, akik teljesen rákattantak a kronológiai rendje miatt eleinte vászonra vethetetlennek tűnő regényre. A lényeg nem is a megfilmesíthetetlenség, hanem a nagyívű, magával ragadó történet – ami eddig is jellemezte a testvérpáros filmográfiáját.

Más kérdés, hogy mit tudtak ezzel kezdeni. A filmtörténeti és -technikai klasszikus Mátrixot az első rész hibátlansága után, a harmadik rész végére sikerült teljesen jelentéktelenné zülleszteni. A V mint Vendetta pedig – sokak fognak felhördülni, tudom – bemutatta, hogyan lehet a világ egyik legjobb képregényéből értelmetlen, logikai hibákkal teli kommersz hülyeséget rendezni, amit ráadásul annak szellemi atyja, Alan Moore már a forgatási ideje alatt gyűlölt és megvetett. Ezúttal Wachovskiék éppen emiatt előzetesen és párhuzamosan áldást kértek a Felhőatlasz leforgatására – talán ennek is köszönhető, hogy egy újabb szerethető munkát jelenthetek be tőlük.

De korántsem tökéleteset. Kezdjük ott: nem kis mutatvány összefoglalni, hogy miről szól a Felhőatlasz a maga teljességében, ami esetünkben közel három órát jelent. Ha nem is emelkedtünk sátántangói magasságokba, de mégis épp elég ez a szám, hogy celluloidpazarló maszturbálást sejtsünk a háttérben. Jó eséllyel ezért bukott meg a legfontosabb piacon, az Egyesült Államokban. Hiába az Oscar-díjas húzónevek (Tom Hanks, Halle Berry) és a fiatal, jónevű titánok (Jim Sturgess, Ben Whishaw) meg az IMDb 8.2-es értékelése, jócskán bele kell húznia Európában a produkciónak, ha legalább a nullszaldót el akarják érni.

Ez persze a stúdió nyűgje, de sokat elárul arról, mennyire végletes alkotás lett a Felhőatlasz. A film, aminek lényegét még egy hatperces (!) trailer sem tudta érdemben összefoglalni – miért sikerült volna ez 172 percben? Nem kezdők álltak a projekt mögött, de hat különálló történetet egy filmben összefoglalni még napjaink imába foglalt direktorainak is kudarcra ítélt vállalkozás lett volna. A mozi negyedóránként narrátorrá átlényegülő szereplői mintha maguk se hinnének az üres vezérfonalakban: minden mindennel összefügg, minden tettünk a múltban hatással van a jövőre, minden döntésünk ezernyi új lehetőséget nyit meg elképzelhetetlen alternatív valóságokban. Bla-bla-bla, a producer hogy-hogy nem Coelho volt?

Aminek a Felhőatlasz tűnni akar, arra van egy gyönyörű angol szó: bullshit. Mégis lépten-nyomon ajánlom azóta is a filmet: mert a rendezőtrió a céltalan okosítás ellenére nem felejtett el történetet mesélni. A Felhőatlasz hat különböző idősíkja nagyszerű és aránylag követhető módon hömpölyög végig a játékidőn, és nem válik kínos feszengéssé a koncepció fél-egy óra után.

Mindez elsősorban annak a csodának köszönhető, hogy nem egy, nem kettő, hanem egyből három színész is ellenállhatatlanul erős alakítást nyújt, főleg ahhoz képest, amit az elmúlt években láttunk tőlük. Tom Hanks hat figurája közül minimum kettő Oscar-esélyes: a csalfa hajóorvos és a babonás, megkísértett Zachry egy-egy önálló filmben is hibátlan karakterek lennének, itt viszont párhuzamosan élvezhetjük őket. Halle Berry szintén választ ad a kétkedőknek, megérdemelte-e az Oscar-díjat (Luisa Rey és Meronym szerepében). De az abszolút csúcs a szüntelenül át- és átlényegülő Hugo Weaving, aki nagypolgárként, német karmesterként, szadista nővérkeként (!) és az alantas, embertelen vágyak enigmatikus megtestesüléseként egyaránt az elmúlt évek egyik legjelentősebb színészi alakítását nyújtja a maszkmesterek bűvésztrükkjeitől övezve.

A Felhőatlasz nagy, önmagán túlmutató történetként egyértelműen elbukik. Kisebb egységei alapján viszont éppúgy kalandos fejlődéstörténet, mint tragikus életrajz, izgalmas krimi, nagyszerű vígjáték, látványos sci-fi és posztapokaliptikus mese – nem igazán tudnék még egy filmet mondani, mely ennyi zsánerben tud egyszerre lekötni közel három órán keresztül. Hiába biceg a Wachovskik és Tywker munkája, ez a tény mégis az idei év filmtermésének legfigyelemreméltóbb tagjává teszi a Felhőatlaszt.

Cloud Atlas trailer