— Film

— 2009. September 3. 09:04

— Írta: Deák Ági

Four Eyed Monsters

Réges-régen, Ádám és Éva idején létrejöttek a négyszemű szörnyek. Két szájjal habzsolják az élet gyönyöreit, a legtöbbjük kizárja a külvilágot, úgy tűnik, mindenki másnál felszabadultabban és boldogabban élik mindennapjaikat. Önző hajlamaik ellenére, talán ellenállhatatlan szépségük miatt az idő múlásával és az emberek sokasodásával egyre többen és többen kezdték őket irigyelni. Mára már szinte minden földi teremtmény négyszemű szörnyeteggé akar változni. Pedig mindenki tudja jól, ezek a szörnyek rendkívül veszélyesek. Még saját magukat is képesek megharapni.

Bármennyire is meseszerűen hangzik, a Four Eyed Monsters című mumblecore film egy valós szerelem születését és halálát mutatja be. Susan Buice és Arin Crumley párkapcsolata viszont mégis a fantasztikum határát súrolja, annak ellenére, hogy manapság már teljesen átlagos módon, MySpace-en keresztül találtak egymásra. A fiatal párocska megismerkedésükkor – Arin szégyenlőssége miatt – csak művészeti úton kommunikált, azaz videókon, grafikákon keresztül, ha találkoztak is, papírra vetették gondolataikat. Furcsák, mégis hétköznapiak, emelkedett művészlelkek, de egyben valahogy alantasak is, így miközben négyszemű szörnnyé olvadnak össze, végtelenül különleges és szokatlan dolog születésének lehetünk tanúi. Szerelmük egyedülálló eredménye egy független film, ami bár régebben, 2005-ben debütált a Slamdance fesztiválon, de a kapcsolatuk folytatását, a film elkészítésének körülményeit és annak utóéletét dokumentáló videocast még a 2007-es évet is megörökíti. A Four Eyed Monsters így nem csak egy 70 perces mozi, hanem Susan és Arin életét teljesen átszövő projekt, ami nemcsak magánéletüket, de alkotói kibontakozásukat is meghatározta.

Eleinte teljesen egyértelmű, hogy a kapcsolatuk ad táptalajt egy olyan kirobbanó művészi energiának, ami a film forgatásához vezetett, de ha a 13 epizódból álló videósorozatukat is megnézzük, akkor már úgy tűnik, hogy a projekt tartja életben a kapcsolatukat. Mivel céltalanságból, útkeresésből, bizonytalanságból kijutva kapaszkodtak egymásba és a végre eredményes alkotásba, nem tudják elengedni sem egymást, sem a projektet, ezért az fel is őrli őket.

A film bár rendkívül szép, egyedi megoldásokat tartalmaz nagyszerű zenei választások mellett, de Susan és Arin furcsasága és a sokszor, főleg a mellékszereplők amatőr színészi játéka miatt kevésbé életszerű. A videocastjük az, ami igazán magával ragadja az embert. Megvan benne az a tündérmesébe illő szépség, ami miatt szerelmesnek lenni jó, de emellett tele van feszültséggel, emberi önzéssel, hétköznapi problémákkal is, amelyek miatt mindenki számára átérezhető jelenkori love story-vá válik kapcsolatuk. A Four Eyed Monsters tanulsága, hogy a szörnyek sajnos harapósak, de ha óvatosan bánik velük az ember, akkor négy szemmel nézve mégis csak sokkal jobbá válik a világ.


Four Eyed Monsters trailer