Érdekes jelenség, hogy több ígéretes film közül végül pont egy előzetesen elcsépelt folytatásnak tűnő valami kerekedik ki győztesen. Ez az érzésem legalábbis a hazai mozik idei felhozatalával kapcsolatban. A Fűrész IV-ről azt gondolná az ember, hogy nem hoz semmi újat, premier plán bőrszakadás lesz benne meg sok vér – és tényleg. Viszont amit ígér, azt hibátlanul teljesíti, és hogy egy negyedik rész után várjam az ötödiket, az nem rossz.
A Fűrész korábban lejátszott trilógiája után már elég sajátos színezetet kapott ez a név és franchise, ami nagyjából jól belőtte, hogy milyen is egy Fűrész-film. Biztos, hogy nagy totálban látunk benne leszakadó, eltörő és/vagy külső behatásra roncsolódó testrészeket, patakokban ömlik a vér, a meghalást pedig szinte már performansz jellegűvé erősítik az agyasan kitalált, steampunkot idéző csapdák. Ez az a fajta horror, amiben nem is annyira az ijesztgetésen és nem is a pszichológiai nyomáson van a hangsúly, hanem gyomor kell hozzá, és ennek a határait feszegették minden egyes epizódban.
Ebből a szempontból a legutóbbi, harmadik rész néhol már átment annyira öncélúba, hogy például mikor egészben ledarált disznók zsír-hús-bőr dzsuvájában fulladozik az aktuális áldozat, már nem éreztem benne a műfaji művésziességet, inkább mintha tényleg csak azt írták volna a margóra az alkotók: “na, bírod még?”. Ezek után mire számítana az ember egy újabb rájátszástól? Hát, ami engem illet, nem sokra. Gondoltam, hogy még több vér fog folyni, még gusztustalanabb darabolások lesznek, és persze az előző rész végén elhalálozott kedvenc főelmebetegünk egy még nála is elborultabb utódra talál. Aztán nem lett igazam.
Először is, a sztori nem annyira lineáris, mint képzelnénk. A dolog ott nyílik, ahol az előző véget ért. Jigsaw meghalt, a kezdéskor őt látjuk a boncasztalon. Az idegzet tesztelésén mindjárt át is esünk, és gondos részletességel kapjuk meg, amint kizsigerelik, majd jön a felütő fordulat: egy újabb kazetta a gyomrában, egy újabb játék, újabb feladvány. Innen indulunk, vagyis hát… – igen, ezt csak akkor érted meg, ha már láttad. A sztori origója persze most is az előre patentul kiszámolt csapdák sokasága, a cselekmény folyamát pedig egy rendőr vesszőfutása (bár inkább vánszorgása) adja, akinek nagyon gyorsan kell végignéznie néhány ember elvérzését, hogy megmentse egy kollegáját, közben pedig két FBI ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba – és a játékba.
Vannak csavarok, ahogy az elvárható, közben néhány “wadda?!” nézés, de aztán a végére összeáll a kép, és egész jól jön ki a sztori, de az tény, hogy a megértéshez mindenképp szükséges az előző részeket is ismerni. Ami viszont a legszebben sikerül az egészben, hogy talán az első rész óta nem volt ennyire egyben a hangulat. Az aláfestő zenék, a pergő vágás, a feszített jelenetek, a fakó színek, az árnyékok, és a mostmár tetralógiává bővült opusz úgy jutott el a gore-ba, hogy felér a nagyokhoz. Amire eddig úgy gondoltam, hogy “olyan fűrészes, brutál”, az most egésszé érett, és a negyedik résszel büszkén írhatja fel magát a splatter movie-k hall of fame-jébe.
Egy valamit hozzá kell tenni, mert nyilvánvaló: ez egy továbblendítő, átvezető rész, mint egy közjáték. Ez után nem, hogy várható, de kötelező is egy következő epizód. A negyedik Fűrészben ugyanis egy részről hiányosság, hogy Jigsaw már aktívan nincs jelen, hiszen meghalt, de cserébe flashbackek formájában megelevenedik a múltja, újabb színeket kap a karaktere, és némileg tisztul a körülötte derengő köd. Éppen ezért írom fentebb, hogy most érett be a sorozat a nagyok közé, mert elevenebb, élőbb alakká vált a fő-“hőse”. Magyarázatokat, történeteket kapunk a cselekmény közben, ami ugyan nem sokat mond annak, aki ezzel a résszel kezd, de annál többet a rajongóknak, akik ezek után biztosan új erőre kapva várják a folytatást. Az új fiúknak pedig üzenem, hogy kezdjék elölről, és ha szeretik a műfajt, meg fogják érteni a negyedik rész jelentőségét is. Nekem legalábbis abszolút lejött.
Linkek: