Sokszor beszéltem már arról, hogy ez vagy az a fiatal filmrendező mekkorát alkotott, s szinte mindig a harmincas korosztályra gondoltam, amikor ezt szóba hoztam. Most pedig itt van Xavier Dolan, aki kanadai, 21 múlt és már kilépett a rövidfilmek és amatőr produkciók világából. Második nagyjátékfilmjét, a Képzelt szerelmeket épp a napokban mutatta be a Kino.
Xavier Dolan munkásságával pár hónapja sikerült találkoznom, jelentős nemzetközi sikert aratott első nagyjátékfilmje, a Megöltem anyámat (J’ai tué ma mere) kapcsán. A részben életrajzi ihletettségű műben naná, hogy a főszerepet is eljátszotta a gyermekszínészként debütált Dolan, s húszéves korára fesztiválkedvenccé vált. Míg a Megöltem anyámat egy kamaszfiú küzdelmét mutatja be normális kommunikációra és viselkedésre képtelen anyjával és saját nehezen kezelhető és “élhető” személyiségével, addig a Képzelt szerelmek már három ember bonyolult kapcsolatáról mesél.
A történet ugyanakkor egyáltalán nem bonyolult. Beszélő fejek kalauzolják a nézőt a szerelem mindennapi problémái közé. Aztán azzal a lendülettel becsúszunk két barát párnái és vágyai közé. Marie (Monia Chokri) és Francis (Dolan) szerencsétlenségükre ugyanabba a vidéki adoniszba, Nicolas-ba (Niels Schneider) zúgnak bele egy partin. A srác persze élvezi a népszerűséget, lubickol az érdeklődés középpontjában, észre sem veszi, hogy a másik kettő lassan elmerül viszonzatlan érzelmeinek önsorsrontó bugyraiban.
Ilyen a képzelt szerelem, az el nem múló vágyakozás, ha ama titokzatos tárgy pont annyira engedi közel magához a másikat, a gyötrődőt, hogy az pont annyit kapjon a fényből, hogy képtelen legyen megválni a forrástól. Hárman így köröznek egymás körül saját álmuk bolygórendszerében, míg lassan fel nem perzselik önmagukat és egymást. Értő kézzel nyúl témájához Dolan, aki talán még nem tapasztalt meg mindent az életben, de az bizonyos, hogy el tudja képzelni.
Képi világában a giccs és a glamúr határait súrolja, sokszor végletesen idealizál, de tekintettel arra, hogy a képzeletben járunk, ez nem róható fel gyengeségként. Ráadásul zseniális érzékkel válogatott zenéket a képhez. Dolan bőven merít nagy elődök eszköztárából, amikor a reális párbeszédek és metszően valós érzelmek köré filmtörténeti dolgozatot kanyarít. A filmek szerelmesei örömmel fedezhetnek majd fel a kockák között ezernyi utalást és szabad asszociációra indító motívumokat. Lehetne sorolni, hogy ki mindenkit idéz meg rendezőnk, de talán nem is ez a lényeg. Persze emlékezetes marad, ahogyan Monia Chokri Audrey Hepburn és egy pinup modell keverékeként ringatja csípőjét a Bang Bang olasz nyelvű verziójára, vagy ahogyan Dolan Francis szerepében egy fehér nyulat csalogatna magához az őszi erdő sikkesen fotografált díszletei közt. Merészségében odáig megy el, hogy a zárlatban konkrét testi valójában álmodja át Bertoluccitól Louis Garrelt, a filmzabáló franciát, új lehetőséget nyitva a kanosszát járt barátpár előtt.
Nagyon érzéki film a Képzelt szerelmek. Néhol kamaszos vágyképzeteket vetít elénk zöld fényben és sejtelmes homályban úszó bőrfelületeken elidőzve, szinte steril címlap-testiségben, máskor lüktető és elő a test, de akkor a delírium szélére taszítva táncol, mondjuk a Knife zenéjére. Dolan piszok tehetséges színész, rendező; nem bújik manírok és megszokás mögé, amit alkotott, az friss és őszinte, szórakoztató és reflexiói ellenére is bőven megáll magában, mint a szerelemnek szentelt szép-szomorú álom.
Képzelt szerelmek trailer