A gyilkos neves kritikusból lett rendezője, Cédric Anger valóban nem az izgalmas fordulatokra vagy az erőszak nyers bemutatására helyezi a hangsúlyt. A történet, amit kitalált, nagyon ütős, és egészen maradandó mű születhetett volna belőle, ha jobb színészeket válogat, erősebb karaktereket épít, és kicsit feszesebbre rántja az események bemutatását. Jó pont viszont, hogy hosszan és élvezettel időzik el Párizs terein, utcáin, vezet végig Európa egyik legszebb városának csillogó és kevésbé fényes oldalán.

A lassan kibontakozó történések szerint Párizsba érkezik egy bérgyilkos, aki legújabb megbízását készül teljesíteni. A célszemélyt (jól menő pénzügyi tanácsadó, fiatal feleséggel, gyerekkel, menő irodával, kocsival) az instrukcióknak megfelelően könnyen megtalálja, kamu üzleti találkát is szervez vele, likvidálása egyáltalán nem tűnik nehéz melónak. A gyilkos azonban a megbízó sürgetése ellenére kivár. S ekkor következik be a mondhatni csavaros sztori első izgalmasnak mondható pillanata. A valamit sejtő, ezért egyre inkább rettegő célpont kiszagolja a gyilkost, és minden erejét összeszedve szembenéz vele. Alkut ajánl, miszerint hagyjon neki pár napot, míg rendezi az ügyeit, és végezhet vele.

Ettől a ponttól aztán ismét vontatottá válik a film, hisz az alapkonfliktust már ismerjük, a későbbiekben kiderülő érdekességek, adalékok már nem sokat tesznek hozzá ahhoz a tragikus szálhoz, ami gyilkos és áldozata közt feszül. Megcsalás, átverés és lelepleződés, egy érző lelkű, de mégis túl profi prosti, valamint egy drogbarlang kerülnek még a képbe. A lényeg, a két főszereplő közti kapcsolat, találkozásaik, beszélgetéseik, motivációik pedig elsikkadnak, ami azért is dühítő, mert ebből az alapanyagból igazán jó produkció is készülhetett volna.

Sajnos a szereplőválogatásnál eleve elbukott az ügy. Illetve nem is tudom pontosan, hogy a színészek gyengeségei okozzák-e a valódi problémát, vagy az, hogy milyen erőtlenül sikerült megalkotni a karaktereket. Az egyébként igencsak tehetséges és több alkalommal remekül teljesítő Grégoire Colin (In the Arms of My Enemy), aki a gyilkos bőrébe bújik, blazírtan, kifejezéstelen arccal nyomja végig a filmidőt. Fogalmunk sincs arról, hogy mi vitte rá, hogy a pénzkeresetnek ezen cseppet sem legális és egyszerű módját válassza. Nem csak szavai, akciói sem árulják el motivációit. Belemegy az alkuba, ha kell, rezzenéstelen arccal húzza meg a ravaszt, tartja magát ígéretéhez, és bosszúálló angyallá válik, de hogy mindez miért, arról semmit sem tudunk meg.

A gyilkos trailer

Az áldozat, Zimmerman, némileg “hálásabb”, bonyolultabb szerepét egy olyan fejű színész (Gilbert Melki) alakítja, akinek a látványától a hideg rázott, ezért nehéz objektíven írni róla. Kétségtelenül hatásosan szenved a hálóban, izzad, rohamot kap, szorít a nyakkendő, az öv, aztán kicsit lazul, ha a drog bekerül a vérbe, közben forgatja a szemeit, kiválóan érzékeltetve a “paranoiát”, majd a már jó okkal átélt félelmet és rettegést. Az áldozat karaktere jobb, mint a gyilkosé, többé-kevésbé érthető és logikus, hogy mit miért csinál, de az ítélet végrehajtója üres lap marad. Hozzáteszem, sajnos, mivel rendkívül érdekes volna kibontani a hátterét. Ezzel azonban adós marad a film.

Nagyon jó ötlettel játszadozott el Anger, és jó érzékkel rajzolta fel az izgalmas alapokat, de gyakorlatilag csak egyetlen csavart tekert a szálak közé, és még az is előre sejthető, onnantól pedig már mindent tudunk. Nagyon hamar lelövi a saját poénját, és így az izgalomnak is annyi. Itt ugyan kezdődhetne egy jó kis lélekgyötrő dráma, de a színészek nem nyújtanak többet, mint Steven Seagal egy gyengébb napján. Kár érte, de még így sem teljesen kidobott idő, amit a moziban töltöttem, mert hangulatában és a nagypolgári francia miliő bemutatásában erős A gyilkos.