Friedkin gyermekkorom fő mumusa, neki köszönhettem ugyanis a sajnálatos módon túl fiatalon elfogyasztott Ördögűző miatt a legtöbb film inspirálta rémálmot. Ez a zseniális szörnyűség már harminc éve izzik a kollektív tudattalanban, s ha alkotója semmi mást nem tett volna le az asztalra, akkor is örök helye lenne a filmtörténet jelentős rendezői közt. Nem mintha ez lenne a legjobb filmje, hiszen ott sorakozik még a listán a kritikai siker Francia kapcsolat vagy a kevésbé elismert, de annál izgalmasabb Portyán. Aztán mintha elfogyott volna a puskapor huszonsok évre, de úgy tűnik, most ismét érdemes odafigyelni az idősödő mesterre.

A Gyilkos Joe remek visszatérés, egy véresen ironikus, torokszorítóan szórakoztató film, mely az amerikai dél-életérzésben kiváló, Pulitzer-díjas Tracy Letts (Augusztus Oklahomában) színdarabjából készült, ráadásul az író közreműködésével. A történet ennek megfelelőn jól csavarodik, ügyesen beránt és meg is lep, ha kell, igazán profi munka, melynek sötét, cinikus, fanyar humorához Friedkin brutális, realista megközelítése tökéletes kiegészítés.

Itt van tehát a mű fókuszában a kitűnő Smith család, akik joggal viselhetnék a South Parkból is jól ismert white trash táblát a nyakukban, mert bizony sem ésszel, sem jóakarattal nem sújtotta őket a teremtő. Így fordulhat elő az, hogy az adósságokban úszó fiú, Chris (Emile Hirsch) pénzgondjainak enyhítésére nem talál jobb megoldást, mint a biztosítási csalást, mégpedig nem is akárhogy, hanem a saját anyja kinyíratásával. A nagy tervbe beavatja a súlyosan besztónult, redneck mintapéldány családfőt és annak rafkós, kis dög új feleségét, Sharlát (Gina Gershon). Aztán ez a remek trió kiegészülve a hamvas, alvajáró és nem kicsit kattant hugicával (Juno Temple) bele is fog a végrehajtásba, melynek kulcsfigurája Joe (Matthew McConaughey), a korrupt rendőr, másodállásban bérgyilkos, aki azonban mintha kissé jobban állna ésszel, mint a többiek együttvéve. A látszat azonban csalhat.

A szereposztás zseniális. Emile Hirsch az egyik legjobb fiatal hollywoodi karakterszínész, most is hibátlanul hozza a drogfüggő kretént, becsempészve a figurába jó adag esetlenséget, bénázást, és némi testvéri szeretetet, de a Gyilkos Joe nem az a film, ahol a néző együtt akar érezni hősökkel, ha ébred is némi rokonszenv, hamar legyalulja az a kisstílű, pitiáner és gonosz attitűd, mely minden szereplőből árad. Gina Gershon nagy kedvencem, miatta kétszer is megnéztem a rossz emlékű Showgirls-t, nála kevesen hitelesebbek a dögös keménycsaj kategóriában. A még mindig gyönyörű Gershon lecsúszott, kopott lotyót alakít, aki túl akar járni mások eszén, de ehhez neki sincs elég. Juno Temple korosztályából a kedvenc színésznőm, csodás alakítások vannak a tagadhatatlanul szuperszexi lány mögött, és a Gyilkos Joe sem kivétel, ahol központi szerephez jut Dottie, a legifjabb Smith, és nem csak azért, mert a holdkóros lány az anya életbiztosításának kedvezményezettje.

Nem maradhat ki a méltatásból a pisztolyhős képregényekből kivarázsolt, kúlsági faktorával mindenkit lefagyasztó Joe-t megformáló McConaughey sem, akivel kapcsolatban be kell vallanom, hogy sosem bírtam, de itt megvillantja ironikus oldalát, ahogy filmes önmaga paródiáját hozza, rendkívül szórakoztató tálalásban. Friedkin ügyes kézzel vezette végig hőseit a cseppet sem dicső úton, miközben Letts anyagát a munkásságára jellemzően a kisemberi brutalitás erőteljes képi megjelenítésével fűszerezte. A Gyilkos Joe-ban nem fordul el szemérmesen a kamera, amikor egy ököl meglendül, s talán pont ez kell ahhoz, hogy az irónia is célba találjon.

Killer Joe trailer

Aki akarja, észreveheti a Letts művében megpendített, egyáltalán nem burkolt társadalomkritikát, a humánum hanyatlását-torzulását, a családok diszfunkcionalitását, de aki csak jól akar szórakozni egy retardált família fekete humorba mártott szerencsétlenkedésén, tökéletesen megtalálja a számítását a Gyilkos Joe-val. Friedkin visszatért, ehhez nem fér kétség, kíváncsian várom, lesz-e még ekkora vagy ennél is nagyobb dobás a jövőben.