Kicsit azért csalok. A koprodukcióban készült Látogatót Észtországban, egy századok óta érintetlen erdő mélyén forgatták, de hangulatában azt hiszem, ez az erdő sem különbözik finn társaitól. Abban is hasonlít a Látogató a fent említett Szaunához, hogy hihetetlenül erős képekkel és hanghatásokkal operál, valamint bonyolult és izgalmas szimbólumrendszerrel dolgozik.

A fiatal finn rendező első nagyjátékfilmje a Látogató. Egy néma (pontosabban nem beszélő) fiú szemszögéből figyel, félelmeiből, érzelmeiből építkezik. Nagyon-nagyon plasztikus formáját választja a gyermeki lélek ábrázolásának. A gyönyörűen kifejező arcú fiú (Vitalij Bobrov) a médium, akin keresztül átfolyik a gyermekkor összes félelme, fájdalma, frusztrációja és szorongása. S közben minden kép egy festmény, egy szédítő vizuális kompozíció, amely a mozivásznat saját gyermekkorunk legrémisztőbb álmainak szövetévé teszi.

Némafilmes hagyományokat követ az emberek közötti viszonyok ábrázolásában Valkeapaa. Dialógus alig van, hosszú beállítások annál inkább jellemzik a filmet. A fiú anyjával éldegél valahol (az időpont, a helyszín mellékes), nagy a nyomor, de van pár állat, szép a vidék, a gyermeki ábrándokat és kalandvágyat örökké tüzelő erdő. A fiú néha “beszélőre” jár börtönben lévő (erőszakos és valószínűleg szerencsejátékos) apjához, de ott is csak düh és elfojtott feszültség fogadja. Aztán egy nap megérkezik a látogató, az apa segélykérő üzenetével, és lassan felépülve sérüléséből átveszi a családfői szerepet ebben a furcsa hármasan. Kicsit felelőtlen, kicsit kellemetlen figura, de alapvetően még mindig szimpatikusabb az apánál. A nehéz helyzetben lévő fiú számára talán megnyílhatna egy kicsit boldogabb élet lehetősége, de a tragédiák sora még csak ekkor kezdődik.

Rettenetesen szomorú, fájdalmas film a Látogató. Kíméletlenül hajszolja nézőjét a kétségbeesés legmélyebb bugyraiba. A vizuális gyönyörűségek (tájak, állatok, emberek bemutatása) egy idő után háttérbe szorulnak a szörnyű történések mögött. Fáztam és reszkettem a fiúval, sírtam vele, belül, ahogyan ő, de végig reméltem valamit, mindhiába. Röviden: nem szívesen ajánlom senkinek, aki mondjuk depresszióval küzd, mert ez a film súlyos belső konfliktusokat és szorongásokat indukál, és iszonyatosan lehúz.

Látogató trailer

A szereplők karaktere, jelenléte erős, a történet csak egy skicc, ami viszont szíven markol minden nézőt, a néhol realista, máshol teljesen víziószerű képek lélegzetelállítóak, a hangok és a “zene” pedig egyszerűen tökéletesen illeszkedik a történésekhez, kiegészít és felerősít. Nem akarom tovább ragozni, a Látogató a filmbe oltott képzőművészet, amely tökéletesen valósítja meg a kép és hang egységét is.