A rendező Hughes testvérek legutóbbi alkotása, A pokolból egy látványos Hasfelmetsző Jack mozi, amiben a korabeli atmoszféra hibátlan, de a látványorientáltság sajnos szinte maga alá temeti a történetet. A rendezőpár továbbra is ezen a vonalon halad: úgy tűnik, az Éli könyvében is sokkal fontosabb az atmoszférateremtés az itt-ott logikátlanul összerakott, majd szirupos pátoszba fulladó cselekménynél. A film felütésében az atomsivatagban magányosan vándorló Éli (Denzel Washington) mindennapi túlélési technikáit követjük figyelemmel. De tudjuk, ez nem egy survivor típusú mozi, ennyi a teljes filmre nem lesz elég. Hamar kiderül hát, hogy hősünknek van egy nagyon ritka könyve is, minden este olvas belőle. Közben egy kisváros önjelölt diktátora Carnegie (Gary Oldman) mindenképp meg akar szerezni egy fontos tárgyat – szintén egy könyvet. Vajon csak nem az Éliét?

A film atmoszférája szinte tökéletes, hiszen a rendezők csak erre koncentráltak. Hitelesek a jelmezek, ötletesek a kellékek, szépek a színösszeállítások, igazi a kiégett világ – bár néha fáj is, hogy nincs más csak szürke meg barna. A rendesen összerakott akciójelenetek közül kiemelkedik az öreg házaspár házánál zajló lövöldözés egyetlen izgalmasan komponált, gyönyörű, hosszú beállításban. Gary Oldman játéka sokszor sajnos túlzó, Denzel Washington most is a túlontúl ismerős hűséges kutyaszemekkel néz, Solara, a csaposlány szerepében Mila Kunis meg ugyan nagyon szép, de alakítása jelentéktelen.

Az Éli könyve ezzel együtt különleges elegy, hemzseg a filmes utalásoktól, western-elemektől, és a fent említett darabokból átemelt poszt-apokaliptikus panelektől is. Ez mondjuk önmagában nem baj, a világvége mozi már csak ilyen műfaj. A forgatókönyvíró Gary Whitta azonban egy újszerű, ám kényes szálat húz a sablonos történetbe – ettől lenne érdekes és lesz végül mégis kiábrándítóan giccses az Éli könyve. Filmünkben a vallás az egyik vezérlő elv, ami nem meglepő, hiszen már maga a cím is olyan, mintha valamelyik bibliai szövegrészről lenne szó. A vallás, a transzcendens beemelésével, az istenhit középpontba állításával azonban borul minden műfaji panel, és felmerül számos nyugtalanító kérdés is. Például miért csak Éli vallásos? Ha a kereszténységet már elfeledtük is – a film erre ad némi történelmi magyarázatot -, akkor is hiányoznak az atomhulladékon születő új szekták, a katasztrófapróféták, az új messiások, de legalábbis egy pici vallási káosz. Ebben az ordasfarkas világban néhányan biztosan szívesen kapaszkodnának valami természetfelettibe. Persze ezt ismeri fel a főgonosz Carnegie is. Keresi tehát az egyetlen megmaradt példányt az Írásból, hogy végre teljes hatalmat gyakorolhasson az emberek fölött. De miért csak a keresztény vallás könyvére fáj ilyen monomániásan a foga?

Éli meggyőződése, eltökéltsége szép, rendben, legyen ő a kiválasztott. De a hit átélhetővé tétele helyett leegyszerűsített, unalmas, szigorúan keresztény formulákat, szakállas, angolul beszélő istent kapunk. A magát véresen komolyan vevő, ám bosszantóan leegyszerűsített vallási üzenet egy ilyen film esetében teljesen műfajidegen. A befejezés pedig annyira giccsre butított, hogy visszamenőleg is lerombolja az akadozó történet ellenére koherens atmoszférát. Kár érte, mert az Éli könyvében nemcsak a hangulat lenne rendben, de az emberi kapcsolatok dinamikája és egy-egy fordulat is működik, izgalmas a bibliai idézeteket felváltó mészárlások együttes hatása is. Ám a végére nem marad más, csak az egyetemes tanulság: ahogy a kés-villa-olló nem gyerek kezébe, úgy a komolykodó vallási mondanivaló nem akciófilmbe való.

Éli könyve trailer