A napokban volt szerencsém megnézni Marc Forster rendező 2007-es, de Magyarországon csak ez év februárjában bemutatott, Papírsárkányok (The Kite Runner) című alkotását. A film Khaled Hosseini író azonos című bestseller regényét dolgozza fel. Nagyon kemény témát választott, alázattal nyúlt hozzá és a hollywoodias finálét leszámítva szépen teljesített.
A film kezdőképei Afganisztánba repítik a nézőt. Gyermekek hosszú, gyönyőrűen fényképezett jelenetekben papírsárkányokat reptetnek Kabul utcáin. Köztük Hassan és Amir. Ők jóbarátok, bár társadalmi pozíciójukat tekintve nagyon messze állnak egymástól. Amir gazdag családban él, felvilágosult apjával, jó és mély emberi kapcsolatban. Hassan a két fős család szolgálójának gyermeke, aki ráadásul egy lenézett „kaszthoz” tartozik. Ragaszkodásuk és szeretetük egymás iránt nem azonos mértékű. Amir nehezen viseli Hassan (amúgy egészen elképesztően altruista) „jóságát”. Egy gyermek számára ez az elkötelezettség valószínűleg érthetetlen. A gyermekek barátságát végleg megingatja az a trauma (a Hassan ellen elkövetett erőszak), amikor Amirnak szembe kell néznie saját gyarlóságával, gyávaságával és esendő bűnösségével.
A trauma után ráadásul Amir nem siet barátja segítségére, hanem elűzi magától, nem bírván elviselni tisztaságát, jóságát és megingathatatlan szeretetét. A gyermekek története Afganisztán háborús díszletei előtt zajlik, ahol a szovjet megszállók gyakorlatilag a földdel teszik egyenlővé a szép kerteket és házakat, a múltat. Elűzik az utcákról a vidámságot, a sárkányreptetők színes forgatagát. Amirék elmenekülnek innen, a jobb jövőt ígérő USA-ba, Hassan pedig marad.
Papírsárkányok trailer (magyar felirattal)
Amir az Egyesült Államokban sem él nehéz életet. Diplomát szerez szerető apja folyamatos támogatásával, szép, okos lányt vesz feleségül, írói karrierje beindul, de a múlt visszatér. Szembe kell néznie saját elhibázott döntéseivel, és ahogyan a film szlogenje is mondja: van lehetőség arra, hogy ismét jók legyünk. Amir számára eljön a lehetőség, hogy megpróbálhassa jóvá tenni bűneit.
A Papírsárkányok nagyon komoly és mély morális problémát feszeget. A téma, amit gyújtópontba helyez hátborzongatóan valós és kemény. Amir cselekedete (nem az, hogy gyáva, hanem hogy gyengeségből elárulja és becsapja barátját) annyira undorító és visszataszító, hogy erre szerintem nincs mentség. A film végső tanulsága épp ezért hamis. Bár hiszek a megbocsátásban, mégsem helyes felmenteni Amirt, ha egyszer végre képes bátran viselkedni. A film vége ráadásul annyira szentimentális és klisés, hogy már szinte fáj. Ennek ellenére mégis ajánlom a nagyon bátor témaválasztás, a hiteles háttér miatt.
A történet nyugodt tempóban halad előre. Pontos és korrekt történelmi tablót láthatunk. Afganisztán szovjetek megszállása, a talibán uralma alatt egyaránt szenved. Nyomor és halál, szegénység és betegség mindenhol. Az afgánok próbálnak alkalmazkodni vagy menekülni. Mindkét megoldás számtalan áldozattal jár. A helyzet ábrázolása dokumentumszerűen hiteles. Amir gyermekként, de felnőttként is cipeli árulása titkát és súlyát. Khalid Abdalla visszafogott játéka, erős színészi jelenléte meggyőző. A gyermekszínészek is csodálatosan teljesítenek. Az egész alkotás egy megrázó, szomorú mese, egy nagyon veszélyes és nagyon ellentmondásos témáról. Ezért az utóbbiért mindenképpen jár a pont. A mozi vetítőterméből kilépve még sokáig a nézővel maradnak a szereplők gondolatai, gyengeségeik, bűneik és áldozathozataluk. Elgondolkodtató, értelmes mű, rengeteg cukormázas érzelemmel, de meg lehet találni benne a fényesen csillogó igazgyöngyöt.
Linkek: