A modern értelmiségi drogja a művelődéssel vegyes szórakozás: ezt keresi az interneten, ezt használják ki a showműsorokká bővített, majd’ egy órás híradók is, tele reklámblokkokkal és kis színesekkel. Vágyunknak már neve is van: az information és az entertainment szavak összevonásával infotainmentként szokták emlegetni. A kereslet kielégítésére új műfajok jelentek meg (docu-, reality-soap, reality-tv, psycho-show, crime-docu), új honlapok bukkantak fel, melyek pillanatok alatt elképesztően népszerűek lettek. Lehetne ez eszköz népművelésre, mégsem lesz az, mert középszerűséget mindig egyszerűbb lesz közvetíteni, mint tudást. De most nem azért gyűltünk itt össze, hogy a médiát kritizáljuk. Hanem azért, hogy megnézzük, milyen az infotainment, amikor helyesen működik.

Slavoj Žižek nevezhető celebfilozófusnak, „a kulturális elméletek Elvisének”, ő a modern gondolkodó, aki a virtuális valóságon át a fejedbe nyúl és megrázza egy kicsit, ami benne van. És miért is kellene minden filmsztárnak világmárkák ruhakölteményeiben illegő szoboralaknak lennie, miért ne léphetne a változatosság kedvéért a kissé elnyűtt egyetemi professzor a helyükre, akinek (bár néha vicces ruhákban ugrik le a boltba zsömléért) nagyjából tízszer annyi mondanivalója van, mint egy átlagos magyar celebnek? Žižeknek sem elég már a katedra vagy a könyvek lapjáról kikiabáló gondolatosztás: a filmszalagon át világuralomra tör.

Hasonló előadást hallgatni pedig különösen lebilincselő, ha a tanár eléri, hogy azelőtt tudottnak és ismertnek hitt dolgokról kezdj másképp gondolkodni. Magukról a filmekről, például. Sophie Fiennes rendezőnővel készített első dokumentumfilmje, a The Pervert’s Guide to Cinema a Mátrixot, a Harcosok Klubját, a Star Warst és a popkultúra más zászlóshajóit elemezve 2006-ban a filmvilágot vizsgálgatta. Ennek folytatása, a 2013 végén mozikba került The Pervert’s Guide to Ideology azt mutatja meg, milyen mechanizmusok formálják hitünket, viselkedésünket. A koncepció ugyanaz: Žižek furcsa időutazóként a filmek kellős közepébe kerül. Ott áll Robert De Niro válla mögött a Taxisofőrben, míg az a végső leszámolásra készül, Julie Andrewszal együtt pedig majdnem, hogy ő is dalra fakad a salzburgi zárdában.

És közben tanít, méghozzá anélkül, hogy mindez egy pillanatra is unalmassá válna. Metaforikus varázsszemüvegét orrunkra biggyesztve megláthatjuk a sikerfilmek mögött ható ideológiát. Hogyan kapcsolható össze Spielberg Cápája a hitleri Németország propagandafilmjeivel? Miért lehettek olyan népszerűek a Sztálint éltető szovjet háborús romantikák? Hogyan hatnak a reklámok? És mi történt volna azzal a keserédes szerelmi ragaccsal a Titanicban, ha a hajó mégsem ütközik jéghegynek? Žižek elmondja mind, és a modern infotainment-rajongó elégedett: úgy megy ki a moziból, hogy szórakozott is, tanult is valamit. Azzal a meleg, pelyhes érzéssel, hogy a mozijegyre költött pénz jó helyre ment. Kíváncsi vagyok, ez a gondolat vajon honnan jöhetett.