A Moziünnep keretében került bemutatásra a legújabb orosz szuperprodukció, Andrej Kravcsuk filmje, Az admirális. Nagy költségvetéssel, rengeteg statisztával készült a monumentális filmtabló, mely az első világháború orosz frontjára, a fehér vörös konfliktus által tépázott időkbe vezet. A korszakot emblematikus figurájának, Alekszandr Vasziljevics Kolcsak admirálisnak (ellen-tengernagynak) történetén keresztül mutatja be.
Nagyon ígéretesen kezdődött a bő kétórás alkotás, rögtön a tengeren, egy hadihajón, akció közben találkozhattunk a főszereplővel. A tengeralattjáró című zseniális Wolfgang Petersen-filmet idézte fel bennem ez a remek felütés, hősiességgel, áldozatokkal, izgalommal. Az aknák közötti lavírozás, a kapitány által a közkatonától átvett ágyú és a közös ima közé azért még sikerült beékelni egy romantikus, az otthon maradt feleségeken elrévedő jelenetet, ami sajnos előrevetítette a következő jó másfél óra melodramatikus alaphangját.
A történet szerint ugyanis a legendás fehér vezér, Kolcsak admirális, a fiatal, elhivatott és ragyogó pályát befutó katonatiszt már első pillantásra szerelmes lesz elsőtisztje feleségébe. A történetileg a valós eseményeket csak vázlatosan követő cselekmény szerint ki is veti rá hálóját, amint a körülmények lehetővé teszik. A találkozás nem is sikerülhetne jobban. Anna, az asszony nem kisebb lánggal ég az admirálisért, mint az érte.
Innentől kezdve akár jól is alakulhatna a dolog, a harctéri hősiesség és a báltermek intrikái közt, hisz a meghasonlott férj és a csábító hadvezér egy hajón küzd a nemzetért, miközben ugyanattól a nőtől várják otthon a boldogságot. Nehéz és kegyetlen szituáció, de a film nem sokat vacakol a két férfi közti konfliktussal, megoldják egy rövid jelenetben, majd lezárják az elsőtiszt árulásával. Anna megszállottként követi Kolcsakot mindenhová, negédes levelekből, hosszú, szűzies találkozási jelenetekből rajzolódik ki a kétoldalú rajongás.
A rendkívül hosszú(nak tűnő) végjátékben a transzszibériai expressz halad Irkutszk irányába, rajta a párral, a végzet felé. Közben egyre gyakrabban pillantanék nem létező órámra, mikor a feliratok szerint még négyszáz, majd háromszáz és még ki tudja hányszor hányszáz kilométer van hátra az útból, az életből.
Az admirális nagy erénye, hogy bepillantást enged a háborús Oroszország mindennapjaiba, a sokszor hősies, máskor gyáva, de mindig szentimentális orosz néplélekbe. Remek mellékszálat szentel Kolcsak leghívebb vezérének, Kappel tábornoknak (Szergej Bezrukov). Láthatjuk a közkatonákat és politikusokat, akik legtöbbször maguk sem tudják, mit miért csinálnak, hol állnak, és mit akarnak ezekben a vészterhes időkben. Ilyen tébláboló, ide-oda sodródó emberrel volt tele akkoriban az ország. Kolcsak persze kiemelkedik a szürke tömegből. Kifejezi az orosz nép (nagyon is időszerű) vágyát egy erőskezű, bölcs és szenvedélyes vezető után.
Az admirális trailer
A szereplők elég jól teljesítenek, Kolcsak szerepében az Éjszakai és Nappali őrség filmekben megismert Konsztantyin Kabenszkij, erős Putyin-utánérzésként remekül testesíti meg a vezér archetípusát, szerelmeként Elizaveta Bojarszkaja, nagy ábrándos szemekkel az idealista Annaként néha idegesítően egysíkú, de valóban figyelemreméltó jelenség. Szergej Bezrukov remekel Kappelként, bár nincs nehéz dolga a hőssé váló, önfeláldozó hadvezérként.
Ne várjunk se történelmi hűséget, se tarantinósan pergő cselekményt Az admirálistól. Ez a film egy lassan hömpölygő, széles folyam, egy sok sebből vérző darab, amely billegve egyensúlyoz a háborús dráma és a kosztümös romantikus zsáner között. Nem lenne ez baj, ha nem éreznénk négynek a filmidő két óráját, és ha nem veszne el Irkutszk felé félúton a motiváció és a nézői lelkesedés is.
Linkek: