A történet szerint a XVI. század legvégén járunk, valahol északon, a senki földjén, egy mocsárvidéken. Éppen véget ért a háború a két határos nemzet között, és megkezdődik a területrendezés. A svéd és orosz követség felméri a vidéket, és osztozkodnak. Skandináv részről ketten utaznak a mocsárban, Knut, a természettudós és bátyja, Eerik, a háborús veterán, aki egy teljes emberöltőt húzott le a fronton. Az események mozgatórugója még a béke előtti időbe vezet, a testvérek ugyanis, mielőtt elindultak volna az oroszokkal, maguk mögött hagytak valamit, valami retteneteset, ami szépen, lassan megelevenedik a szemünk előtt. Látjuk a múlt bűnét, az utolsó cseppet a pohárban, a szimbólumot, amibe beleizzik egy egész élet összes bűne.

A felszínen valójában annyi játszódik le, hogy Knut a bátyjával feldúlt tanyán a gazda lányát bezárja a pincébe, és magára hagyja. Mindkét férfit nyomasztja a lelkiismeret rosszalló hangja, ami Knut hallucinációihoz, pszichéjének teljes megbomlásához vezet. Ő szembesül a lány bosszúálló szellemével, amint az rá és testvérére vadászik. Miközben a morális feszültség kezdi felőrölni a két férfit, az utazók a kietlen mocsár közepén egy falut találnak, egy olyan kis települést, amelynek zavaros és zavarba ejtő múltja is lassan feltárulkozik a követek előtt. A földművesek valahogy túl tiszták, csak egyetlen gyermek él közöttük, titokban ikonokat és szerzetesek hagyatékát őrzik. A falu mellett, a mocsár vizében pedig ott áll a szauna, amit valamikor a történelem előtti időben építettek, soha nem tudjuk meg, kik. Minden homályos, baljós és a felszín hasadékain egyre sűrűbben furakodnak át a bűn és bűnhődés szimbólumai.

A Szauna végtelen tárháza lett a gonoszság és bűnbánat megnyilvánulásainak. A végső megoldásnak tűnő jelenetsor után következik példának okáért a film legsúlyosabb része, ami hosszú időre beleég a néző emlékeibe. S alig nyílik fel a legnagyobb szimbólum, rögtön több másik zárul örökre össze. Kissé túlzsúfolták rejtélyekkel és rejtvényekkel művüket az alkotók (egy tetovált lepke a háton, egy különleges preparátum, egy vért hányó kislány (fiú?), ikonon feszítő csuklyás “kaszás”, majd arc nélkül gyilkoló rettenet és hasonló ínyencségek), és ezek megfejtéséhez sajnos túl kevés kapaszkodót kap a befogadó. Ettől persze érdekes szellemi kaland, ami hosszan foglalkoztatja még a nézőt (foglalkoztatott engem is, álmatlan éjszakát okozva), de önmagában csak egymás hegyére-hátára hányt bűvészmutatvány. Nem rossz, de nem is elég, ami mégis nagyon magasra rakja a filmet a képzeletbeli skálán, az a képi megvalósítás és a kiválóan megrajzolt karakterek.

Félve merem leírni, mert ritkán mondok ilyet, de úgy érzem, Ville Virtanen egyszerűen zseniális a testvérét féltő, csak a háborúhoz értő, megtört és pszichésen teljesen torz veterán, Eerik szerepében. Ahogy megjelenik a vásznon, akár meztelen, akár páncélt és kardot visel, minden mást elfeledtet. Szikár mint a tél, kemény mint a sziklák, rafinált és erős mint a farkasok. Annyira tökéletesen kelti életre a háborúban férfivá érett, bátor, egyenes, de megcsömörlött és lelkileg megnyomorodott harcost, hogy én még ennyire jót nem láttam (pedig bőven művelődtem a témában). Eerik öccseként Tommi Eronen teljesítménye sem marad el Virtanen remeklése mögött.

Szauna trailer

A Szauna nemesen egyszerű képei gyönyörűek, a fekete, a szürke és a barna dominál a vásznon. Fény nincs, szürkület van és este, legfeljebb gyertyák világítanak.  A sok sötét szín, a halott fák, a rejtelmes árnyak és titokzatos tájak olyan atmoszférát teremtenek, amire legjobb kifejezés a félelem esszenciája. Így történhetett az is, hogy én, aki vámpíros, zombis és trancsírozós horrorfilmeken csak vihorászni tudok, most rémült arccal simultam a nézőtéri székbe, és néha be akartam csukni a szemem. Amit ugyanis ebben a filmben láthatunk a szépségesen fényképezett északi tablókon és a kiváló színészi teljesítményeken túl, az a bűnös emberi lélek mindenki számára kényelmetlen és félelmetes pokla. Ösztönösen félünk attól, hogy szembe merjünk nézni a bűn torzító hatásaival, és azzal, hogy esetleg a legszörnyűbb bűnökre sehol sincs bocsánat. Hangulatában a film Tarkovszkij és Lynch műveivel rokon, zavarba- és kétségbeejtő, nagyon erős atmoszférával operáló, a mélységekben turkáló alkotás.

Én legutoljára a szintén nagyon hasonló témájú, Pokoljárás című filmen rettegtem ennyire, akkor járt a gondolataimban ilyen hosszan a tudatalatti szinten is erősen ható cselekmény. A Szauna talán purgatórium, talán egy lehetőség a megtisztulásra, a film nem ad egyértelmű választ, de nagyon helyesen teszi fel a kérdést.