A nemrég lezajlott budapesti Anilogue fesztiválon bemutatott Persepolis veszélyes vizekre evező film, hiszen színtere a közelmúlt Iránja. Eddig az egyetlen igazán mély érzelmeket kavaró találkozásom a maiKözel-Kelettel akkor történt, amikor Bush elnök megtorló akciójánakkezdetén a BBC élő adásban közvetített Bagdad forgalmas, reggeliutcáiról. Százak siettek munkába, jól öltözött hivatalnokok, elegáns,kosztümös hölgyek sétáltak, külföldi turisták nézelődtek. Gyönyörűensütött a nap a modern metropolisz központjában, de én tűztengert ésapokalipszist vizionáltam. Soha nem felejtem el ezt a képet. Este azamerikaiak már bombáztak, én csak ültem az ágy szélén, és sírtam.
Most azonban nem Bagdadban járunk, hanem egy országgal arrébb, az igazán ősi hagyományokkal rendelkező Irán fővárosában, Teheránban. A Marjane Satrapi képregényéből készült rajzolt film, a Persepolis ugyanis egy perzsa lány története, visszaemlékezése, kvázi naplója a közelmúlt és a jelen háborúk és forradalmak sújtotta Iránjáról.
Nekem mindig valahogy sántítottak a “milyen az élet a fátyol mögött”,”a kegyetlen, elnyomó iszlám világ sanyarú asszonysorsai”-jellegűszenzációhajhász, az amerikai-európai olvasók, nézők tudatlanságáraalapozó alkotások. Nem tudom, csak sejtem (mert soha nem néztem,olvastam efféle “terméket”), hogy mennyire távol állnak a valóságtól.Nehéz elképzelnem, milyen lehet folyamatos életveszélyben létezni és próbálni megőrizni a mindennapok és a családi otthon békéjét. Mindenesetre megtudhatjuk, hogy egy urbánus iráni családban előfordulhatnak “emancipált” nők és férfiak, akik egyaránt szerepet vállalnak a gyermek gondozásában, szeretetteljes nevelésében, akik otthon, sőt, ha nem kényszeríti őket az államhatalom, akkor utcán sem hordanak csadort. A gyermekek, fiatalok itt is ugyanolyan nagyszájúak, komiszak, mint akár az európaiak, ugyanúgy ég bennük a kíváncsiság, ugyanúgy tombolnak a házibulikon vagy léggitároznak (bár a feketepiacon, kabát alól vett) Iron Maidenre.
Satrapi megnyerő őszinteséggel, pózok nélkül mesél a gyermekkor álmairól, a kamaszok testi-lelki vívódásairól, férfiakról, akik rövidebb-hosszabb ideig a társai voltak, rosszul sikerült házasságáról, a magányról, a nélkülözésről, az Európában szerzett (sokszor keserű) tapasztalatokról. Személyes életútja mellett, ami bőven kínál alkalmat sírásra, nevetésre, elgondolkodásra, nyomon követhetjük Iránban, az utóbbi néhány évtizedben végbemenő változásokat. A viszonylagos szabadságban és békében, egy épülő államban született kislány szenved, amikor a véres forradalom után szembesülnie kell a politikai foglyok kivégzésével, kötelező csadorhasználattal, agymosással és megbéklyózott szabadságjogokkal. Ugyanakkor őt is, másokat is a túlélés vezérel. Ha nem is fogadják el a változásokat, igyekeznek fenmaradni. Végső esetben elmenekülnek.
Persepolis trailer @ YouTube
Satrapit családja Bécsbe küldi a háború borzalmai elől. El kell válnia jófej szüleitől, bölcs nagymamájától, aki büszke, szabadszájú, gyűlöli a kötöttségeket és mindig friss jázmintól illatos. Jól megrajzolt, frappáns, stílusos, hangulatos képek mesélnek bécsi élményeiről, egészen szélsőséges tapasztalatairól. Itt sem találja a helyét. Hiába él szabad, békés földön, valahogy mégis kívülállónak érzi magát. A katolikus zárda ugyanúgy börtön egy nem elhivatott ifjú számára, a lázadók (punkok, hippik, rockerek) itt is marginalitásba szorulnak. Szeretteitől elszakítva hősünk teljesen gyökértelennek érzi magát idegen földön, és amikor a háború véget ér, ugyanúgy menekül vissza, ahogyan eljött onnan.
A többnyire fekete-fehér film üdítően újszerű, kedves és emberi. Hangvétele laza, fiatalos, kellemesek a zenék, humora szórakoztató. A nemes családból származó Satrapi történetén keresztül bepillantást nyerhetünk a haladó irániak életébe, gondolataiba, törekvéseibe, amik nem is állnak annyira távol attól, amit mi, itt Európában tapasztalhatunk. A szerző már Franciaországban él, a film is francia, olyan kiváló művészek adták hozzá s hangjukat, mint Catherine Deneuve és lánya, Chiara Mastroianni. Fontos és érdekes film, ráadásul fesztiválkedvencként komoly esélye van a legjobb külföldi filmnek odaítélhető Oscar díjra, ami minden bizonnyal további, megérdemelt népszerűséget biztosít majd neki. (A cannes-i filmfesztivál zsűrije megosztva bár, de különdíjjal jutalmazta a Persepolist, jelezve, hogy valóban figyelmet kíván szereplése a következő Oscar-gálán.)
A képregény szerzője és a film egyik rendezője, Marjane Satrapi
Linkek: