A Holló rendezőjének legújabb filmje a dolgok randomitása vs. eleve elrendeltsége kérdését feszegeti egy izgalmas sci-fi keretében. 1959-ben egy amerikai kisvárosi iskola diákjai lerajzolták, hogy szerintük mit hoz a jövő, a képeket pedig egy időkapszulába zárták, és az emberek csak ötven évvel később, napjainkban nyitják ki. A megmosolyogtató elképzeléseket tartalmazó papírok mellett azonban találnak egy olyan kódsort is, ami az azóta eltelt korszak összes nagy katasztrófáját megjövendölte, ráadásul az utolsó három még meg sem történt. Misztikus nyomozás és szomorú sorsok összegzése a Képlet könnyed hollywoodi formában, ráadásul Nicolas Cage első jó filmje négy év után.
A sci-fi műfaj fantasztikus oldalát nélkülöző alkotásokat mindig kétkedve nézem meg. Szerintem én örülnék annak a legjobban, ha több jó alkotás is lenne ebben a kategóriában, de sajnos a legtöbbször csak olcsó ijesztgetésekre és felületes történetre futja a készítők részéről. Már csak ezért is érdemes megnézni a Képletet: ha nem is nyújt átütő teljesítményt, de az átlagos felhozatalnál mindenképpen jobb. Jon Koestler asztrofizikus (Nicolas Cage) életét egy ötvenéves papír halálpontos kódsora változtatja meg mindörökre, ugyanis jó ember lévén megpróbál figyelmeztetni mindenkit, hogy kerüljék el a katasztfórákat, de mivel senki nem hallgat rá, ezért egyedül kénytelen változtatni a látszólag előre meghatározott történelmen. Nyomozása során megismerkedik a dátumokat papírra vető nő lányával (Rose Byrne), akit elsőre ugyanúgy megijeszt Koestler őrültségnek tűnő elmélete, mint mindenkit, de egy szerencsétlenség bekövetkeztével hinni kezd neki, mint ahogy az asztrofizikus munkatársa (Ben Mendelsohn) is. A kérdés így már csak az, hogy lehet-e változtatni a dolgokon: a kétórás film sanyarú sorsú embereknek az élethez való utolsó kapaszkodóját mutatja be, és ha nem a drámai jeleneteket, hanem inkább a filozofikus beszélgetéseket hangsúlyozták volna ki a készítők, akkor alighanem még a végeredménnyel is jobb lehetett volna.
Alapvetően ugyanis nem egy lassú tempójú film a Képlet, hanem sokszor meglepően, váratlanul pörgős. Egy-egy nyugodtabb képsort néha borzasztóan mellbevágó, már-már valóban sokkoló jelenet követ, így kialakul egy katonás tempóban menetelő iram, hol ráérősebb, hol sietősebb részekkel. Mindehhez társul nem kevés borzongós, horrorisztikus elem, rengeteg sötét helyszín, és egy igen félelmetes mellékszál a főszereplők gyerekeinek baljós hallucinációin keresztül, amik igencsak megdobják az összhatást, talán kissé identitás-zavarossá téve ezzel a filmet. Én például nem tudtam eldönteni, hogy misztikus krimit, katasztrófafilmet, vagy kiszínezett akciófilmet láttam. Valahol persze pont azért jó a film, mert a felsoroltakat ízlésesen keresztezi.
Ugyanakkor viszont kevesebb meghökkentéssel, és nagyobb pontossággal valami komolyabbat is ki lehetett volna hozni az egészből. A történet közepétől egyre jobban eluralkodó vallási belemagyarázás nekem például nem tetszett, mert személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha sci-fit csinál valaki, akkor abba a vallást nem kell belekeverni, főleg ha ezzel tulajdonképpen aláaknázza az első órában szépen felépített alapokat. Amilyen rejtélyesnek és újszerűnek indul ugyanis a Képlet, a végére annyira elmegy ebbe az irányba, így nem kizárt, hogy páran esetleg elvesztik az érdeklődésüket félúton. Ugyancsak sajnálatos, hogy bár Nicolas Cage hosszú idő után először alakít jól egy filmben, mellette igazán senki nem emelhető ki. Egyszerű, jellemfejlődés nélküli karakterek veszik körbe, akik tulajdonképpen csak asszisztálnak neki a jelenetekben, különösebben fontos dolog egyikőjüktől sem függ. Emiatt pedig megint csak vegyes érzésekkel jöttem ki a moziból egy ilyesfajta sci-fi után; de azért valamivel elégedettebben: a gyenge pontjai ellenére is van annyi érdekességben a Képletben, hogy megnézzük egyszer, ha másért nem, akkor a jó befejezés miatt. Azt ugyanis ezúttal nem rontották el. Hármas.
Képlet trailer
Korábban a Kultblogon:
Linkek: