A vetítőterembe lépés előtt megtippeltem partneremmel, hogy hányan leszünk. Legfeljebb öt főre saccoltam az érdeklődők számát. Nem örülök neki, de nyertem. Hárman voltunk. Nem tudom, mivel lehetne javítani ezen az áldatlan helyzeten, de abban biztos vagyok, hogy sokszor nem lehet a filmek színvonalát okolni az érdektelenség miatt.

Sopsits filmje egy nagyon nehéz témát próbál feldolgozni, ráadásul a morális válság problematikáját kiskamasz gyermekek közé helyezi. A felnőttek ebben a világban csak vázlatos skiccekként jelennek meg, egy odavetett mondatban vagy egy lezáratlan tragédia felvillanásában. Szenvednek és kínoznak, saját frusztrációikat vezetik le gyermekeiken. Azokon a gyermekeken, akik a vidéki kisváros szebb tájain bandáznak, játszanak, motoroznak és szerelmesek is lesznek egymásba. Egészen addig, míg fel nem bukkan közöttük Sebestyén (Krikkay László), a luciferi figura, aki elvezeti a kis társaságot az ember végső korlátaihoz, sőt még azon túlra is bepillantást enged.

Sebestyén ellenpontja az a Gábor atya (Trill Zsolt) lenne, aki a katolikus egyház által képviselt értékek mentén próbálja meg nevelni a rábízott tizenéveseket. Ahogyan azonban az egyház, Gábor atya is túlságosan merev és bigott, alapvetően jó szándéka ellenére sem képes adekvát választ adni a gyerekekben a Sebestyén-katalizátor segítségével felmerült kérdésekre. A karizmatikus Sebestyén ugyanis rémtörténeteket mesél a dögkút mellett öklendező többieknek, bátorság-próbákat provokál ki náluk, zavarba ejtő közelségbe hozza számukra a halált és az ember isten-természetét. Gábor atya és Sebestyén összecsapnak, de ez már nem befolyásolja a gyerekekben visszafordíthatatlanul megindult változásokat.

A hetedik kör elsősorban nem sztorijával és sajnos még csak nem is a remek színészi játék miatt emelkedik ki a középszerből, bár utóbbira (várakozásaimmal ellentétben) igazán nem panaszkodom. A kicsik egészen jól megoldották a dolgot. A kvázi főszereplő, Sanyi (Vilmányi Benett) és legjobb barátja, a nehéz sorsú, Jakab (Erőss Tamás) emlékezetes párost alkotnak a nagyon szép és kifejező arcú Krikkay-Sebestyén bűvkörében, aki azonban sajnos súlytalanná válik, amint megszólal. Trill Zsolt, Csuja Imre, László Zsolt a magyar mozis élvonalból jöttek, egy-egy jó pillanatot hozzá is tesznek a produkcióhoz.

A néha egészen gyönyörű és festői, máskor túl hideg vagy túl sötét képekért Győri Márk operatőr felel. Inkább erősségei maradtak meg bennem, ahogyan a kiváló zene is, amelyet részben klasszikus szerzőktől kölcsönöznek az alkotók (van azért egy kis korkép-szerű Tankcsapda is). A zene tökéletes, remekül illusztrálja a kétségbeeséést, a kamaszok haláltáncának komor szépségét.

Dante poklába vezeti nézőjét a kamasz/gyermekfilmek trilógiáját ezzel az alkotással lezáró Sopsits. Tud hatni, gondolatokat ébreszteni és szépségével még szórakoztatni is (feledhetetlen, ahogyan az egyik szereplő szemének zöld prizmáján nyugszik meg a kamera). Nagyon sötét képet fest korunk gyermekeiről, elveszett, kallódó, önpusztító generációként ábrázolva őket. Kiábrándító, szomorú film A hetedik kör, amely folyamatosan billeg az intellektuális és érzelmi hangsúlyok között. Ettől függetlenül nagyon fontos darab.