Az emberi civilizációnak leáldozott. De tényleg. Nincsenek állatok, növények, nincs napfény és élelem. Egymást eszik az emberek. Elpusztult a világ, szürke hamu száll az égből. A történetnek vége. Az Apa és a Fiú mégis úton vannak. Menetelnek a túlélésért, délre, ahol talán egy kicsit melegebb van. De hogyan és mi célból juthat előre az ember egy olyan világban, ahol már nincs tovább?

Az ismeretlen katasztrófa pusztítása Az útban minden eddiginél realistábban tárul a szemünk elé. Ha semmi más értékelhető nem lenne a filmben, a látványért akkor is megérné. Elhagyatottság, üresség, magány, kilátástalanság a képeken, és fojtogató, nyomasztó érzés a nézőben. A zene itt-ott túl direkten fokozza a látottak okozta érzést, de fokozza csak, nem bánjuk. (A zeneszerző egyébként ismét ugyanaz a páros, mint aki Az ajánlat nagyszerű muzsikáját szerezte, nincs is vele gond: Nick Cave és Warren Ellis ismét minimalista, szívet tépően szomorú és sötét zenét álmodott a történet alá.) Az Anya már jóval korábban feladta, öngyilkos lett, ahogy a katasztrófa legtöbb túlélője. Maradtak a rossz fiúk, meg az előlük menekülők. Merre? Miért? Miről szólhat még az út?

A könyörtelen világnál csak a csodálatos színészi játék által megteremtett intimitás a kegyetlenebb. Az Apa (Viggo Mortensen) úgy szeret a szemével, hogy az fáj, a Fiú (Kodi Smit-McPhee) nyüszítése utánozhatatlan. Érezzük, a végítélet pontosan ilyen lesz, a hangsúly mégis inkább apa és fia kapcsolatán, az egymás iránt érzett felelősségen van. Embertelenné válnak-e a jófiúk a túlélésért? A forgatókönyvíró Joe Penhall elsősorban színpadi szerző, mégsem volt nehéz dolga a regény filmre vitelével – McCarthy prózája önmagában is nagyon filmszerű. A rendező Hillcoat pedig az íróhoz méltón igyekszik heroizmus és hatásvadászat nélkül bemutatni Apa és Fia küzdelmét.

A regényhez képest mégis talán puhább és megengedőbb a film. Az állandó hideg és rettenetes éhezés nem elég hangsúlyos, mint ahogy az “idő ingoványát”, a számolatlan napokat, heteket is nehéz megjeleníteni, és persze bekerült a könyvben nem szereplő néhány erőteljesebb reménysugár is. Mégis, a rosszullétig odavagyunk, mert brutális, sötét, felkavaró, mégis gyönyörű film az Út. Emberségről, kitartásról, hitről, szeretetről, és valahol ez a lényeg: nem a cél, hanem az út maga.

Az út trailer

Kapcsolódó a Kultblogon:

• Létnél is kevesebb – Cormac McCarthy: Az út (a könyv kritikája)