Szóval van ez az én nagy bajom a filmmel, mint műfajjal, hogy nagyon erős médium, és az eszköztára simán lehetővé teszi, hogy azt hitetnek el veled, amit akarnak, a legtöbb ember meg előbb nyel, mint kérdez. Mindig az a jófej, akinek új a dzsekije és szépen csillog a szeme, az a balfasz, akin a vastag keretes szemüveg van, és az a gonosz, aki hátul áll és valamit dugdos a háta mögött. Kábé ennyire torzítja az értékrendünket az American Gangster is. Most akkor heroinnal dealerkedni végülis jó fej dolog? Ne már.
A film igaz történetre alapszik, és a ’70-es évek nagy kingpinjének, Frank Lucas-nak a történetét meséli el, főszerepben Denzel Washingtonnal. A csávó úgy jut el a drogbáró címig, hogy miután meghal a feka nagyfőnök, akinek sofőrként dolgozik, és látja, hogy mennyire elkurvul a következő gengsztergeneráció, úgy dönt, felveszi ő is a kesztyűt. Nekilát felgöngyölíteni a drogszálakat, és eljut egészen a forrásig, vagyis a Távol-Keletre, ahonnan a heroin jön, mint valami életet lehelő manna. Az amerikai hadsereg korrupcióját és a nagy család odaszakadt tagjait kihaszálva tonnaszámra hordja az USA-ba a bagóáron szerzett cuccot, majd olyan pofátlanul alacsony áron lát neki teríteni az új shitet, hogy hamar monopolizálja a New York-i heroinpiacot.
Röviden összefoglalva ez az egyik főszereplő szemszögéből a történet felfutása, közben viszont ott van a balfasz rendőr, Richie Roberts, akit a nagyon találóan pancser fejűre belőtt Russel Crowe alakít. A fakabát, akit mindenki csak onnan ismer, hogy egy jelöletlen bankjegyekből álló jókora pénzköteget ahelyett, hogy zsebre vágott volna, visszaadott az örsön, mert az gengszterlóvé volt. Ő az igazi true boy, a jó fiú, akinek világ életében több bizsu érdemrendje lesz, mint lyukas egycentese. Aztán az elkötelezettségért cserébe egyszer csak nagy ajánlatot kap: vezethet egy újonnan alakult drogosztagot, és ráhajthat a legnagyobb királyokra, azzal a kifejezett céllal, hogy elfogja azokat, akik a terítési hálózat csúcsán trónolnak.
Az érezhető, hogy innentől Lucas nyaka körül kezd lassan szorulni a hurok: nyomában az új drogelhárító bagázs, tarkóján meg az összes rivális gengszter célkeresztje. Nem mondok fejleményt vagy csattanót, hogy ne legyek spoiler, bár mivel valós történetet dolgoz fel a sztori, ahogy mondani szokták, the rest is history. Mondok viszont olyat, amivel nem árulom el a végkifejleted, és ami piszkálja a csőröm.
Akit Lucas mentorának tekint, a gengszterkedés mellett Harlemet felvirágoztató “Bumpy” Johnson az a fajta nép kegyeltje, akinek minden el van nézve, mert sokat forgat vissza a közjóba, és segít a feketebőrű szegényeknek a boldogulásban. Lucas persze tele erkölcsi tartással, jótékonysági szándékkal és felelősségérzettel, követi a nagy öreg útját, és ő is szívén viseli Harlem sorsát. Ezt a jószándékúságot, gondoskodást jó néhány képsorban megkapjuk, amiből pedig ennél is többet nyomatnak, az az érzés, hogy ez a faszi tényleg mennyire cool arc, korrekt és helyén van a lelke-szíve. Gondoskodik az egész családjáról, anyunak villát vesz, és rendszeresen jár misére.
American Gangster trailer
De könyörgöm, ez az ember végülis mégis csak egy tetű heroindealer, aki ha két pofára zabálná az uránt, akkor se tudna annyi ujjat növeszteni, hogy megszámolja, hány emberi életet nyomorított meg, hány szerencsétlen lelki roncsot ölt meg. Talán egy-két félképsorban látni a heroinárulás ellen menő elégedetlen embereket, a rendőröknek meg jár egy sztenderd lúzer beállítás – és ez az, ahol szerintem nagyon mellé ment a film. Nem akarom az ügyeletes erkölcscsősz szerepét játszani, mert tudom, hogy hát ilyenek a gengszterfilmek, de néha előjön belőlem ez a think again dolog. Úgyhogy most épp azt gondolom, hogy ez el lett túlozva, ha csak nem volt kifejezetten cél, hogy Lucas saját fejéből nézzünk kifelé, és az egész világot úgy lássuk, ahogy az ő ego-isten agya láttatja (kb. mint a Sejtben a gyilkos csávó pszichéje).
Mondjuk Ridley Scottból speciel kinézném ez utóbbit is, de ha ez tényleg így van, akkor ez a csőbe húzott látásmód nincs eléggé definiálva. Ha pedig a film általános mondanivalója tényleg az, hogy a heroindealerkedés nem akkora dolog, legalábbis ha közben van két ász-párod a lelkiismereted ellen játszott pókerpartiban – akkor ez gáz.
Linkek: