A média hullámaira felpattanva, magam alá csapva szörfdeszkámat, megállapíthatom, hogy kellemes szellőt kaptam el a négy folyó városában, a tizenkilencedik Mediawave fesztivál nyitónapján. Napsütésbe burkolózó, épülő-újuló város, szerteágazó helyszíneken, szerteágazó programpalettával. Miután délelőtti kávém közepette bekarikázgattam a kiszemelt programokat, neki is láttam a felkínált kultúrspektrum offenzív bekebelezésének, a svéd tini drámától a közép-ázsiai, újgur flamencóig.
A vasútállomásról elindulva, a Megyeháza téren már rögtön belebotolhattam a fesztivál részét képező kecskeméti acélszobrászati szimpózium kiállításába. A borfesztivállal is felaggatott téren nagy színpad, zsebmozi, gezemice lángos várja az arra tévedőket. A következő, már célirányosan, tudatosan elfogyasztott élményem egy dokumentumfilm-csomag volt. A dokumentumfilmek, kis játékfilmek, animációk csoportosan, többesével kerülnek vetítésre. Így történt, hogy a Rómer-ház mozitermében sorba kötve élhettem át három, sajátságos módon informatív filmalkotást.
Az első az Asämara, spanyol rendezet, ami a sorsszerűen munkasorba állított, őszinte és naiv tekintetükkel a kamerába és elrévedő, tíz-tizenkét éves halász, pásztor, városi cipőtisztító, vízhordó fekete-afrikai gyerekek életképeiből szemezget. A gyönyörű tájakon rögzített képeken, az általunk kevéssé tapasztalt, a szükség határt nem ismerő mohóságával szembesülünk.
Ezt követően hazai vizekre eveztünk (szó szerint) Nemes Gyula Letűnt világ című, díjnyertes filmjével, ami Budapest egy új inkarnációjába alakuló szegmensét láttatja a nézőkkel. A Kopaszi-gát sokakban máig is ambivalens érzetet keltő területrendezésének több mint tíz éves történetét húsz percbe sűrítve szívhatjuk magunkba. A minden évszakot bemutató, készítésekor időt és figyelmet nem nélkülöző mozit a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséri; a jól eltalált, sajátos snittekkel szabdalt, fekete-fehér képsorokon bemutatott, lelakott és elhanyagolt Duna-parti nyaralóövezet fokozatos megújulásával jutunk el a már színesen virító jelenbe.
A dokumentumfilmblokk utolsója, bolygónk nagyhatalmainak – Amerika, Oroszország, Kína – űrkutatási történelmét naplózza. A Voschozhdenie (Felszállás) egy orosz-angol koprodukció bámulatos, közszemlétől eddig idegen képein végigkísérhetjük az egyes nemzetek hőseiként kezelt űrhajósok célorientált, sokszor könyörtelen, a tűréshatárt feszegető kiképzéseit, hogy a sok fájdalom, az emberfeletti kitartás és küzdelem mellett hogyan is juthatott el az ember – számos kudarcot követően – a Holdra. A felvételeken az intergalaktikus kalandra szánt állatok (pl. Lajka kutya) kiképzésével is találkozunk, ahogyan eszközként sorakoznak a nemzetek közötti rivalizálás tudományos csataterén.
A moziteremből kilépve visszacsöppentem a valóságba, szigorúan tartva magam a szoros programrendhez, baktattam is át a következő helyszínre. Lévén időm még engedte, beugrottam a fesztivál központjába, a Gyermekek Házába, ahol többek közt egy fotókiállítás, illetve a szomszéd szobában egy mérai cifraszoba fogadott. Ugyanitt május elsejéig folytatásos tanfolyam is várja a fényképészet iránt érdeklődőket.
Órámra pillantva konstatáltam, hogy ideje összekapnom magam, és a Richter terembe siettem, ahol a kortárs svéd filmipar egy ígéretesnek tűnő alkotása kezdődött, a King of Ping Pong (A pingpong királya). Sajnos csalódást okozott. A plakát nagyon nyerő volt, a történetben volt némi potenciál, csak épp az egész olyan volt, mintha előbb született volna meg a plot, és az alapján írták volna meg a forgatókönyvet, hozzáteszem, nem túl jól. Összességében egy semmitmondó történet egy testsúlyfelesleges, tízes éveinek elején járó fiúcskáról, akinek kitaszítottságából adódó mentális vívódása került a vászonra. Emocionális relációrendszerek, cigiző gyerekek, asztalitenisz és nagyon sok hó.
The King of Ping Pong trailer
Feleszmélve a skandináv drámából, egyórás pihenő után újabb vizuális élményt szabadítottam az agyamra. A kicsit több mint másfél órás Erotika és forradalom című kisfilmválogatás teljességgel lenyűgözött. A kreativitásból eredő, evilági gondolatokat nélkülöző kisfilmek a szexualitás képmutató, prűd és kiszolgáltatott keretei közül próbálnak kilépni, humorukkal értetlen meglepettségek közé parancsolva a nézőt. Egytől-egyik csillagos ötös remekek voltak!
A nap végén kusza gondolatok táncoltak az agyamban orosz majmokról, úszóházakról, jég- és acélszobrokról, testiségről, és végül, egy utolsó pohár Irsai Olivér kisfröccs után visszatértem a Rómer-házba, ahol a Kahriman nevezetű, az északnyugat-kínai Dzsungária tartományából érkező együttes húzta a talpalávaló, önmagában is internacionális újgur flamencót.
Korábban a Kultblogon:
Linkek: