A Mediawave második napján sem a programmal van a gond, inkább a szervezés döcögése, a homokszemektől mentes gépezet iránti igényem nyavalyog. A műsorok nagy százalékban a második napon is elnyerték tetszésemet, ám az egyéb (engem, fesztiválbérlettel rendelkezőt kevéssé érintő) belépési nehézségek kellemetlenségei mára már megszúrták a szemem. Egyébként a Szomjas György sorozat részeként levetített zuglói/kőbányai életmetszet pompás, az animációs és a kisfilm válogatás tagjai szintén nívósak, és gondos előmunkálatokról árulkodnak.
Hogy ez elején letudjuk a rosszat: legzavaróbb számomra az első két napban a fesztiválon az volt, hogy a jegyek kezelése, értékesítése, hogy úgy mondjam, nem kimondottan olajozottan működött. Az első nap, mikor az egyes bejáratoknál működő, illetve több esetben nem működő vonalkódos rendszernél rostokolva elkezdték a mozi vetítését, mikor még a potenciális nézőket nem engedték be, úgy gondoltam, hogy a beindulás megy lassan. A mai napra azonban, mikor városbéli cimboráim még délután háromkor sem tudták megvenni a napi mozijegyet (holott már 13 órakor volt előadás), már jobban vakarásztam a fejem, de hála a szervezők gyors és spontán reagálásának, tíz perces várakozás után ez a gond is megoldódott.
Leöblítve ezeket a rossz élményeket, visszatérnék Szomjas György A falfúró című remekére. Akinek nem ugrana be rögtön a rendező neve, ő rendezte például a Roncsfilm című magyar mérföldkövet is. A falfúró, Géza (Bán János) életében egyik pillanatról a másikra hatalmas változások mennek végbe, melynek eredményként utazó nagykövetként váltogatja lakhelyeit, amivel párhuzamosan zoknimód cserélgeti lakótársait és nőpartnerét is, és habár ez összesen két zoknit/hölgyeményt jelent, mégis olyan hirtelen és sűrűn történik mindez, hogy hatásossága nem kétséges. A mozi tanulsága a felelősségektől mentes, kecsegtető lehetőségek kétélűsége, és a már járt út járatlanra való cseréjének rizikója, ami láthatóan jól is végződhet, ha főnökünkre ráborítva az asztalt, kilépünk bejáratott munkahelyükről. A karakterek és a nosztalgikus közeg zseniális, a választott zenei aláfestés is kiváló.
Anton Setola – Jazzed (részlet)
Az Animációs filmek 2. nevű szelekcióhoz, mivel fedésben volt az előző filmmel, csak félig volt szerencsém, a három látott alkotás közül viszont mindenképpen kiemelném a belga-holland, Jazzed című Anton Setola alkotást. A zenék és színek összekapcsolásához sajátosan elnagyolt rajztechnika párosult, a hét perc pedig órányi élményt adott.
A Le Thé de l’Oubli (Feledékenység teája) Sandra Desmazieres fejéből pattant ki. A leginkább a “beteges” jelzővel illethető negyed óra váratlan átalakulások és mozzanatok tömött sorait vonultatta fel. Éppen hogy feleszméltem egy képből, mire a következőben már egy bikanyakú zsiráf-bagoly transzformálódott, mindez egy békés, valóság és hallucináció határán szambázó teázás közepette.
A szintén francia Monsieur COK (COK Úr) címadó alakja a profitorientált bombagyáros, aki könyörtelen és együgyű gondolkodással váltogatja gyára alkalmazottait a hatékonyság növelése érdekében. Ez a mohóság és ahumanitás végtére is elnyeri büntetését, mikor is az egyik bomba visszatér egy korábban kirakott munkás társaságában. Aprócska útikönyv az elanyagiasodott, pénzcentrikus világunkba.
Záró tercként megnéztem Simonyi Balázs Tour kisfilmjét, a szerencse és ambíciók szinergista találkozásáról, humorral fűszerezve, amit az A Day in a Life (Az élet egy napja) riportfilm követett. Utóbbiban egy hongkongi, unokáját egyedül nevelő hölgy elveszettségét és találékonyságát ismerhetjük meg, ahogy a társadalmi igazságtalanság megalázó munkasorba kényszeríti a megélhetésért, ám ez rajta csöppet sem látszik. Végezetül a Glory at Sea (Dicsőség a tenger felett) szimbolikus modern kiseposz következett kötődésről, érzelmekről, hűségről és a valódi értékekről, megkapó fél órában.
A szervezési bakik ellenére, úgy gondolom, hogy az egész rendezvény meglehetősen családias és vendégbarát, nincs hatalmas tolongás. Sokkal szimpatikusabb beülni egy kényelmes fotelbe egy belvárosi, eldugott, belsőudvarról nyíló, lépcsőházon elérhető padláson néhányan, mint egy monumentális tömegnyomorban elveszni akárhol.
Korábban a Kultblogon:
Linkek: