Noha végül semmilyen díjat nem nyert a Titanic Filmfesztiválon, a Metropia egyértelműen a közönségfilm kategóriájába tartozik annál a körnél, akit érdekelhet a Titanic. Ennek megfelelően az egyik legsikeresebb filmek egyike lett ez a különös, egy skandináv szociodráma és Tarkovszkij díszletei között játszódó Szárnyas fejvadász-utánérzés. Ha a megnyerő stílus nem volna, végigásítoztam volna a filmet, de így igazi eyecandy hangulatban telt el ez a 80 perc.
Azt az érzést, hogy ez a film elsősorban a szemnek készült, nemcsak a különös, stop-motion technikával pimpelt karakterek keltik az emberben, hanem tulajdonképpen az egész film körítése: 80 perces játékidejével a Metropia két szék között esik a padlóra, egész estés filmnek bőven rövid, rövidfilmnek viszont túl dagadt. Ebből kifolyólag nehéz is rendes, komoly filmként kezelni, ráadásul a könnyebb utat választó forgatókönyv miatt az ember még inkább a rövidfilmek közé sorolja ezt a disztópikus világot elénk táró filmet.
Ha már a forgatókönyv szóba került, a történetről pár szóban: a rendező, Tarik Saleh víziójában a jövőbeli Európa szürke és barna árnyalatokban dúskáló, spleenben úszó hely, ahol banális samponreklámok bombázzák az embert és Isztambultól Lisszabonig el lehet jutni egy gigantikus metróhálózat segítségével, amit a Trexxx nevű multinacionális cég épített ki. S te, aki valaha játszottál bármilyen sci-fi számítógépes játékkal, vagy olvastad az 1984-et, már ismerheted a következő fordulatot, miszerint egy névtelen kis senki (Roger, akit Vincent Gallo szólaltat meg) akaratán kívül kapcsolatba kerül ezzel a multival, amiből aztán irtózatos összeesküvés-leleplezések és szokásosnak mondható fordulatok kerekednek ki. Saleh mindezt megspékelte némi noir hangulattal, amit elsősorban a színen feltűnő, Rogert segítő Nina (neki pedig Juliette Lewis kölcsönözte hangját) szolgáltat, aki aztán tökéletes végzet asszonya lesz az egész film során – ennyit, mielőtt spoilerekbe fordul a dolog.
Meglehetősen dezilluzórikusnak tűnhet, amit eddig a Metropiáról írtam, pedig a maga nemében van olyan jó, mint anno a szintén indie sci-fiben utazó, szintén nagyon európai Renaissance volt. Ott elsősorban a karakterek gagyi grafikája zavart, a forgatókönyv szintén nem volt hosszú és kegyetlen esték végterméke, de ezzel együtt hangulatban egy nagyon helyén levő. A sok Minority Report és Next (a Nicolas Cage-félére gondolok) után pedig kifejezetten felüdülés egy ilyet megnézni. Szóval szerintem egy hármast mindenképpen megérdemel, fesztiválfilmként pedig abszolút megnézős és utánajárást érdemlő darab.
Metropia teaser trailer